István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Többen állítják, hogy a Gozsdu-udvar biztonsági emberei véresre verték őket januárban

DSC 4925
2019.03.20. 12:08
A Gozsdu-udvar az utóbbi években a fővárosi bulinegyed központja lett, ahol hétvégente több ezer ember is megfordul. Azonban egyre több olyan hír lát napvilágot, ami arról szól, hogy a helyi biztonságiak rendszeresen megverik, lefújják, bántalmazzák az általában részeg bulizókat. Egy társaság hozzánk fordult azzal kapcsolatban, hogy januárban a Gozsdu biztonsági embereinek látszó alakok arcot eltakaró maszkban véresre verték őket, de a tetteseket azóta sem sikerült előkeríteni. A biztonságiakról máig nem tudni, hogy melyik céghez tartoznak, a rendőrök látszólag tehetetlenek az ügyben, és mivel a Gozsdu nem közterület, gyakorlatilag a legtöbb esetben a hatóságoknak is meg van kötve a kezük. Vigyázat, felkavaró képek a cikkben!

Domonkos, Endre, Dániel, Zoltán és Balázs január 21-én, hétfőn indultak el bulizni, hogy megünnepeljék egyikük gyerekének születését. A társaság – tagjainak saját bevallása szerint – 30 év fölötti, dolgozó, családos felnőtt emberekből állt, és először egy Dob utcai, majd egy Király utcai helyre mentek, végül páran úgy döntöttek, hogy még megnézik a Gozsdu-udvar egyik kocsmáját is. Domonkos elmondása szerint egy idő után már nem ivott alkoholt, hogy vigyázzon a bátyjára, ezért tisztán emlékszik, hogy a hely biztonsági személyzete az előző két kocsmától eltérően egyáltalán nem díjazta a tejfakasztót, és idő előtt véget akart vetni neki.

Takarodjatok innen a kurva anyátokba, mocskos férgek!

– kiabált a társasággal a biztonsági, mire Domonkos elmondta neki, hogy ne haragudjanak, tejfakasztójuk van, túlnőtt a jókedv, és elhagyják a helyszínt, a részeges viselkedésükért pedig elnézést kértek. Beszéltünk az érintett hellyel; mint elmondták: valóban emlékeznek a társaságra, amelynek tagjai szerintük vállalhatatlanul részegek voltak, de valóban elhagyták a helyszínt az első felkérésre.

A biztonsági személyzet ennek ellenére is végig trágár, sürgető módon tessékelte ki a bulizókat a helyszínről a férfiak szerint. A hely bejáratánál aztán elmondásuk szerint négy-öt, majd később nyolc-tíz egyenöltözéket viselő, arcmelegítős, maszkos férfi jelent meg, hogy kikísérje őket a passzázsból. Zoltán azt állítja, a biztonságinak tűnő figurák a Gozsdu különböző pontjairól jelentek meg, és egyszerre vették fel a szemükig felhúzható arcmelegítőjüket. Mindannyian esküdni mernének, hogy a maszkos, pufidzsekis férfiak biztonságiak voltak, és kifejezetten verekedni gyűltek oda.

A kikísérésből később lökdösés lett, a hátukat és fejüket lökdösték a maszkos férfiak, ekkor Domonkos bátyja indulatosan kérdőre vonta a biztonságiakat, mire azok elkezdték ütni-verni. A többiek a segítségére siettek, mire az egyik maszkos férfi egy bárszéket lendített Domonkos felé. Domonkos elvette tőle a széket, és megkérte a férfiakat, hogy hadd távozzanak a helyről, ne bántsák őket. Állítása szerint már csak négyen-öten maradtak, ittasak voltak, és fáradtak, nem akartak verekedni, szemben a feltűnően harcra kész, maszkos biztonságiakkal.

A Jamie's étterem előtt paprikasprével lefújták a bulizókat. Domonkos csak arra emlékszik, hogy két ütést kap a fejére, majd a földre kerül, és igyekszik a fejét védeni a rúgásoktól. Mindannyian a földre kerültek, és miután a biztonságiak jól megverték őket, már nem ragaszkodtak ahhoz, hogy kikísérjék őket, majd el is tűntek. A társaság két részre szakadva elfutott, majd a Király utca felőli bejáratnál találkoztak újra, ahol akkor már a mentők látták el Domonkost. A verés súlyát jól jelzi, hogy Dánielről még a nadrág és a bőröv is leszakadt.

Nem ismeretlen a paprikaspré

Nemrég szintén súlyosan bántalmaztak a biztonságiak több vendéget a Gozsduban, és a Vicky Barcelona nevű hely Facebook-oldalán több magyar és külföldi vendég is azt írta, hogy az agresszív biztonságiak paprikasprét is használtak korábban. Hasonlóról számolt be nekünk egy olvasónk is, aki háromnegyed évvel ezelőtt látott hasonló esetet a környéken:

„Én is szemtanúja voltam többed magammal a Gozsdu-udvarban (háromnegyed éve történt), amikor 15 perc leforgása alatt a Vicky Barcelonás kidobók 4 embert vertek agyon:

 kezdték egy fiúval, 

 utána egy külföldi pár következett - őket extraként még paprika spray-vel is lefújták. Ő nekik mi adtunk elsősegélyt.

  és végül kegyetlenül majdnem halálra rugdostak egy lányt(!) 

Ott én avatkoztam közbe"

 írta levélben egy olvasónk.

Hozzáteszik, hogy egyikük tíz évig harcművészetet tanult, négy évig versenyszerűen űzte, de van köztük vízilabdás és bokszoló is, illetve mindannyian 90 kiló felettiek. Azonban nem akartak balhét, nem akartak visszaütni, ezért saját elmondásuk szerint „fegyelmezetten agyonverették magukat”.

2
Fotó: Index

A társaság története hasonlóan végződött, mint pár hete a Kertész utcai verekedés. A Gozsdu-udvar kijáratánál állomásozó rendőrök felvették a feljelentésüket, majd megmutatták nekik, hol történt az egész.

Jegyzeteltek, hümmögtek, nem mondtak semmit. Az egész verés baromi szervezettnek tűnt, olyan érzés volt, hogy csak az alkalomra vártak, mikor verhetnek szét valakit. A rendőrökön is lehetett érezni, hogy nem ez az első ilyen eset, nem különösebben lepte meg őket a dolog, bár lehet, ez csak általános fásultság volt, és nem annyira volt ehhez az egészhez kedvük hajnal három körül

– mondja Balázs. Állításuk szerint folyik a nyomozás, de azóta is csak várják a hívást a rendőrségtől, hogy végre tanúvallomást tehessenek. Ez majdnem két hónappal az eset után sem történt meg. 

Azok alapján, amit a megvert férfiak állítanak, a rendőrség munkájával és az ügy kezelésével kapcsolatban is komoly aggályok merülnek fel. 

Azt mondják, a helyszíni feljelentés után január 23-án reggel fél 7 tájékán hárman besétáltak a VII. kerületi rendőr-főkapitányságra, hogy ott is feljelentést tegyenek, ám az ügyükkel foglalkozó rendőr feltűnően hárítani próbálta az ügyet. Szerinte a társaság is „erős” volt, és azzal sem tudnak mit kezdeni, hogy az őrök maszkban verték őket, hiszen mondhatják azt, hogy fáztak, azért volt náluk ilyen ruhadarab, ez önmagában nem garázdaság. Azt is mondták nekik, hogy a Gozsdu-udvarban nincs biztonsági kamera, ami azért is tűnik hazugságnak, mert a másik ügyben érintett Vicky Barcelona Facebook-oldala előszeretettel posztolt biztonsági felvételeket az őrző-védőkkel kapcsolatos felhasználói panaszokra.

A rendőrségi épület folyosóján hallgatták meg mindhármukat, és azt mondták nekik, hogy már folyamatban van az eljárás, de valahol egy fiók mélyén lapul az irat, elő kell ásni. Ők viszont nem kaptak semmilyen papírt, saját bevallásuk szerint nem szoktak balhézni, nem rutinosak a feljelentések tekintetében, ezért nem tűnt fel nekik, hogy kellett volna kapni ilyet.

Bementünk, és kinn egy fűtetlen előtérben leültettek minket. 20-25 perc várakozás után egy szellemes úr jött, az előtérben maradtunk, ő a másik felén egy-egy papírfecnire felfirkantott pár részletet abból, amit mondtunk. Azt mondta, ha a járőrök felvették a részleteket, akkor a feljelentés megtörtént

 mondja nekünk Domonkos, aki azt is hozzáteszi, hogy a rendőr azt mondta, nincs térfigyelő a Gozsduban, csak a helyeknek vannak saját kameráik, amelyek ilyenkor „nem szoktak működni". És egyébként is, a biztonságiak helyzete és kapcsolata bonyolult, és olyan szövevényes ott a helyzet, hogy azt senki sem látja át. Ettől függetlenül azt ígérte, hogy a tettesek meglesznek, de

majd kapnak egy ejnye-bejnyét, mert nincs nyolc napon túl gyógyuló sebesülés, és a bírósághoz sem érdemes fordulni, mert évekig eltart a procedúra, és végül majd 20 ezer forint büntetésre ítélik a tetteseket.

Végül úgy váltak el, hogy továbbra is szeretnének feljelentést tenni, amire a rendőr azt válaszolta, hogy majd keresik őket telefonon, és akkor be kéne fáradni tanúvallomást tenni. A három férfi hónapokig várta a VII. kerületi rendőrkapitányság telefonhívását, ami tudomásunk szerint csak azután érkezett meg, hogy az esettel kapcsolatban az Index kérdéseket küldött a BRFK-nak.

1
Fotó: Index

Az ügyben furcsa, hogy hiába jelenik meg egyre több panasz és hír arról, hogy a Gozsdu saját biztonsági szolgálata véresre ver részegeket, és paprikasprét használ, a helyi vendéglátóegységek érezhetően tartanak attól, hogy bármi rosszat mondjanak az üzemeltetőkre. A Gozsduban található kocsmáknak, bároknak, éttermeknek saját biztonsági szolgálatuk van, de a helyek fizetnek magát az udvart védő biztonsági személyzetért is, aminek tagjai Gozsdu Staff felirattal szokták őrizni a környéket.

Több forrástól is úgy tudjuk, hogy az erőszakos visszaéléseket minden esetben ez a társaság követi el, a legtöbb helyen szabályosan meg van tiltva a házi biztonságiaknak, hogy akár egy ujjal is hozzáérjenek a vendégekhez. Viszont ezekről a Gozsdu Staff-biztonságiakról egyelőre semmi mást nem lehet tudni, mint hogy a Gozsdut birtokló céghez tartozhatnak, vagy nekik dolgoznak. Ugyanis hiába kérdeztük több helytől is, hogy  mondják már el, név szerint melyik cég dolgozik Gozsdu Staff feliratos pufidzsekikben a környéken, minden egyes megkérdezett csak annyit mondott, hogy nem tud semmit, erről nem beszélhet, nyomozzuk ki magunknak.

Magyarul:

a főváros legnépszerűbb szórakozóövezetének szívében olyan biztonságiak vegzálják a bulizókat, akik a többi biztonsági cégtől eltérően nem tüntetik fel, hogy milyen cégnek dolgoznak,

az általuk védett vendéglátóegységek sem mernek az ügyben nyilatkozni, közben viszont gyakran kórházban végzik a környékükre tévedő részegek.

Kérdéseinkkel kerestük a rendőrséget is, amelynek illetékesei megerősítették, hogy garázdaság miatt nyomozás folyik az ügyben, és két sértettet is kihallgattak, illetve hivatalból indították meg az eljárást. Azt is megerősítették, hogy a Gozsdu-udvar kamerarendszerét nem a rendőrség üzemelteti, így nincs ezzel kapcsolatban hatáskörük, arról pedig semmit sem tudnak, hogy a kamerák esetleg mindig pont akkor nem működnek, amikor balhé történik a környéken.

Ez egyébként egy meglehetősen fontos problémája a Gozsdunak, főleg azóta, hogy a város legfelkapottabb környéke lett. Maga a Gozsdu-udvar, tehát a Király utca és a Dob utca közti pár száz méteres passzázs nem köz-, hanem magánterület, pontosabban a köz számára megnyitott magánterület. Ez azt jelenti, hogy a rendőrség ezen a rövid részen nem szerelhet fel köztéri kamerákat, és a biztonsági személyzetnek voltaképpen joga van arra is, hogy ne engedje be a neki nem tetsző embereket, ahogy erre korábban is volt már példa roma személyek esetében. Ebből kifolyólag a rendőrség azt sem teheti meg, hogy csak úgy fel-le járőrözik a Gozsdu-udvarban, hiszen ez egy magánterület, és nem is igazán lehet rendőröket látni, legfeljebb a bejáratoknál.

Tájékoztatjuk, hogy az említett környék közterületein a rendőri jelenlét, a közbiztonsági helyzethez igazodva, változó létszámban, folyamatos. 

 válaszolta nekünk a rendőrség kérdésünkre, hogy nem tartják-e aggályosnak, hogy egy ilyen frekventált szórakozóövezetben nincs rendőri jelenlét. Sajnos a válaszból nem derül ki egyértelműen, de az „említett környék közterületein" minden bizonnyal azt jelenti, hogy legközelebb csak a Dob és Király utcai bejáratnál dolgozhatnak, illetve a Holló utca és a Madách tér felőli részen, ahol keresztezi a passzázst a Madách tértől a Kazinczy utcáig vezető sétány. Ennél beljebb nem, hiszen a vörös vonallal jelzett terület  mint írtuk korábban  nem közterület, csak meg van nyitva a köz számára.

Nagyon sok balhéról, verekedésről, randalírozásról lehet hallani nemcsak a Gozsdu, hanem az egész bulinegyed környékén, a rendőrség mégis képtelen megmondani, hogy hány esetben indítottak eljárást a gozsdus biztonságiak miatt. Viszont a környék közterületein a rendőrség állítása szerint vannak térfigyelő kamerák, így legalább a passzázs középső részénél valaminek rögzítenie kellett volna a verekedést, hiszen a sértettek szerint pont annál a Jamie'snél fújták le őket paprikasprével, ahol  a sétány keresztezi a passzázst.

Próbáltuk felvenni a kapcsolatot a Gozsdu-udvarral, azonban cikkünk megjelenéséig semmilyen érdemi információt nem tudtunk szerezni arról, hogy mégis melyik biztonsági céget alkalmazzák a terület védelmére. Pedig rövid időn belül ez már nem az első eset, amikor a Gozsdu-udvarban a biztonsági őrök bántalmazzák súlyosan a bulizókat. A Gozsdu-udvar erről az esetről a napokban kiadott egy meglehetősen furcsa, támadó hangvételű közleményt, amelyből továbbra sem derül ki semmi azon kívül, hogy a megvert férfiak bokszolók voltak.

(Borítókép: Bődey János / Index)