Korábbi csecsemőjét is megölhette a sárkeresztúri nő

2019.03.22. 06:05

Egy korábbi csecsemőgyilkosságot is beismert az a 23 éves sárkeresztúri nő, akit a rendőrség azután vett őrizetbe, hogy egy zichyújfalui ház melléképületében megszülte, majd megölte gyermekét – írta a Police.hu.

A kihallgatás során kiderült, hogy a márciusi gyilkosság előtt, 2017-ben is szület egy gyermeket, akit egy Pest megyei település erdős területén hagyott magára. A nő a helyszíni kihallgatása során megmutatta a korábban elkövetett bűncselekmény helyét.

Második gyermekét a gyanú szerint barátja nevelőapjának otthona közelében szülte meg. Nyár óta tartó terhességét eltitkolta, orvosi ellátásban nem részesült. Amikor megkezdődött a vajúdás, titokban a melléképületbe ment. A gyereket a szülés után egy műanyagcsővel megfojtotta. A holttestet otthagyta, majd rosszullétre hivatkozva a barátjával hazavitette magát.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport