Tekla
11 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

A Fidesz elveszítette a többségét Püspökladányban

2019.03.25. 13:06
Két választókerületet is elveszített a Fidesz a vasárnapi időközi választáson Püspökladányban, így kisebbségbe került a helyi képviselő-testületben. A Jobbik ünnepel.

Vasárnap időközi önkormányzati választást tartottak Püspökladányban is két körzetben. Bár független jelöltek indultak, a Jobbik hétfői közleményéből kiderült, hogy a háttérben a pártok is besegítettek a jelölteknek, és a végén most a Jobbik örülhetett.

Az 5-ös választókerületben Borsos László, a Jobbik korábbi önkormányzati képviselője nyert, a szavazatok 40,9%-ával (164 szavazat). Borsos ugyan függetlenként indult, de a Jobbik mellett két egyesület is támogatta. A Fidesz egykori helyi alelnöke és képviselője, Dienes Zoltán a második lett 24,1%-kal (97 szavazat).

A 7-es választókerületben a szintén Jobbik és civil támogatással induló független jelölt, Varga Zoltán győzött. Ő a szavazatok 73,2%-át kapta (255 szavazat). Ebben a körzetben utolsó, harmadik helyen végzett a Fidesz jelenlegi püspökladányi alelnöke, Szabó János 13,2%-kal (46 szavazat).

A szavazás eredménye azért figyelemre méltó, mert 2014-ben mindkét körzetet a Fidesz nyerte magabiztosan (46,8, illetve 51,9%-kal), és ezzel többségben is volt:

Most azonban a Fidesz elveszítette a többségét a helyi képviselő-testületben.

A Fidesznek a polgármesterrel együtt 5 képviselője maradt a testületben, amely 12 főből áll. „Püspökladányban is bebizonyosodott, hogy hiteles ellenzéki jelöltekkel legyőzhető a kormánypárt” – írta a Jobbik.