Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Karácsony célozgat, hogy a parkolásnál MSZP–Fidesz-háttéralkuk vannak

D  YT20190327005
2019.03.27. 13:06
Ismét szürreális arcát mutatja a politika: az MSZP–Párbeszéd–DK főpolgármester-jelöltje egy kedd esti műsorban arról beszélt, hogy az MSZP, amely őt is támogatja, piszkos alkukat kötött a Fidesszel a „parkolási maffia” érdekében, ő pedig mindezt tehetetlenül nézte/nézi, bár „sokat beszélget erről” a szocialistákkal. Másnap pedig már arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy az őt támogató pártok, így az MSZP is elkötelezett a parkolási rendszer megváltoztatásában. Miközben jobbikos aktivisták tiltakoztak, akiket szintén szövetségeseinek nevezett a parkolási maffia elleni harcban.

Egy polgármester egy olyan kerületben, ahol a testület 90 százaléka vele szembejön, hát, hogy mondjam, nem mindenható

– mondta kissé önkritikusan kedden este az ATV Egyenes beszéd című műsorában Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd–DK főpolgármester-jelöltje. A téma a parkolási maffia volt, azon belül pedig az, hogy Zugló több százmillió forintot bukott a parkolásokon azóta, hogy 2017-ben szerződést kötött a parkolási céggel. Azzal a céggel, amelyik egyébként több szálon kötődik a rossz emlékű Centrum Parkolóhoz.

Röviden tehát arról van szó, hogy még a Fidesz előtti időben hatalmasat kaszáló Centrum „utódszervezete” ugyanúgy előnyökhöz jut, mint korábban, mindezt pedig Zuglóban szerinte egy Fidesz–MSZP-s háttéralkunak köszönheti. És ezt Karácsony tudta, és most, hogy ez egy, a főpolgármester-választás kapcsán az esélyeit latolgató adásban mellékesen szóba került, el is ismerte.  

Karácsony azzal védekezett a műsorban, hogy ő nem támogatta azt a parkolási szerződést, amit Zugló 2017-ben megkötött. Ezért tartózkodott, ami szerinte jogilag ugyanolyan, mintha nemmel szavazott volna. Csakhogy szavazhatott volna nemmel is – vetette fel a műsorvezető, mire Karácsony meglepő kijelentést tett: 

Ha én akkor nemmel szavazok, akkor nekem másnap ki kellett volna rúgnom a jegyzőmet, aki ezt a döntést előkészítette. Nem másnap rúgtam ki, hanem egy kicsit később. Mert rájöttem, hogy ez az előkészítés rosszul volt...rosszul történt meg.

Karácsony Gergely arra a Makranczi Lászlóra utalt, aki 2016-ban lett Zugló jegyzője. Makranczitól tavaly júniusban vált meg Karácsony, de ebből különösebben nem lett hír, a polgármester csak most beszélt arról, hogy a parkolási szerződés miatt történt a dolog. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Zugló 2017-ben azzal a céggel kötött szerződést, amelyik a drágább ajánlatot tette, az olcsóbb ajánlattevőt kizárták.

Karácsony szerint az olcsóbb pályázó egy olyan pillanatban vonta vissza pályázatát, amikor még lett volna jogorvoslati lehetőség. „Nyilvánvalóan azért vonta vissza, mert ott volt egy háttér-megállapodás” – mondta az ATV-ben a polgármester, megint csak a fideszes-szocialista háttéralkura utalva. 

Karácsony az ATV-ben azzal védekezett, hogy a parkolási maffiával és az azt elősegítő politikai háttéralkukkal még maga Orbán Viktor sem tud mit kezdeni.

Karácsony ezzel Tarlós István főpolgármester kijelentésére utalt, aki egy interjúban elmondta: nagyon nem tetszik neki a parkolási rendszer, de tehetetlen, mert még a kormányfő sem tud vagy akar vele mit kezdeni.  „Hadd legyek egészen őszinte: nem értek egyet azzal, ami ma van. Hallok én is pénzügyekről, állítólagos visszaélésekről. Ez az egy olyan kérésem volt mindenesetre, amelyet a miniszterelnök nem tudott teljesíteni" – mondta még március elején a Válasz Online-nak Tarlós. Karácsony most tehát azzal érvel, hogy ha Tarlós sem tud ezzel mit kezdeni, akkor tőle se várható ez el.

Amikor a miniszterelnökre mutogat a főpolgármester, hogy még a miniszterelnök sem tudja megállítani a parkolási maffiát, a főpolgármester meg elkezd mindenféle, egyébként meg valótlan számokkal engem pocskondiázni egy olyan ügyben, amit az ő pártja szavazott meg, akkor azt mondom, hogy azért álljon már meg a menet!

– közölte az ATV-ben Karácsony. 

Csakhogy Tarlós szerint Karácsony csúsztat.

A főpolgármester - cikkünk megjelenése után - arra hívta fel a figyelmet, hogy ő teljesen másról beszélt Orbánnal, mint amiről Karácsony. Tarlós arról beszélt a miniszterelnökkel, hogy kinek a feladata a parkolás: a fővárosé vagy a kerületeké. Tarlós azt szeretné, ha a kerületek helyett a főváros alá tartozna, miközben Karácsony egészen más ügyről, Zuglóról és az ottani parkolásról beszélt az ATV-ben. Tarlós szerint az is figyelemreméltó, hogy Karácsony saját bevallása szerint is mutyigyanúsnak tartotta a szerződést, mégis aláírta, noha polgármesterként élhetett volna a vétójogával is és nem írja alá.

Szerda délelőtt a kedd este még az MSZP–Fidesz-háttéralkura panaszkodó Karácsony Gergely már a szocialista Horváth Csabával tartott közös sajtótájékoztatóT.

Ami elég magas labda volt. Nem a Fidesznek, hanem a szintén ellenzéki Jobbiknak és az LMP-nek. A sajtótájékoztatón ugyanis jobbikos, lmp-s és a Sétáló Budapest (Puzsér) aktivistái jelentek meg, akik táblákkal és molinókkal emlékeztették a politikusokat az MSZP és a Fidesz között létrejött, a parkolási maffiát segítő háttéralkura. A táblán Karácsony neve is szerepel. 

Karácsony ezúttal másképp beszélt. Elmondta, hogy a jelenlegi parkolási rendszer „úgy rossz, ahogy van” és megint utalt Tarlósra, aki szerint pedig még Orbán sem tudott a parkolási maffiával mit kezdeni. Karácsony megismételte keddi kérését, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszternek címzett, azt kérve, hogy elsőként Zuglóban kössék be az automatákat a NAV-hoz.

Csakhogy hiába kötné be a NAV-hoz az automatákat, ez nem megoldás a zuglói parkolási botrány orvoslására. Mert bár Zugló valóban százmillió forintokat veszít a parkolási üzleten, de nem a trükközések, hanem a parkolási céggel között szerződés miatt.

Zuglóban nem merült fel, hogy az automatába betett pénzeket lopnák el, sőt, az ottani automatákba dobált pénzeket nagyon jól lehet ellenőrizni, hiszen rendszámok alapján is nyomon tudja követni a rendszer a bevételeket. Zuglóban – ellentétben azokkal a kerületekkel, ahol az automatákból lophatnak – az automaták fenntartása, karbantartása kerül túl sokba. Karácsony kerületében a parkolási automaták havi karbantartási-fenntartási költsége 69 ezer forint, míg van olyan kerület, ahol mindössze 6 ezer forint. 

Nem veszem a nyakamra mások rossz döntéseit

– mondta a sajtótájékoztatón Karácsony, az MSZP és a Fidesz képviselőire utalva, miközben mellette állt az MSZP-s Horváth Csaba. Akiről azt mondta az előválasztási győzelem után, hogy számítana a munkájára főpolgármesterként.

Karácsony arról beszélt, hogy szerinte azok a pártok, amelyek őt támogatják, elkötelezettek a parkolási rendszer megváltoztatásában. Előző este, az ATV-ben még azt mondta, hogy sokat beszélget a parkolási rendszerről a szocialistákkal, de azt nem mondta, hogy hallgatnának is rá. Csak annyit, hogy hamarosan az egyik szerződés lejár, és azt nem akarja meghosszabbítani. A szerdai sajtótájékoztatón a parkolási maffiás táblákat mutogató jobbikosoknak pedig azt mondta, szövetségesként kezeli őket „abban a harcban, amit a parkolási rendszer megváltoztatása érdekében közösen vívunk”.

Az, hogy Karácsony egy főpolgármester-választási kampányban arról beszél, hogy az MSZP, amely őt is támogatja, piszkos alkukat kötött a Fidesszel a „parkolási maffia” érdekében, ő pedig mindezt tehetetlenül nézte/nézi, nem biztos, hogy annyira szavazóbarát kommunikáció. Tény ugyanakkor, hogy Tarlós István is hasonló kijelentést tett. 

Karácsony Gergely februárban nyerte meg a főpolgármesteri választást megelőző baloldali előválasztást, Horváth Csabát verve meg. Ekkor lett az MSZP–Párbeszéd-DK-Szolidaritás főpolgármester-jelöltje. A júniusra tervezett előválasztáson az LMP és a jobbik által támogatott Puzsér Róberttel mérkőzik meg, egy „sajtónyilvános interjún” abban állapodtak meg, hogy aki veszít majd a júniusi előválasztáson, az visszalép a másik javára. 

(Borítókép: Illyés Tibor / MTI.)