Edit
9 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Sokasodnak az ellenzéki együttműködések az országban

2019.03.27. 13:48

Együttműködnek és közös jelölteket állítanak a parlament ellenzéki pártjai a veszprémi önkormányzati választáson, közölték sajtótájékoztatójukon az érintett politika erők képviselői. Az MTI tudósítása szerint Varga-Damm Andrea jobbikos országgyűlési képviselő azt mondta, összefogást vár el a társadalom a Fidesz hatalmának leváltása érdekében. Jelezte, az együttműködés nyitott a csatlakozni kívánó szervezetek és magánszemélyek számára is.

Az Orbán-rendszer lebontása az önkormányzatokon keresztül lehetséges

– hangoztatta Varga-Damm Andrea. Hasonlóképp látta Hartmann Ferenc is, az MSZP veszprémi szervezetének elnöke közölte: az ellenzéki összefogás a közös programalkotásban, a városi fejlesztések mellett való kiállásban, az összehangolt kampányban és a közös jelöltállításban ölt testet. Mesterházy Attila szocialista országgyűlési képviselő is azt hangsúlyozta, hogy demonstratív jelleggel állnak ki közösen az összefogás érdekében, mert meggyőződésük, hogy így van nagyobb esély a Fidesz elleni győzelemre. Helyi ügyeken már többször megvalósult az ellenzéki összefogás, mutatott rá.

Ungár Péter LMP-s képviselő kiemelte, hogy pártja elkötelezett a zöldpolitika mellett, és mindent elkövetnek a Fidesz hatalmának leváltása érdekében. Varju László, a demokratikus Koalíció politikusa szerint pedig az ellenzéki együttműködés eredményeként felvilágosultabb vezetés kaphat lehetőséget a politikában, ami jelentős előrelépést jelentene a jogállamiság tekintetében, valamint szolgálná az idősek és a gyermekek jólétét is.

A közös jelölt nevét egyelőre nem árulták el, ahogyan Székesfehérváron is csupán a nagy összefogás híre „szivárgott ki”. A Népszava ugyanis azt írja, az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Momentum, az LMP, a Jobbik és Márky-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma is egyezségre jutott, ennek eredményeképpen ősszel a város mind a 14 helyi egyéni választási körzetében egy ellenzéki induló áll majd szemben a Fidesz jelöltjével szemben, és közös ellenzéki kihívója lesz a fideszes Cser-Palkovics András polgármesternek is.

Az ellenzéki pártok nagyon dolgoznak az önkormányzati választásokra szóló, közös jelöltállításon, eddig már Komlón is sikerült ilyen jelöltet találni, de több településen, Egerben és Újpesten is bejelentette az ellenzék, hogy egyesíti az erejét – igaz, az újpesti jelölt visszalépett, de a pártok együttműködve keresnek helyette mást. Hasonló hírek jönnek több budapesti kerületből, így a XI. és VI. kerületből is. Szombathelyen már a hatalmat is sikerült átvenniük teljes összefogással.