Máris visszalépett a közös ellenzéki polgármesterjelölt egy budapesti kerületben

2019.03.27. 09:28

Az újpesti ellenzék polgármesterjelöltje visszalépett, Szalma Botond mégsem kíván indulni a választáson. Szalma az Indexnek családi okokkal magyarázta a visszalépést.

Szalma azt mondta: példaértékűnek tartja az ellenzék teljes körű együttműködését, továbbra is „teljes mellszélességgel” támogatja a Fidesz leváltása érdekében, de nem tud benne részt venni. A családi okokat nem kívánta részletezni.

Az ellenzéki pártok  az Újpesti Hírmondónak  közben eljuttattak egy közleményt, amelyben megerősítették, hogy egyesítik erőiket az októberi győzelem érdekében, és „a továbbiakban is egységesen, egy polgármesterjelölttel, közös listával és minden önkormányzati körzetben egy képviselőjelölttel kívánnak indulni a fideszes rezsim jelöltjével szemben." Arra kérik a választópolgárokat, hogy fogadják el Szalma Botond döntését, és továbbra is támogassák a széles körű együttműködést. Szalma a közlemény szerint a visszalépését úgy magyarázta, hogy "mint mindenki más számára, nekem is a családom és a családom biztonsága az első".

Szalma, aki a Mahart igazgatója volt korábban, régóta politizál Újpesten, a neve országosan akkor vált ismertté, amikor a KDNP budapesti elnökeként lemondásra szólította fel Schmitt Pál államfőt a plágiumügye miatt. Akkor a KDNP elhatárolódott Szalma nyilatkozatától. A KDNP akkor is eljárást indított ellene, amikor a kormányt kritizálta, amiért nem mindig a legmegfelelőbb embereket ültette magas pozíciókba.

A konfliktus 2014-ben ért a csúcsára, amikor kizárták a KDNP-ből, mert független polgármesterjelöltként elindult a választáson a Fidesz jelöltje, Wintermantel Zsolt polgármester ellen (ő így is 52%-kal nyert). Itt hosszas bírósági eljárás kezdődött, amelynek végén, 2018-ban szabálytalannak ítélték a kizárását, de Szalma ekkor magától kilépett a kisebbik kormánypártból. 

Az idén, pár héttel ezelőtt  az MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd  megállapodott, hogy ő lesz az ellenzék közös polgármesterjelöltje. Ettől lépett most vissza.