Karácsony nyilvános vitára hívta Tarlóst

2019.03.28. 16:44

„Ha ennyi részletes mondandója van nekem, Zuglónak és az egész fővárosnak, akkor legyen egy Karácsony–Tarlós-vita” – üzente az ATV híradójának nyilatkozó Karácsony Gergely zuglói polgármester, az MSZP-Párbeszéd-DK főpolgármester-jelöltje Tarlós István főpolgármesternek.

Az egész onnan indult, hogy mint megírtuk, Karácsony egy kedd esti műsorban arról beszélt, hogy az MSZP, amely őt is támogatja, piszkos alkukat kötött a Fidesszel a „parkolási maffia” érdekében, ő pedig mindezt tehetetlenül nézte/nézi, bár „sokat beszélget erről” a szocialistákkal. Másnap pedig már arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy az őt támogató pártok, így az MSZP is elkötelezett a parkolási rendszer megváltoztatásában. Eközben jobbikos aktivisták tiltakoztak, akiket szintén szövetségeseinek nevezett a parkolási maffia elleni harcban.

Tarlós István az atv.hu-nak a parkolási botrányról adott interjúban azt mondta, Karácsony még a saját pártfogóit is rezzenéstelen arccal bemártja, ha bajba kerül. Tarlós „brutálisan rossznak” nevezte a zuglói parkolási szerződést, és érthetetlennek, hogy azt Karácsony Gergely miért nem vétózta meg. Sőt, azt is mondta:

Ha egy polgármesternek nem tetszik egy előterjesztés, akkor nem tartózkodik, hanem nemmel szavaz. Ennek ellenére a polgármester úr látszólag tartózkodott, ott a Fidesz egy részével a polgármester úrnak a hírek szerint gyanúsan jó a kapcsolata.

Karácsony erre reagálva hívta  vitára Tarlóst csütörtökön. Azt mondta, elege van abból, hogy Tarlós „mindenféle félinformációkkal traktálja a nyilvánosságot”. Azt is mondta, hogy korábbi nyilatkozatai miatt jogi lépéseket is tett a főpolgármester ellen.

Karácsony azt mondta, hogy a zuglói parkolás a működés szempontjából nyereséges. Arra, hogy Horváth Csaba is levezette szerdán, hogy nem veszteséges a kerületi parkolás, azt mondta, ő soha nem állította ennek az ellenkezőjét.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke egyébként szerdán arról beszélt, hogy kivizsgálja Karácsony állításait, de ő maga semmilyen háttéralkut nem kötött, és nem is fog.