Gyógytornára járt, közben pénzt lopott az öltözőből

2019.03.29. 11:59

Nyergesújfalun a rendelőintézet gyógytorna öltözőjéből 2019 márciusában több alkalommal lopták el a betegek értékeit, írja a rendőrség. A sorozatot a helyi rendőrök szakították meg, akik március 28-án tetten érték az elkövetőt, aki éppen egy, az öltözőben elhelyezett táskában kutatott.

Az 50 éves F. Margitot előállították, ahol elismerte a bűncselekmények elkövetését. Elmondta, hogy az ellopott pénzt élelmiszerre és gyógyszerre költötte.

Ellene a rendőrség lopás bűntett, lopás vétség és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást és tervezi a gyanúsított gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását, írják.