Ott traffipaxozik a rendőrség, ahol az emberek javasolták

2019.04.02. 08:00

Egész napos sebességmérő akciót tart a rendőrség szerdán reggel hat órától azokon a helyszíneken, amelyeket az állampolgárok javasoltak – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden az M1-en.

Gál Kristóf azt mondta, a Speedmarathon nevű 24 órás összeurópai akció célja, hogy felhívja a figyelmet arra, a közlekedés biztonságának fenntartása nem csak a rendőrség dolga. A helyszíneket nem árulta el.

Beszélt arról is, hogy 2018 augusztusában 31-gyel, egész évben pedig néggyel többen haltak meg közúti balesetben, mint az azt megelőző évben.

Tavaly a halálos balesetek 8,4 százalékát okozta ittas vezetés. A szóvivő azt mondta, az ittasan balesetet okozók 66 százaléka autós, a második helyen tíz százalékkal a kerékpárosok állnak. A balesetek mindössze nyolc százalékát okozzák teherautó- és buszvezetők.