Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Orbán májusban Erdélybe utazik kampányolni

2019.04.02. 07:39

Orbán Viktor hétfőn gazdasági kérdésekről és a közös EP-kampányról is tárgyalt az Európai Néppárt magyar tagszervezeteivel, írta a Hvg.hu.

Az MTI is beszámolt arról, hogy Karmelita kolostorban fogadta az Európai Néppárt magyar tagszervezeteinek elnökeit is. Orbán Viktor és Semjén Zsolt Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), Menyhárt Józseffel, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) és Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével tárgyalt, és az európai parlamenti választásokról is egyeztetett.

Kelemen Hunor a Hvg.hu-nak azt is elmondta: közös kampányról is tárgyaltak a magyar miniszterelnökkel, amelynek keretében arról is megállapodtak, hogy Orbán Viktor május elején Erdélybe utazik.

Az RMDSZ-nek biztosan lesznek olyan politikai üzenetei, melyek találkoznak majd a Fideszével

– mondta Kelemen. Arra a kérdésre, hogy ha kizárják a Fideszt a Néppártból, akkor szolidaritásból mennek-e velük, Kelemen Hunor azt mondta: ez a kérdés nincs napirenden.

Fontos megjegyezni, hogy a tavaly ősszel módosított szabályok alapján azok a magyar állampolgárok is szavazhatnak a magyar listákra az EP-választáson, akiknek nincs magyarországi lakcímük. Az erdélyi magyaroknak – ha magyar és román kettős állampolgárok – ugyanakkor választaniuk kell, hogy a magyar vagy a román választáson szavaznak-e.