A busz felborult, öt ember meghalt, de nem a sofőr volt a hibás

D VAJ20161218014
2019.04.05. 05:28 Módosítva: 2019.04.05. 08:51

A súlyos buszbalesetek után a közvélemény rögtönítélő bírósága általában élből vagy a buszsofőrt vagy a buszt üzemeltető társaságot hibáztatja. Persze bőven vannak példák kialvatlan sofőrök, rosszul karbantartott buszok miatt bekövetkező balesetekre, de az ellenkezőjére is. Több mint két év után idén márciusban lezárult az M3-as autópályán 2016-ban történt, 5 ember halálával végződő buszbaleset vizsgálata. Az ügyészség kimondta: nem a több évtizedes tapasztalattal rendelkező sofőr hibázott. Vannak olyan esetek, amikor minden rutin kevés, elkerülhetetlen a tragédia. Ezt egy rendőrségi szakértői videó is mutatja.   

2016 karácsonya előtt hat nappal a bécsi adventi vásárból tartott hazafelé a debreceni Grand Tours utazási iroda emeletes busza. A buszon 80 ember ült. Éjszaka volt. A busz az M3-as autópálya Mezőkereszteshez közeli szakaszán 100 kilométeres sebességgel haladt a külső sávban.

Már csak 95 kilométer volt hátra Debrecenig, amikor a buszban ülők azt érzékelhették, hogy a jármű áttért a belső sávba, majd felborult. A busznak ezután még tíz mögötte haladó autó ütközött neki. A buszból az emberek az első sokk után az ablakokat kirúgva, kitörve menekültek ki. A busz vezetője kisebb sérüléseket szenvedett. Kimászott a vezetőfülkéből és aktívan részt vett az emberek mentésében.

Egy 12 éves fiú, egy 22 éves nő, és egy 44 éves férfi életét már nem tudták megmenteni, ők a helyszínen meghaltak. A mentők nagyon sok sérültet szállítottak kórházba. Közülük ketten a kórházban haltak meg. Nyolcan maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket, nyolcan súlyos sérüléseket szenvedtek, huszonegyen könnyebben sérültek meg. A későbbi vizsgálatok után kiderült, hogy a busz utasai közül csak öten kapcsolták be a biztonsági övet. 

Az öt halálos áldozattal járó tragédiáért a sérültek és áldozatok családtagjainak egy része kezdetben a buszsofőrt hibáztatták, mondván, túl gyorsan hajtott a jeges úton. A történtek idején még nem volt tudható, hogy a sofőr azért ment át a belső sávba, mert az autópályán egy autó sodródott a busz elé. 

Egy 120-130-cal haladó Opel Corsa előzte a buszt, majd vissza akart térni a külső sávba, de megcsúszott a jéghártyás úttesten. Az autó átsodródott a busz előtt a külső sávba, majd ott a szalagkorlátnak ütközött. Az autó megpördült, majd szabályosan visszapattant a szalagkorlátról, és nekiütközött a busz jobb első részének. A buszvezető azért lassított és húzta el a kormányt, azért húzódott a belső sáv felé, hogy ne ütközzön az autónak. 

Mint ilyen esetekben szokás, a sofőr lett a súlyos baleset egyik gyanúsítottja. A két évig tartó rendőrségi és szakértői vizsgálatok után aztán az ügyészség idén március elején közölte: nem ő felelős a tragédiáért. Az Opel Corsát vezető 45 éves nő ellen emeltek vádat halálos tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

A buszt üzemeltető társaság a Facebook-oldalán nemrég részletes posztot közölt az esetről. Itt újra együttérzésükről biztosították a sérültek és elhunytak hozzátartozóit, de megvédték alkalmazottjukat:

A rendőrségi igazságügyi szakértők szerint is a baleset elkerülhetetlen volt és gépkocsivezetőnk azt tette, amit tennie kellett, lassított és befelé húzódott az autópályán, hogy elkerülje a leállósávra kisodródott Opelt. (...) Trauma, hogy azt a gépkocsivezetőnket - aki nem követett el hibát, a baleset után hősiesen, nem összeomolva mindenkinek segített a menekülésben - közel 2 évig gyanúsításban tartották jogosítványától, munkájától, a normális életétől megfosztva, kitéve egyes sértettek, hozzátartozóik atrocitásának, zaklatásának. Ő biztosan elhárított, korrigált hosszú pályafutása alatt 1000 más által teremtett veszélyhelyzetet, de az 1001. elkerülhetetlen volt.

Az utazási iroda a Facebookon közzétette azt a rendőrségi szakértők által készített videót is, ami a balesetet modellezi. 

Mint írják, a baleset azért következett be, mert az Opel a leállósáv korlátjáról a sötétben visszapattanva a balra húzódó autóbusz jobb első sarkának való ütközéssel forgatónyomatékot fejtett ki a buszra, amit ráterelt a belső szalagkorlátra. A busz vezetője a jobbról érkező ütés miatt reflexszerűen jobbra ellenkormányzott, hogy ne menjen neki a belső korlátnak.

Annyira még sikerült megfognia a buszt, hogy szalagkorlát nyom a busz bal oldalán csak a közepétől hátrafelé keletkezett. A hátsó kerék hozzácsapódott a belső szalagkorláthoz, ami a jobbra ellenkormányzással együtt olyan hatást fejtett ki az autóbuszra, hogy az felborult. A busznak semmilyen csúszási nyoma nem volt, az út nem volt jeges, írják. 

A sofőr védelmében közzétettek egy olyan számítógépes animációt is, ami a buszsofőr által végrehajtott kormánymozdulatot szimulálja - anélkül, hogy az Opel nekicsapódott volna. Ez alapján a busz nem borult volna fel.

A szakértői iratra hivatkozva azt is írják, hogy a belső és külső sáv között lehetett különbség a csúszósságban. Az autóbusznak a súlya miatt jobb a tapadása mint egy cipőtalpnak, vagy egy személyautónak. A szakértők szerint elképzelhető, hogy a belső sávban jéghártya képződött, emiatt csúszott a busz elé az Opel.

A busznak azonban a vizsgálatok alapján nem volt semmilyen csúszó mozgása, és nem volt csúszási nyom sem. A busz tehát nem attól borult fel, mert megcsúszott és irányíthatatlanná vált. A baleset sajátos körülményei úgy alakultak, hogy a buszt felborították. Ez száraz úton is bekövetkezett volna.