Egy roma vezető szerint a migránsok 90 százaléka terrorista

2019.04.09. 10:03
Rövid összefoglaló: egy roma vezető arról beszél a közönségének, hogy a cigányok kultúráját és kereszténységét el akarja venni az unió, amit ő idegen hatalmaknak nevez. Szerinte a migránsok 90 százaléka terrorista, akik olyanok, hogy ha nem kapnak egy szál cigit, megkéselik az embereket. Abban az esetben pedig, ha a hallgatóság tagjai nem akarják, hogy a gyereküket tíz ilyen terrorista erőszakolja meg, akkor szavazzanak a Fideszre.

Minekünk, cigányoknak van kultúránk, hagyományaink, nyelvünk, kereszténységünk. Ezt a kultúrát, hagyományokat, kereszténységünket el akarják venni idegen hatalmak: az unió

– kezdi a roma kultúra napi rendezvényen elmondott „kampánynyitó beszédét” Horváth Szilveszter, a Bács-Kiskun Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Szabadszálláson. Ahogy a 444.hu írja, Horváth a saját Facebook-oldalán osztotta meg hétvégi beszédét. A roma vezető ezután úgy folytatja:

„Be akarják engedni ide a hazánkba azokat az embereket, akikről ti is már halottatok a televízióban, kimondom, migránsokat. Ezeknek a migránsoknak 90%-a terrorista. A terroristák tudjátok, hogy mit csinálnak.”

Ettől azonban a roma önkormányzati elnök szerint Orbán Viktor megvéd.

Horváth Szilveszter Kubatov Gáborral 2019. március 24-én
Horváth Szilveszter Kubatov Gáborral 2019. március 24-én
Fotó: Szilveszter Horváth / Facebook

És senki sem szeretne félelemben élni, vagy azt, hogy a családja, gyermeke félelemben menjen a boltba:

Ugyanis ezeknek a migránsoknak a kultúrája, törvénye megengedi, hogy ha mész vele szemben az utcán, és ha rosszul nézel rá, vagy kér tőled egy cigarettát, és nem adsz neki, hogy késsel vegyen elégtételt. Tehát többször megszúrhat késsel, és az ő törvénye ezt nem bünteti. Sőt, azt sem bünteti, hogy megerőszakolják a gyerekeinket, akár tízen

– mondta Horváth, aki így aztán a végén arra kért minden megjelentet, hogy a lelkiismeretük megnyugtatása végett május 26-án fogjanak meg fejenként még vagy három embert, és vigyék el szavazni őket a Fideszre.

2019. április, Magyarország