Bajnai: Kósa felhívott a BL-döntőről, és átadta a telefont Orbánnak

2019.04.11. 05:07

Tíz éve választotta kormányfőnek a parlament Bajnai Gordont, ennek alkalmából a 168 Óra könyvvel jelentkezik Frontsebészet – A köztársaság utolsó kormánya címmel. A kötetből a lap legfrissebb száma közölt részletet.

Ennek legérdekesebb részét emeljük csak ki: azt a pár beszélgetést, amely Bajnai Gordon és Orbán Viktor között zajlott. Bajnai azt mondta, hogy a kormányzása alatt nem volt még informális kapcsolat sem közte és Orbán között (Orbán ekkor ugyebár volt miniszterelnök volt, aki a Fidesz elnökeként az újabb kormányzásra készült). Bajnai szerint

Orbán találkozni sem akart velem.

Ezt Bajnai azzal magyarázta, hogy a Fidesz el akarta tolni magától a válságkezelő intézkedéseket, bár abban reménykedtek, hogy a Fidesz-kormányzást segíti, ha a Bajnai-kormány megteszi a választók számára fájdalmas lépéseket. De ezt a Fidesznek semmilyen szinten nem volt szabad magára húznia. 

Orbán elmondta, hogyan működnek a dolgok a Fideszben

1648174
Fotó: lira.hu

Bajnai ugyanakkor felelevenített egy telefonbeszélgetést, amelyet meglehetősen furcsa szituációban folytatott Orbánnal. Amikor Debrecen egy nukleáris fizikai kutatóközpont létesítésére pályázott, Kósa Lajos akkori fideszes polgármester tőle kért támogatást a projekthez. Bajnai azzal a feltétellel szívesen támogatta, ha a Fidesz nem csinál ebből politikai ügyet, és nem támadja majd a kormányt, ha esetleg mégsem sikerül nyerni.

A feltétel teljesült. Bajnai így emlékezett vissza: „Kósa felhívott Rómából, a BL-döntőről, és azt mondta, átadná a telefont annak, aki ezt a megerősítést meg tudja adni. Ekkor beszéltem Orbánnal néhány mondatot.”

Tehát a miniszterelnök végre beszélhetett a Fidesz elnökével. Orbán pedig Bajnai emlékei szerint azt mondta:

Nálunk a Fideszben úgy működnek a dolgok, hogy minden témának felelőse van: ha sikerül az adott projekt, jó, ha nem, ő a hibás.

És mivel Kósa volt a projekt fideszes felelőse, Így Orbán szerint Kósa viseli a felelősséget akkor is, ha nem jön össze. Ezt tehát a Fidesz-recept.

Orbán 120 százalékos önbizalma

Bajnai a könyvben még arra is visszaemlékezett, hogy Orbánnal ezután a Puskás-díj átadásán találkozott, illetve a választások után Lech Kaczyński lengyel elnök temetésén beszéltek. „Azt láttam, hogy Orbán százhúsz százalékos önbizalommal áll a kormányzás elé” – mondta Bajnai.

Mindenről volt véleménye, hogy a budai Vár tetőcserepeit hogyan kell helyreállítani, hogyan kell a Magyar Gárda-problémát kezelni.

Bajnai szerint azonban Orbánnak nem volt sietős átvenni a hatalmat. „Zavartan” nézett rá, amikor megkérdezte, mikor készül átvenni a kormányzást. „Mosolygott, és valami olyasmi mondott, hogy időben át fogjuk venni.”

Bajnai Gordon miniszterelnök és Sólyom László köztársasági elnök 2009-ben
Bajnai Gordon miniszterelnök és Sólyom László köztársasági elnök 2009-ben
Fotó: Huszti István / Index

Bajnai a könyvben arról is beszélt, hogy bár utána az Együtt-tel volt egy próbálkozása, most már nincsenek miniszterelnöki ambíciói. Egészen pontosan így fogalmazott: „Egy normálisan működő országban belőlem már nem lesz miniszterelnök.” Bajnai a politikusi „soha ne mondd, hogy soha” szabály értelmében ugyanakkor hozzátette azt is, hogy ha még tud segíteni valamilyen poszton az országnak, azt meg fogja tenni.