Egy szállodahajót is zár alá vett a rendőrség Budapesten egy milliárdos pénzmosási ügy miatt

2019.04.12. 05:55

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csalás és pénzmosás megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat egy magyar bűnözői csoport hét tagja ellen. A csoport tagjai hosszabb időn keresztül olyan pénzösszegek eltüntetésében vettek részt, amelyet külföldi nagyvállalatoktól – valamely vezető tisztségviselő nevében – elektronikusan benyújtott hamis megbízásokkal szereztek meg - írta a Police.hu

Az elkövetők több francia és belga cégtől összesen 3,7 millió eurót szereztek meg, az elcsalt összegeket legalizálás céljából többlépcsős céghálózaton keresztül – alkalmanként ciprusi off-shore cégek felhasználásával – ingatlanok vásárlásába fektették. A bűncselekményből száramzó összegekből a csoport vezetője Spanyolországban szerzett meg több ingatlant, valamint nagy értékű járműveket. 

A nemzetközi viszonylatban működő csoport öt tagját a KR NNI nyomozói már korábban elfogták és elszámoltatták. A szervezet vezetését végző két férfit a rendőrök – egyiküket a Készenléti Rendőrség Bevetést Támogató Osztály munkatársaival közösen – 2019. április 10-én fogták el, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkatársai az akcióval egyidejűleg – a pénzmosással érintett összegekkel összefüggésben – milliárdos értékben vettek zár alá ingatlanokat, többek között budapesti hoteleket, valamint egy szállodahajót is, amellyel a teljes kárérték megtérült - közölte a rendőrség.