Ismét az MTVA székházánál akciózott az ellenzék

2019.04.15. 13:35

Hétfő délután ellenzéki politikusok, többek között Hadházy Ákos, Szél Bernadett, Tordai Bence, Varju László és néhány momentumos az MTVA Kunigunda utcai székházánál jelent meg, hogy beszélhessenek a Papp Dániel hírigazgatóval, és a politikai kampányokkal kapcsolatos kiáltványt olvashassanak be. A kiáltványt később kiragasztották a székház egyik bejáratára is. A résztvevők között az LMP és az MSZP politikusai nem voltak ott. 

Az ötpontos kiáltványban az áll, követelik, hogy konszenzusos vezető álljon a közmédia élén; követelik a fizetett kormányzati propaganda betiltását; az EP-kampányban induló összes párt kapjon egyenlő arányban megjelenési lehetőséget a közmédia műsoraiban; csökkentsék a közmédia költségvetését; követelik, hogy a közmédia számoljon be az uniós beruházásokról. 

Szerették volna megtudni azt is, hányszor járt ellenzéki képviselő a köztévé műsoraiban az utóbbi időben, és mi az oka a mellőzésüknek. 

"Két kimenetele lehet a látogatásunknak. Az egyik, hogy európai módon bevezetnek minket az igazgatóhoz, a másik, hogy nem engednek be. Az eddigi tapasztalatok alapján ilyenkor bezárják a kapukat, ilyenkor önmagát helyezi blokád alá az épület" - mondta Hadházy a sikertelen bejutási kísérletek után.

A történéseket Szél és Hadházy élőben közvetítette Facebook oldalán. A biztonsági személyzet is hamar megjelent, és a fegyveres őrök kísérték a ellenzéki politikusokat, akik több bejáraton is megpróbáltak bejutni az épületbe. 

Tordai és Varju a főbejárat előtt táborozott le, ahol megkérték őket, hogy ne állják el az utat, és akadályozzák a közmédiában dolgozók bejutását. Korábban volt szó arról, hogy blokád alá veszik a bejáratokat. 

Hadházy közvetítésében azt is látni lehet, hogy Fábry Sándorral is beszél pár percet arról, hogy miért mentek a székházhoz.