Bírósághoz fordulnak a közszolgálati szakszervezetek, készül a sztrájk

2019.04.16. 07:42

Válaszolt a kormány az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság (OKSZ) múlt héten megírt levelére, amelyben harmadjára is azt kérték Orbán Viktortól, hogy jelölje ki a kabinet képviselőjét. Igaz, érdemben nincsen előrelépés, a kormány ugyanis továbbra sem jelölte ki a sztrájkpartnert – tudta meg az atv.hu a sztrájkbizottság ügyvivőjétől.

Földiák András ugyanakkor elmondta, hogy négy levél is érkezett hozzá hétfőn, amelyből hármat is a közigazgatási államtitkár jegyzett. Latorcai Csaba azt írja nekik, hogy forduljanak a szociális ügyekben, az oktatásügyben, és kulturális ügyben helyettes államtitkárhoz.

Levelet kaptak még továbbá – tette hozzá Földiák – a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkárától, Gondos Judittól is, aki pedig Marczinkó Zoltánt jelölte meg, mint akihez fordulhatnak a kérdéseikkel. Az OKSZ elnöke ugyanakkor nem elégedett, hiszen – ahogyan mondta – „az nem tárgyalóbizottság kijelölése”, hogy olyan helyettes államtitkárhoz forduljanak, akihez az ágazatok eddig is fordulhattak. A kérdésre pedig, hogy ezek után benyújtják-e a keresetet a kormány ellen, az ügyvivő úgy fogalmazott, hogy igen, várhatóan ezt tíz napon belül meglépik, ugyanakkor erre még a sztrájkbizottságnak is rá kell bólintania a szerdai ülésen.

Mint megírtuk, az OKSZ januári megalakulása után ismertette sztrájkköveteléseit, majd márciusban levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz, melyben jelezte, hogy a sztrájkbizottság tagjai kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek, a kormánytól pedig azt kérte, hogy jelöljön ki egy képviselőt, aki részt vesz az egyeztető eljárásban. Ez azonban nem történt meg, mint ahogyan a rákövetkező kettő, a miniszterelnöknek címzett levelet követően sem. Az OKSZ azt is közölte korábban, hogy egy kereset előkészítését is megkezdi, amit benyújt a bíróságra, ha a kormány továbbra sem hajlandó kijelölni valakit.

Eközben kiderült az is, hogy gigantikus felmondási hullám kezdődött a közszférában. Egyetlen hónap alatt 2500-an mondtak fel, és a folyamatnak még nincs vége. A témáról bővebben ebben és ebben a cikkünkben olvashat.