Juncker nem mondta, hogy húsvét után visszalőnek

2019.04.24. 11:24

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság néppárti elnöke a napokban interjút adott a német Funke Media Group napilapjainak. A beszélgetésről felkerült egy rövid kivonat a Berliner Morgenpost című lap internetes oldalára, ebből pedig lapszemlét készített az MTI.

A magyar állami hírügynökség alapján mi is megírtuk, hogy mit mondott Juncker az európai parlamenti választások és az álhírek vonatkozásában. Az MTI lapszemléjében szerepelt egy erős idézet – ki is emeltük címbe –, amely szerint a bizottság elnöke azt mondta az álhírekkel kapcsolatban, hogy „húsvét után, szerdától visszalövünk”.

Ez az idézet azonban nem szerepel a Berliner Morgenpost internetes oldalán, és az interjú teljes szövegében sem. Az interjúban – ahol egyébként főleg európai politikai kérdésekről, a brexitről, Macronról és német gazdaságról esik szó – az alábbi idézet szerepel az álhírekről: 

„Az unión belül is vannak olyan államok, amelyek álhírekkel próbálják meg a választókat egy bizonyos irányba terelni. A Bizottság felkészült arra, hogy ezeket a törekvéseket elhárítsa. Ha a kormányok olyan kijelentéseket tesznek az EU-ról vagy a Bizottságról, amelyek nem felelnek meg a valóságnak, azokra azonnal reagálni fogunk. Én magam is határozottan ezt fogom tenni az elkövetkező hetekben a választások előtt.”

Az ügyben nem az MTI hibázott: a Wayback Machine webarchívum megőrizte a cikk két eredeti, hétfői verzióját is, azokban a fenti idézet lezárásaként még szerepelt a visszalövésre vonatkozó kijelentés, ami azóta eltűnt belőle. Két dolog történhetett: vagy mondott ilyet Juncker, de a kérésére végül kikerült a végleges szövegből, ám a BMP előzetesében benne maradt, vagy a berlini lap egyik munkatársa érezte úgy, hogy jobban tudja, mit akart Juncker mondani, mint Juncker maga.

Az ügyben megkérdeztük az Európai Bizottság sajtóosztályát, Mina Andreeva, a bizottság szóvivője kérdésünkre azt mondta, hogy „Juncker nem mondott ilyet, a sajtóban rosszul jelent meg”.