Konstantin
10 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Őrült kapkodásba kezdett a főváros vezetése a patkányhelyzet miatt

D  TT20130425225
2019.04.24. 08:47
Az Index birtokában lévő előterjesztés alapján a múlt decemberben megszavazott 650 milliós keretből még csak most, bő 5 hónappal később fizetne ki 300 milliót a Főpolgármesteri Hivatal egy rendkívüli budapesti patkányirtásra. A titkos, azonnali intézkedést szorgalmazó javaslat minden, a fővárosi patkányinváziót érintő balsejtelmet igazol, a súlyos közegészségügyi veszélyre hivatkozva pedig az azonnali intézkedés felelősévé Tarlós Istvánt nevezi ki. A főpolgármester komoly pácban lehet, hiszen húsvét előtt mindennek szöges ellentétéről beszélt.

Ma délelőtt tízkor tárgyalja a Fővárosi Önkormányzat közbeszerzési bizottsága, méghozzá egy zárt tárgyaláson azt a szerződésmódosítást, amely alapján a Budapesten tavaly nyáron megbízott patkányirtó RNBH Konzorciumnak jelentős pluszforrás fejében azonnali, rendkívüli patkányirtást kell végeznie, méghozzá a helyzet közegészségügyi súlyossága miatt mihamarabb, értesült az Index.

A lapunk birtokában lévő, tegnapi, azaz 2019. április 23-i dátumozású előterjesztés igazol mindent, amit kedden megjelent cikkünkben aggályként felvetettünk, ráadásul azt is alátámasztja: többszörösen sem mondott igazat Tarlós István főpolgármester a múlt csütörtöki Budapest-infóján. Nem kezdődött ugyanis decemberben rendkívüli, az alapszolgáltatáson felüli patkányirtás Budapesten, a tavaly megszaporodott patkánykolóniákkal szemben a patkányirtók csak a szokásos intézkedéseket és irtási tevékenységet végezték, ráadásul erős a gyanú, hogy folyamatosan félretájékoztatták a nyilvánosságot is, hiszen

a Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslat alapján a Budapest patkánymentes állapotának fenntartásával megbízott cégcsoport egyáltalán nem ura a helyzetnek.

Maga az előterjesztés is emlékeztet arra, hogy a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi főosztálya már tavaly ősszel, egészen konkrétan 2018. október 24-én sürgős jelzést adott arról, hogy a fertőzöttség mértéke olyan tendenciát mutatott akkorra, ami már „célzott, intenzív intézkedést igényelt”. Pontosabban azt igényelt volna, ami azonban máig is elmaradt. A szolgáltató RNBH Konzorcium csakis az eredeti szerződésében foglalt alaptevékenységet végezte el, miközben a patkányészlelések szintje tovább nőhetett tavaly nyár óta is.

Idevágó biztos információval egyébként jelenleg senki nem is rendelkezhet, hiszen az előterjesztésből az is kiderül, „időközben a kormányhivatal népegészségügyi főosztálya helyébe lépett a Nemzeti Népegészségügyi Központ”, amely ugyanakkor hivatalosan csak 2019 májusától lesz felelős szakhatóság. Van benne egy olyan megjegyzés is, miszerint a kormányhivatal kapacitáshiány miatt nem tudta ellátni a patkány- és csótánymentesség fenntartásának ellenőrzési feladatait.

Az előterjesztésben szó szerint szerepel, hogy az országos tisztifőorvos megerősítette ugyanakkor a Főpolgármesteri Hivatalnak:

jelenleg a fertőzöttség mértéke jelentősen meghaladja az elvárt mentes állapot mértékét.

Emiatt a főpolgármester saját hatáskörében azonnal, 3 napon belül kifizetné az egyébként tavaly már a közgyűlés által megszavazott, ám azóta valamiért visszatartott 650 millió mintegy felét, 300 millió forintot, hogy egy több hónapos, rendkívüli intézkedés keretében „a legfertőzöttebb területeken”, ami alatt a dokumentum a I., V., VI., VII., VIII., IX., XIII., XIV., XIX., XX. kerületeket nevezte meg, azonnali irtás kezdődjön.

Az előterjesztés arra is kitér, azért van szükség a szerződés módosítására és nem pedig felmondására, és más patkányirtó cég, akár a szolgáltatást 47 éven át fenntartó Bábolna Bio megbízására, mert azonnali, célzott és intenzív irtásra van szükség, nincs idő a váltásra. Mindez kissé pikáns annak fényében, hogy a dokumentum jegyzői beismerték:

tavaly nyár óta, de legalábbis október óta ismert volt előttük Budapest patkányinváziós fertőzöttségi helyzete, mégis egészen mostanáig vártak a „célzott, rendkívüli irtás”, azaz a pluszszolgáltatások megrendelésével.

Ennek ellenére Tarlós István és csapata azzal indokolja, hogy plusz 300 millió forintot adna a konzorciumnak, amely a jelek szerint nem igazán képes ellátni patkányirtási és szinten tartási feladatait, hogy más cég bevonása jelentős szakmai ellentéteket és időveszteséget is okozhatna. A győzködést ráadásul a főpolgármester helyettese úgy folytatta:

Mint minden más esetben, jelen szerződésmódosítás kapcsán is megvizsgálásra került a módosítás jogorvoslati kockázata, amelynek mértéke – különös tekintettel a kiemelt mértékű közérdeklődésre, és a vállalkozó kiválasztásával kapcsolatos, folyamatban lévő jogorvoslati eljárásra – nem elhanyagolható ugyan, azonban az intenzív irtási feladat elmaradása oly mértékű közegészségügyi kockázatot jelent, amely a szerződésmódosítást elengedhetetlenné teszi.

Emlékezetes, mindeközben a Főpolgármesteri Hivatal heteken át nem válaszolt azokra a kérdéseinkre sem, amelyek az új patkányirtó konzorcium megbízását érintették. Például arra, hogy ha a cégcsoportnak – amint az a tenderkiírásban szerepelt – vállalnia kellett, hogy egy meghatározott érték alatt tartja a patkányszámot Budapesten, és ez nem sikerült, akkor miért fizették ki az el nem végzett munkát. A Bábolna Bio ugyanis a havi díját csak akkor kapta meg, ha a kormányhivatal mérései alapján a patkányszám nem haladta meg ezt az értéket.

Érdekesség továbbá, hogy sem a patkányok számáról, ahogyan az észlelő bejelentések és a valódiság számáról, sem pedig a preventív intézkedésekről nem kaptunk tájékoztatást az illetékesektől. Első kérdéseinkre ugyanis Reisinger Mátyás, az RNBH Konzorcium nevében még néhány órán belül elküldte – fentebb idézett – válaszait, ám amikor a pontosabb adatokat, illetve a patkányirtásért felelős cég erőfeszítéseinek részleteit firtattuk, többé nem érkezett válasz. Reisinger első levelében több kérdésünkre vonatkozóan annyit írt:

Az alapszerződésen felüli intézkedések kapcsán kérjük forduljon a Főpolgármesteri Hivatalhoz.

Ahol ugye semmiféle választ nem adnak. Néhány napja Oláh Lajos DK-s parlamenti képviselő Facebook-oldalára felkerültek olyan adatok, amelyek alapján minden hónapban többszöröse volt az elmúlt időszakban a patkányészlelések száma annak, mint amennyi bejelentés a Bábolna Bióhoz befutott korábban. Sőt, információink szerint 2019 első 3 hónapjában már annyi patkánybejelentés érkezett az RNBH Konzorciumhoz, mint amennyi korábban egy év alatt volt Budapesten. Ráadásul a téli hónapok még nyugalmi időszaknak számítanak a patkányoknál, így a nagyarányú növekedést áprilistól lehet várni.

Ezzel szemben a múlt héten Tarlós István kampánytémának nevezte a patkánykérdést, és az Index kérdésére azt állította, a 650 milliós pluszforrásnak és a nagyarányú irtásnak köszönhetően a havi bejelentések száma mára 350-re csökkent. Érdekes, hogy a főpolgármester által ismert adatok többszöröséről tudnak a patkányirtók.

Miközben pedig Tarlós és csapata, úgy tűnik, még csak most, az Index keddi cikkének megjelenése után kap tehát észbe, mostanra valóban jelentős közegészségügyi kockázatokkal kell budapestnek szembenéznie.

Ezt bizonyíthatja az is: mintegy félszáz bejelentés érkezett az Index szerkesztőségébe kedden néhány óra leforgása alatt, súlyosabbnál súlyosabb patkányészleléseket sorjázva. Miután az esetek jelentős része nem csupán magánlakásokban feltűnt patkányokról, hanem olyan közterületeket érintő, komoly fertőzöttségről tett tanúbizonyságot, amely például játszóterek és iskolák révén gyermekeket is érint, hamarosan térképpel is jelentkezünk, amelyen megmutatjuk: mennyire súlyos a patkányhelyzet jelenleg Budapesten. Spoiler: nagyon.

Ön látott lakása környékén mostanában patkányt? Esetleg le is fotózta vagy videózta? Akkor a fényképet vagy videót küldje el nekünk erre a címre, köszönjük!

(Borítókép:  Kovács Attila / MTI)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!