Szakadt gumis busszal utaztattak diákokat úszásoktatásra

2019.04.25. 21:53

A halásztelki gyerekeket busszal hozzák és viszik a szigetszentmiklósi fürdőbe úszásoktatásra. Hat kilométer a forgalmas úton, amit eddig a busz az RTL Híradó riportja szerint volt, hogy szakadt autógumival tett meg. Ezt szerdán a buszon utazó gyerekek le is fotózták, majd bemutatták szüleiknek, akik felháborodtak az eseten.

Ilyet lehetetlen tenni. Gyerekek életével játszani, más autósok életével játszani

– nyilatkozta az egyik szülő. A riport szerint egyikük feljelentést is tett az ügyben, gyerekeit pedig nem engednék fel semmiképpen még egyszer ilyen állapotú buszra.

Az RTL Híradójának nyilatkozó közlekedésügyi szakértő szerint a futófelület leszakadt a gumi többi részétől, ilyen esetben pedig nem csak a buszon utazó gyermekek, de a körülötte lévő autók is veszélyben vannak.

Az úszásoktatás szervezője, az Oázis Wellness Kft. az RTL kérdéseire azt válaszolta, a tanulók szállítását alvállalkozó végezte, eddig évek óta hibátlanul. Az esetről a szülőktől szereztek tudomást, ilyen állapotban pedig ők sem engedték volna, hogy a busz elinduljon.

Mint mondták, csütörtöktől új alvállalkozó végzi az utasszállítást, az osztálytól pedig az eddigi alvállalkozó nevében is elnézést kértek.