MSZP: Mostantól így hívjuk e rendszert, patkánykormány

D  TT20181003041
2019.04.29. 09:29

Úgy néz ki, néhány nap után csak kitalálta az MSZP, hogy mit kezd ezzel a patkányüggyel: a teljes párt beleállt a patkányozásba. Persze azt hangsúlyozva, nem a szavazók a patkányok, hanem a fideszes politikusok.

Szerintem az már mindenkihez eljutott, hogy az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó az ATV műsorában a kérdésre, hogy lehetséges az, hogy a Fidesz támogatottsága folyamatosan emelkedik, azt válaszolta: "sok a patkány Magyarországon. Ha már a patkánytéma felhozódott itt Budapesten. És nem csak Budapesten". A visszakérdezésre pedig, hogy ennek mi az áthallása, azt felelte: "mindenki úgy gondolja, ahogy akarja".

Ezután ugyan arról beszélt, hogyan alakította ki a Fidesz a függőségi viszonyokat, hogyan függnek a hatalomtól vidéken az emberek, ám azt, hogy ez a válasz része lett volna, vagy hogy a patkányozást így a fideszes politikusokra, aktivistákra értette volna-e, azt nem sikerült értelmessé tennie, sőt, az eset után hiába kérdeztünk rá többször is, nem kaptunk egyenes választ, és a párt válaszai is hasonlóak voltak. Így a fent idézett párbeszédből a választók jönnek ki patkányosan, a Fidesz pedig közben be is indította a "téged, téged és téged patkányozott le"-kampányát, sőt, többlépcsős akciót hirdetett meg Bangóné patkányozásával.

És akkor négy nappal a beszélgetés után a párt kitalálta, mihez kezd ezzel az egésszel: egy filmet posztolt Ujhelyi István egy kísérőszöveggel. Azt írja, az MSZP kampányfőnökeként bosszús volt, amikor látta, hogy "hazugságkampányt" indított a Fidesz Bangóné mondataival, csak hogy a lényeges kérdésekről ne legyen szó. "Szó sincs arról, hogy szavazókat, megtévesztett Fidesz támogatókat sértegetne bárki közülünk (...) óvatosan kell viselkednünk, hogy különbek legyünk azoknál, akiket meghaladni akarunk" - írja, majd azt

"bevállalom: nevezzük el a politikai maffiájuk időszakát „patkánykormányzásnak”."

"Égjen csak rájuk a jelző, ha már így alakult az elmúlt néhány nap. Mert undorító és visszataszító, amit tettek a hazánkkal, kártékony minden döntésük, amely kisodor minket az Európai Unió biztonságából. És ennek semmi köze Ildikó mondataihoz, de válasz a Fidesz elindított kampányára. Ennyi. Mostantól így hívjuk e rendszert: PATKÁNYKORMÁNY!" - írja.

Az MSZP-s patkányvonaton nincsen fék

Frissítés: Az MSZP egyik korábbi patkányozós videóját (április 25.) vette észre a Mandiner, vagyis annak egy részletét. Ebben "Ti írtátok" felütéssel kommentekből válogattak, elvileg a budapesti patkányhelyzettel kapcsolatos kommentekből, de hát beválogattak oda egy ilyet is: 

Szükség van az irtásra, főleg a Lendvay utcában és környékén.

Igen, a Fidesz székháza a Lendvay utcában van.