Hét évet kapott a Győr-Sopron megyei zenetanár, aki megerőszakolta az együttes 17 éves tagját

2019.05.02. 13:48 Módosítva: 2019.05.02. 15:21

Jogerősen hét év fegyházbüntetésre ítélte a Győri Törvényszék azt az 52 éves zenészt, aki 2017-ben egy autóban megerőszakolta az együttes akkor 17 éves tagját. A Győri Törvényszék megerősítette a a Soproni Járásbíróság elsőfokú ítéletét: a vádlottat egy rendbeli, 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszakban és egy rendbeli zaklatásban találta bűnösnek. A bíróság a férfit hét évre eltiltotta a közügyektől, foglalkozását pedig nem folytathatja szabadlábra kerülése után sem. 

A férfi egy Győr-Moson-Sopron megyében működő művészeti egyesületet vezetett. A bíróság közleménye  - feltehetően a fiatalkorú sértett személyiségi jogaira való tekintettel - pontosan nem jelöli meg, hol történt az eset. A férfi 2015-ben, 47 éves korában került kapcsolatba a zenei együttesbe belépő, akkor 15 éves lánnyal. Mivel a lánynak az együttes szokásos próbanapján más elfoglaltsága volt, jellemzően külön, a férfival kettesben gyakorolt.

A férfi 2017 tavaszán szerelmet vallott az akkor 17 éves lánynak. A lány számára azonban nagyon zavaró volt a középkorú férfi közeledése, ezért a nyáron eldöntötte, hogy nem játszik tovább az együttesben. Miután ezt elmondta a művészeti egyesület vezetőjének, a férfi azt mondta: akkor léphet csak ki az együttesből, ha lefekszik vele. 

Képünk illusztráció!
Képünk illusztráció!
Fotó: Bődey János / Index

A középiskolás lány 2017 augusztusában kilépett az együttesből, de a férfi ezután is zaklatta, háborgatta, a bíróság közleménye szerint nem hagyott fel "a felé irányuló agresszív kommunikációval".

A férfi 2017 novemberében azzal csalta el a lányt, hogy beszéljék meg a helyzetet. Egy rövid kocsikázás után letért az útról, a központi zárral lezárta az autót, elvette a lány mobilját és a kesztyűtartóba tette. Ezután az autóban megerőszakolta lányt, mondván, hogy a diák tartozik neki ennyivel mindazok után, amit eddig megtett érte.

A férfi több mint három órán keresztül használta ki szexuálisan a hozzá képest fele akkora súlyú lányt, aki közben végig sírt és tiltakozott ez ellen. A bíróság szerint a lány a teljesen kilátástalan és kiszolgáltatott helyzetben, a vádlott jelentős erőfölényéből, valamint a vádlottól való félelméből adódóan fizikálisan nem mert védekezni.

Az elsőfokú ítélettel szemben a férfi és védője jelentett be fellebbezést elsődlegesen felmentésért, másodlagosan pedig enyhítésért. A Győri Törvényszék nem fogadta el a férfi védekezését, amely szerint a kiskorú lány kikezdett volna vele, és a szexuális aktus közös megegyezésen alapult volna.

A másodfokú bíróság az indokolás során kiemelte, hogy

életszerűtlen az a vádlotti védekezés, amely szerint egy csinos, vékony, középiskolás lány, akinek a korosztályából választott fiatalemberrel kapcsolata van, érzelmileg vonzódjon a majdnem ötven éves, őszülő, túlsúlyos vádlott felé, olyannyira, hogy vele szexuális kapcsolatot akarjon létesíteni.

A bíróság szerint a középiskolás lány  zárkózott, csendes, visszahúzódó  jellemvonásai sem utalnak arra, hogy a sértett provokálta volna a vádlottat vagy kezdeményező szerepet töltött volna be. Ez a magatartás a bíróság szerint "a sértettől énidegen".

A férfi védője vitatta, hogy erőszakos cselekmény is történt volna a közösülés során. A másodfokú bíróság azonban rámutatott arra, hogy

a büntetőjogi erőszak fogalma jóval szélesebb, mint amit hétköznapi értelemben erőszak alatt értünk.

A bíróság szerint a lány ellenére volt a férfival való szexuális kapcsolat ("a sértett akarata nem találkozott a vádlott akaratával"), a vádlott túlsúlyából eredő jelentős erőfölénye valamint a sértett lábainak szétfeszítése külön-külön önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy az erőszak megállapítható legyen.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte a férfi kitartó szándékát és azt, hogy olyan köztiszteletben álló, egyházi körökben is megbecsült emberről van szó, aki társulatvezetői pozíciójánál fogva visszaélt a szülők, a gyerekek és a közösség bizalmával.