Ármin, Pálma
9 °C
28 °C

Polt: Bánátit ki kellett volna zárni a Fenyő-gyilkosság ügyéből

2019.05.02. 14:12

Ki kellett volna zárni a Gy. Tamás ellen minősített emberölés miatt folyó büntetőeljárásból a védőt a Kúria csütörtökön kihirdetett döntése szerint - közölte csütörtökön a Legfőbb Ügyészség.

A kizárás azért Polt Péter legfőbb ügyész szerint azért lett volna indokolt, mert az eljárási szabályok szerint büntetőügyben nem lehet védő olyan személy, aki az eljárásban tanúként vett vagy vesz részt, Gy. Tamás védőjét azonban a nyomozóhatóság 2018 decemberében tanúként hallgatta ki. Márpedig Bánátit tanúként hallgatták ki a rendőrök, miután kiderült: nála jelentkeztek azok az emberek, akik meg akarták zsarolni Gyárfást már akkor, amikor a volt úszószövetségi elnök gyanúsított volt.

Bánátit a nyomozási bíró ki is zárta az eljárásból. Bánáti azonban fellebbezett, és a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék, megváltoztatva a korábbi döntést, elutasította a kizárási indítványt. A törvényszék indokolása szerint a tanú érdemben csak olyan tárgykörben nyilatkozott, ami nem bizonyítandó tényre vonatkozik, illetve ami a bizonyítási eljárás érdemi részével nem függ össze, többlet bizonyítékot nem hordoz.

Az ügyészség szerint azonban törvénysértő volt a másodfokú döntés, ugyanis egy személy eljárásjogi helyzetét nem befolyásolja, hogy milyen tartalmú vallomást tesz. Akit a hatóság tanúként kihallgat, az a tanú pozíciójába kerül, és védőként az ügyben nem járhat el. A konkrét ügyben pedig a gyanúsított védője tanúként az ügy jelentősnek ítélt körülményeiről érdemi vallomást tett, ezért ezután már az eljárásban védőként nem vehet részt.

Korábban a Magyar Nemzet azt írta, hogy Gyárfás a napokban Zamecsnik Péter ügyvédet is felhatalmazta arra, hogy ellássa védelmét.