Pintér és Salvini: Azonos az elképzelésünk

2019.05.02. 16:41 Módosítva: 2019.05.02. 16:49

Azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Olaszország a tengeren tesz, nem csak önmagáért teszi, hanem egész Európáért, valamennyi uniós tagállamért, így Magyarországért is. 

Azonos az elképzelésünk az európai határok védelméről és azonos az elképzelésünk arról, hogy a későbbiekben hogyan kell megakadályozni embertömegek, terroristák, és más személyek, akik nem kívánatosak a számunkra, Magyarország, Olaszország és Európa területére lépjenek.

– hangzott el Pintér Sándor és Matteo Salvini közös sajtónyilatkozatán. A két belügyminiszter ugyanis nem sajtótájékoztatót tartott, hanem csupán kinyilatkoztatott, amit nem közvetített élőben sem az állami média, sem pedig a kormány a saját honlapján. Matteo Salvini viszont élőben közvetítette Facebook-oldalán az eseményt, amelyen Pintér Sándor az olasz-magyar határvédelmi együttműködésekről beszélt, amelyeket az elkövetkező időszakban tovább is fokoznának.

Matteo Salvini azt mondta, érdekes látogatást tettek a röszkei határátkelőnél. Elismerését fejezte ki a magyar kormánynak azért, amiért gyorsan és hatékonyan őrizet alá vett csaknem hatszáz kilométernyi határszakaszt, és így sikerült megállítania az embercsempészetet, az emberkereskedelmet.

A rapid kézfogóra részben az időszűke lehet a magyarázat, hiszen Salvini a magyar belügyminiszter kollégája után még egyszer találkozik Orbán Viktorra. Még egyszer, hiszen Röszkén, a határkerítés oldalában kezdte magyarországi látogatását. A magyar kormányfővel közös sajtótájékoztatójuk 17 órára van meghirdetve.

Ugyan matteo Salvinit hivatalosan Pintér sándor hívta meg Magyarországra, de a nemzetközi sajtó, és maga Orbán Viktor is azt sejtette a napokban, hogy az olasz miniszterelnök-helyettes inkább pártpolitikai célokkal, kifejezetten szövetséget kötni érkezik budapestre, nem pedig a magyar belügyminiszterrel szakmai eszmét cserélni.

Salvini ugyanis egy európai összefogást hirdetett meg azoknak, akik a nemzetállamokat akarják képviselni Brüsszellel szemben. Meghívta a Fideszt is, a magyar kormánypárt azonban nem jelezte, hogy részt akar venni ebben az együttműködésben, és bár az olasz politikus nagyon számított Orbán Viktorra, a kormányfő, illetve a kormánypárt más prominense sem ment el az új, populista szövetség megalakulására. 

A napokban azonban fordulat látszik beállni a Fidesz, és így Orbán eddig az európai néppárti tagság mellett kiálló nyilatkozatokban, és Orbán mintha most már erősebben közeledne Salvinihez. Noha a Deutsche Welle megkeresésére a magyar kormányszóvivő nem kívánta kommentálni Salvini látogatásának célját, minden valószínűség szerint a populista szövetségkötésre megy ki a játék - hangzott el a Klubrádió nemzetközi lapszemléjében is. A német lapban ráadásul azt is írták:

ugyanEzért utazik ide hétfőn az osztrák Heinz-Christian Strache alkancellár is.

Orbán abból sem csinál titkot, hogy rendszeresen találkozik a holland Geert Wilderszel is, aki magyar felesége révén van gyakran Magyarországon. És ebbe a körbe tartoznak a lengyel és a román testvérpárt vezetői is, akikkel szintén jó barátságot ápol a magyar kormányfő, akárcsak Steve Bannonnal, aki a Fehér Házból történt távozása óta az európai populisták egységén munkálkodik és Orbánt Trump előtti Trumpnak titulálta.

Érdekesség ugyanakkor, hogy a szövetség egyelőre mintha nem lenne totális siker, hiszen az úgynevezett populista, EU-kritikus pártok sem egységesek, sokan nem hajlandók együttműködni egymással, vagy éppen kivárnak.

Húsz helyett például csak négy párt jött össze az Európa megmentését célzó, milánói összejövetelen, ahová az olasz belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes a nemzetekben gondolkodó, Brüsszel- és elitellenes pártokat hívta április elején. A meghívottak között pedig ott volt a német radikális jobboldali párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) éppúgy, mint a most még a kereszténydemokrata és a konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárthoz tartozó Fidesz is.

Salvinihoz egyelőre a pártja, az olasz Liga mellett az AfD, egy dán párt, valamint az FPÖ, az osztrák Szabadságpárt csatlakozott, a Fidesz pedig máig lebegteti a kérdést.

Az EP-választáson Olaszországban a Liga lehet az egyik legsikeresebb, ahogyan a Fidesz is magabiztosan nézhet szembe a májusi voksolással. Ennek ellenére Orbán kivárna a szövetségkötéssel az EP-választásig, még akkor is, ha a napokban már egyenesen azt hangoztatta,

valójában az Európai Néppártnak kellene összefogni a Salvini-féle szövetséggel.

Hogy utóbbinak bármiféle realitása lenne, egyelőre kérdéses, viszont a közvélemény-kutatások és mandátumbecslések egyelőre nem igazán azt mutatják, amiben Orbán reménykedik. A Liberties nevű civil szervezet például egy  elemzésben vette sorra, hogy milyen lehetőségeik vannak azoknak a pártoknak, amelyeket „értékellenesként” tartanak nyilván. Ebbe a körbe tartozik például a Fidesz, vagy a Szociáldemokrata frakcióban lévő román kormánypárt (PSD), vagy a Liberálisoknál politizáló cseh kormánypárt (ANO). 

Egy ilyen elméletben létrehozható tömb a képviselői helyek legfeljebb 30 százalékára lenne esélyes, ami még mindig kevés ahhoz, hogy betöltsék a blokkoló kisebbség szerepét. Ráadásul ezek a pártok korántsem egységesek, vagyis nem csak „Brüsszellel”, hanem egymással szemben is komoly fenntartásaik lehetnek. A témáról bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Azt ugyanakkor szintén érdemes felidézni, éppen Salvini állt ki teljes mellszélességgel Orbán mellett, totális abszurdnak nevezte például „Orbán Viktor felfüggesztését” az Európai Néppártból. A dicsérő szavak az elmúlt napokban tovább fokozódtak, miközben a felfüggesztés óta, ha lehet, Orbán és uniós pártcsaládjának viszonya csak tovább romlott. Éppen ezért valóban nem kizárt, hogy Salvini "elhódítsa" Orbánt, akit ugyanakkor a politikai racionalitás vélhetően visszatart ettől a paktumtól.