Kocsis Máté: Az újságírók a politikai ellenfeleink, nem Kunhalmi Ágnes

NSZ8001
2019.05.03. 07:26

Több mint kétórás lakossági fórumot tartott a VIII. kerületben Deutsch Tamás, európai parlamenti képviselő. A vendéglátója Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető, józsefvárosi képviselő, ám ő csak a fórum végén fejtett ki néhány gondolatot a Fidesz valódi ellenfeleiről. 

A fő előadást Deutsch tartotta, a téma pedig a május 26-i EP-választás és annak a Fidesz szerint legfontosabb kérdése, a bevándorlás volt. Ennyiből akár azt is gondolhatnánk, hogy oké, a fórum nagyobb részében a migrációról volt szó, de azért két óra alatt biztos más is előkerült, de nem, Deutsch önmagáról szóló felvezetőjét leszámítva az előadás során minden gondolat a bevándorlás körül keringett.

A politikus rövid bemelegítésnek elmondta magáról, hogy a rendszerváltáskor az első szabadon választott parlamentben korjegyzőként ő mondta az eskü szövegét a képviselőknek, majd mivel az 1994-es választások után benne volt a négy legfiatalabb között, ismét ő akarta mondani. Az akkor a szintén a parlamentbe jutó, szintén fiatal Botka László azonban ezt nem hagyta jóvá azzal az indoklással, hogy az MSZP nyerte a választásokat. Deutschban érezhető tüskét hagyott, hogy másodjára már más olvasta fel az eskü szövegét, és kijelentette a szocialistákkal kapcsolatban: Bangóné nyilatkozata egyáltalán nem lepte meg, “mindennek megvan az előzménye”.

NSZ8183
Fotó: Nagy Szabolcs / Index

Innentől kezdődött a bevándorlásról szóló két óra, amelynek az elején Deutsch rögtön megoldott egy nem könnyű feladatot: hogyan lehet úgy 2019. közepén Magyarországon migrációról beszélni, hogy bármilyen közvetlen tapasztalatot kapcsoljon hozzá a hallgatóság.

Deutsch szerint lényegtelen, hogy ő miket él meg Nyugat-Európában a bevándorlással kapcsolatban, ha el akarják képzelni, hogyan változtatta meg francia, észak-olasz, holland kis- és nagyvárosok életét a migráció, akkor idézzük fel, ami hónapokon keresztül történt a Keleti pályaudvarnál, ahol “őrjöngve skandáltak menekültek” - mondta. Szerinte ami a Keletinél és a II. János Pál pápa téren történt 2015-ben, az Nyugat-Európa fél tucat országában rendkívüli állapotként állandósult.

Elszudániasodó svédek

A fórumon természetesen elhangzottak az elmúlt években ezerszer elmondott kormányzati panelek is. Például, hogy “ne a bajt hozzuk Európába, hanem a megoldást vigyük oda, ahonnan el akarnak jönni az emberek”. Vagy, hogy “Európa a történetének legnagyobb válságával néz szembe”, és természetesen azok az ENSZ-jelentések sem maradhattak ki, amelyek szerint 50 millió ember tart Afrikából Európa felé.

Deutsch elmondta azt az orbáni tézist is, amely szerint a migráció újraszervezi az európai politikát, és mint hogy ez a legfontosabb kérdés, az eddigi jobboldali, baloldali felosztottságot felváltja a bevándorláspárti és a bevándorlásellenes álláspont. A képviselő szerint, bár akadnak köztük rosszak is, nem minden bevándorláspárti politikus rossz ember, csak egyszerűen ők egy globális utópia szerint gondolkodnak, míg a bevándorlásellenesek szuverén nemzetállamokra akarják építeni Európát.

Ha munkaerőhiány van Svédországban, Szudánban pedig túl sok az ember, akkor darab-darab oldjuk meg, jöjjön Svédországba pár millió szudáni, aztán majd ők elsvédesednek, a svédek pedig elszudániasodnak, mondván “minden gyógyszernek van mellékhatása” - ismertette Deutsch, hogy szerinte mi a globalisták álláspontja.

Ezzel szemben Deutsch szerint a Fidesz, és még sokan mások Európában azt “a józan észből fakadó gondolatot képviselik”, hogy “a világ nem így működik”, nincs olyan ember, akinek úgy lenne európai identitása, hogy közben nincs nemzeti is - mondta, bár azt nem árulta el a közönségének, hogy mely európai politikusok célkitűzése a nemzetállamok felszámolása és a nemzeti identitások megszüntetése. Mindenesetre hozzátette, hogy ott van például a sport világa, amely talán a lehető legglobálisabb, a focibajnokságoknak mégis az ad értelmet, hogy nemzeti keretek között léteznek.

A migránsok saját pártokat hoznak létre

Az EP-képviselő arról is beszélt, hogy szerinte Európában a baloldal azért támogatja a bevándorlást, mert úgy látják, hogy az állampolgárságot kapó bevándorlók 80-90 százaléka baloldali pártokra szavaz, azonban nem vették észre, hogy a másod-, harmad-, negyedik generációs bevándorlók már nem a befogadó ország kulturális identitását választják, hanem azét az országét, ahonnan a felmenőik Európába érkeztek. Ebből pedig az is következik, hogy nem az adott európai országban működő hagyományos pártokra szavaznak, hanem saját pártokat hoznak létre.

Szerinte Brüsszelben egyre több iszlám párt jelenik meg a politikában, mert

rájöttek, hogy ha elég sokan vannak és elég súlyuk lehet, akkor ők lehetnek a mérleg nyelve, ők lehetnek a királycsinálók a jobbközép és balközép, valamint a flamandok és vallonok között.

Deutsch arról is beszélt, hogy az Európai Parlament folyosóján tipikus beszélgetés más pártcsaládba tartozó európai politikussal, hogy bizonyos kérdésben egyetértenek a Fidesszel, “de tudod, Tamás, ha én ezt megfogalmaznám otthon, a nyilvánosság engem három hét alatt ledarálna” - mondják neki. Deutsch azt mondta, hogy bár ő “nagyon szereti az erős nyilvánosságot”, a bevándorlásellenesekre mostanában populista, nacionalista és korrupt jelzőket aggasztanak.

A politika ne akarjon lapot szerkeszteni, a szerkesztőség pedig ne akarjon politizálni

- összegezte ezzel kapcsolatos gondolatait.

Nem Kunhalmi Ágnes a valódi ellenfél

Ehhez a gondolatkörhöz csatlakozott kicsit később Kocsis Máté, korábbi VIII. kerületi polgármester, a nagyobbik kormánypárt jelenlegi frakcióvezetője. Szerinte az elmúlt tíz év “sikertelensége miatt” a “baloldali és liberális politikusok újságírósat, az újságírók pedig politikusosat” játszanak. Ennek jele szerinte, hogy Tordai Bence és Szél Bernadett a parlamentben Facebook-interjúkat készítenek kormánypárti képviselőkkel, ezalatt pedig a “HVG, az Index és a 444 politikát igyekszik csinálni”.

“Ma őket tekinthetjük politikai ellenfeleknek, nem Kunhalmi Ágnest”, aki szerint most május 1-én volt az Európai Unió 15. születésnapja - mondta Kocsis, hozzátéve, a sport és a politika folyamatos háború, amely az ellenfelek legyőzéséről szól.

Példaként felhozta, hogy szerinte legutóbb egy egri fórumon a 24.hu fotósa olyan képet készített, amelyen csak 8-10 ember látható, és ők is jellemzően öregek, majd "szabadjára engedik a kommentelőket", mindebben pedig az a politikacsinálás, hogy elhitetik, hogy az ellenfél legyőzhető, hiszen nincs is akkora támogatottsága. 

(Borítókép: Nagy Szabolcs / Index)