Elkobozták az illegális érdi oroszlánokat, lett helyettük hét másik

DSC2288
2019.05.03. 10:53 Módosítva: 2019.05.03. 12:54
  • Az érdi Noel Tanya 2018-ban beszerzett négy oroszlánt és két pumát.
  • Vadállatokat viszont csak állatkertben lehet tartani, de a tanya sosem kapta meg az állatkerti engedélyeket a hatóságoktól.
  • A Pest Megyei Kormányhivatal ezért az állatokat elkobozta, és papíron bezáratta a helyet.
  • A tanya a valóságban viszont nem zárt be, tovább működött, sőt, a korábbi tiltások ellenére 2019-re újabb hét oroszlánt szerzett be.
  • Ezeket is lefoglalták, és az Érdi Járási Hivatal feljelentést is tett a tanya ellen.
  • Bár a hely továbbra sem lehetne nyitva, azóta is működik.

Van egy hely Pest megyében, ahol soha semmi sincs rendben, de valahogy nem akarják bezárni.

Így kezdődik az Országos Állatvédőrség Alapítvány bejegyzése az érdi Noel Tanyáról. Az állatvédők szerint a tanyán annak ellenére tartanak oroszlánokat, hogy annak nincs semmilyen engedélye, és az állatok egy részének sincsenek felmutatható papírjai.

A látogatók körében népszerű tanya több mint harminc állatfajt tart 6100 négyzetméteren, és való igaz, jelenleg 

köztük van hét oroszlán is.

Ehhez viszont külön engedélyek kellenek, mindezekkel viszont a tanyának az évek alatt valóban meggyűlt a baja.

Engedély nélkül

A Noel tanya a kezdetektől – 2017-ben járunk – miniállatkertként akart működni, mondta nekünk a hely akkori tulajdonosa és az oroszlánok begyűjtője, Kolonits Attila. Fel is keresték ekkor a helyi önkormányzatot.

A Pest Megyei Kormányhivatal az Indexnek azt mondta, ekkor ideiglenesen bezárták a helyet, csak annyi időre, míg elbírálták, hogy lehet-e a helyből állatkert vagy sem. Ehhez az engedélyhez állategészségügyi, népegészségügyi és települési jegyzői szakhatósági hozzájárulás is kell. Kolonits ezt úgy magyarázta, hogy az önkormányzat "nem szeretné, hogy működjünk", így pedig a jegyző nem adta meg a szükséges engedélyeket egy állatkerthez, pedig Kolonits szerint maga az Érdi Járási Hivatal akkor rábólintott a dologra.

Az Állatvédőrség szerint mindezek ellenére 2017-ben "felépítettek a tanyán egy ketrecet, és állatsimogató címke alatt belépőjegyeket szedtek, de papírok nélkül". A helynek – a korábbi történések ellenére – 2018-ra már négy oroszlánja és két pumája volt, a ketrecek és különféle építményeket is azért hozták létre, hogy valóban állatkerti körülmények között éljenek az oroszlánok. Állatkerti engedélye viszont még mindig nem volt.

DSC2348
Fotó: Kaszás Tamás / Index

Ez a két dolog azért összeférhetetlen, mert a hatályos jogszabályok miatt

  • ha különösen veszélyes állatot, tehát oroszlánt tartanak, és évi hét napnál többet akarnak nyitva lenni, akkor a hely állatkertnek minősül;
  • valamint állatsimogató sem lehet, mert abban csak háziasított és egyéb fajok élhetnek, amiknek nem megterhelő, hogy naponta emberekkel érintkeznek; veszélyes állatot, így oroszlánt nem lehet állatsimogatóban tartani.

Magyarán: a hely kimondatlanul is úgy működött állatkertként, hogy nem volt állatkerti engedélye.

Több szervezet közt az Állatvédőrség is mindezt jelentette a hatóságoknak, ezért aztán a kormányhivatal

2018-ban megtiltotta a Noel tanyának az állatok bemutatását, és bezáratta a helyet papíron.

A két pumát és négy oroszlánt elkobozták, és őket az Érdi Járási Hivatal engedéllyel rendelkező mentőközpontként működő állatkertekben helyezte el.

Elvittek négyet, érkezett hét újabb

Hiába a hatósági eltiltás és bezárás, a Noel tanya ezután tovább működött, és valahogy

újabb hét oroszlánhoz jutott hozzá.

Kolonits ezeknek az eredetét nem nagyon részletezte. Azt mondta, öt közülük román oroszlán, kettő pedig olasz.

Az Állatvédőrség szerint a tanya kettőt egy Barcson letelepedett román cirkusztól szerzett be. Helyi lakosok ugyanis jelentették nekik, hogy látták a Noel tanya autóját a sátraknál, másnapra az oroszlánoknak hűlt helye volt. A Barcsra kiérkező hatóságoknak a cirkuszosok azt mondták, az állatokat visszavitték az országukba, de a kocsi, amivel azokat szállították, az állatvédők szerint valamiért mégis ott maradt Barcson, anélkül pedig nehéz oroszlánokat szállítani.

Romániában 2019. január 1-jétől nem lehet vadállatokat felléptetni – így tehát a cirkusz nem vihette vissza Romániába az oroszlánokat. Az Állatvédőrség szerint ezért kerültek a Noel tanyához. A külföldi tiltások hatására ugyanis Magyarország lett az egyik olyan hely, ahol a cirkuszi állatokra vevőket találhatnak.

Kolonits erre azt mondta: maga a cirkusz vitte az állatokat hozzájuk. Az évek alatt ugyanis már többen megkeresték őket, hogy nem tudnak más helyet az állatoknak, ezért otthagynák őket náluk. Azt mondja, a kapott oroszlánok soványak, tetvesek és rühesek voltak. Ők viszont orvosi ellátást biztosítottak nekik, féregtelenítették és felhizlalták őket, jelenleg is az előírásoknak megfelelő méretű ketrecben vannak, kifutóval. Ezt a Pest Megyei Kormányhivatal is megerősítette az Indexnek, a tartási körülmények szerintük is megfelelnek a jogszabályi előírásoknak.

Hatósági eljárás is indult

Az Állatvédőrség szerint a Noel tanya nem tudta felmutatni a hét oroszlán eredetét igazoló iratokat, ezért aztán zöldhatóság felszólította őket, hogy vagy benyújtják a papírokat, vagy a hatályos jogszabályok alapján elkobozzák az oroszlánokat.

Bár Kolonits nekünk azt mondta, ez hazugság, ugyanis az oroszlánoknak vannak papírjaik,

az állatokat mégis lefoglalták.

"Hazai mentőközpontok, állatkertek és társhatóságok megkeresésével folyamatban van az állatok elhelyezése", írta nekünk a Pest Megyei Kormányhivatal.

Az Érdi Járási Hivatal rendőrségi büntetőfeljelentést tett az engedély nélküli oroszlántartás miatt, és bírságot is szabott ki, amiért a Noel Tanya a korábbi hatósági döntéseket is megsértette azzal, hogy hét újabb oroszlánt szerzett be.

DSC2446
Fotó: Kaszás Tamás / Index

Az oroszlánok elhelyezésében Kolonits is segít a hatóságoknak. Az Indexnek azt mondta, inkább vigyék el az állatokat, csak ne lőjék ki őket.

Az állatokért vagyok. Politikai hülyeség miatt nyírjanak ki hét darab afrikai oroszlánt?

– utalt az önkormányzattól sosem megkapott engedélyre, és arra, hogy egyelőre azt sem lehet tudni, vajon az összes oroszlánt el tudják-e majd helyezni, hiszen szerinte "az önkormányzat nem tudja őket hova tenni". Ebben az Állatvédőrség is egyetért, szerintük egyetlen magyar állatkert sem tudja ezeket a vadállatokat befogadni.

Kolonits azóta egyébként eladta a Noel tanyát valaki másnak, de azt mondja, ehhez nincs köze az oroszlánoknak. A Pest Megyei Kormányhivatal szerint a hely zárva volt a márciusi ellenőrzések során, és "újabb ellenőrzésekkel a létesítmény nyitva tartásának tiltását továbbra is ellenőrizni fogjuk.”

Mindezek ellenére a tanya – "új üzemeltetéssel és új árakkal" – a neten azóta is reklámozza a nyitva tartását. 

Buliznál egy jót májusban? Irány a Dürer Kert!

59515809 2548330651866891 7329066557651288064 o

Május 16-én és 17-én tartjuk az Index huszadik születésnapi buliját a Dürer Kertben. Igen. Ha szeretnél egy jót bulizni, akkor tarts velünk!

Ott lesz a Hiperkarma, az Üllői Úti Fuck, a Gustave Tiger, a Dope Calypso, a Fran Palermo és Galactic Jackson, de persze mi, a szerkesztőség is!

Elküldheted az üzeneteid az Index címlapon, szerezhetsz menő indexes ajándéktárgyakat, lesz tárlatvezetés a kedvenc képeinkből, meg persze torta és jó hangulat!

Esemény: Index20 szülinapi és támogatói buli
Jegyek: TIXA