Salvini: Ha nem teszünk ellene, Európa iszlám kalifátus lesz

2019.05.03. 08:43

Szürreális interjút adott Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter a magyar állami médiának csütörtök este, miután Orbán Viktorral és Pintér Sándorral is tárgyalt Budapesten és a röszkei határkerítés tövében.

A Liga olasz kormánypárt vezetője szerint olyan Európára van szükség, amely megvédi határait, a tengeren úgy, mint Olaszország, a szárazföldön pedig úgy, mint ahogyan Magyarország. A közmédia interjújában olyan "kérdések" hangzottak el, mint például hogy:

Az a benyomásom, hogy öntől Brüsszelben, a brüsszeli politikai vezetés fél.

Miután pedig a kérdező gyakorlatilag pontról pontra ismertette Salvini programját, valamint megdicsérte, hogy milyen sok szövetségesre tett szert Európában, az olasz belügyminiszternek már csak annyit kellett elmondani, hogy noha Brüsszelben nem szoktak hozzá az olyan öntudatos politizáláshoz, mint amilyen az övé és Orbán Viktoré, május 26-a a népek felébredésének napja lesz Európában, a baloldal pedig csakis azért támadja őt akár Magyarországon, akár Európában, mert félnek.

Méghozzá azért félnek tőle és Orbántól, mert ők a családot, a munkát és a biztonságot állították a politikájuk központjába, miközben az európai baloldal a szolidaritás jegyében temetővé alakította a Földközi tengert. Szerinte bármit is mondjanak a kritikusaik, ő, Orbán Viktor, és a jövő hétfőn szintén Budapestre érkező osztrák alkancellár, Heinz-Christian Strache csak mosolyognak rajtuk.

Véleménye szerint

 veszélyben vannak a keresztény gyökerek, és ha nem teszünk ellene, akkor feladjuk magunkat, és Európa iszlám kalifátus lesz.

Salvini nem ezt a jövőt szánja a gyerekeinek, éppen ezért a határok megvédésére van szükség. Megemlítette, hogy amióta védik Olaszország tengeri határait, 93 százalékkal csökkentek „az illegális partra szállások”, és felére a halálesetek, eltűntek száma. Szerinte bizonyított tény, hogy a menekültek hajóin terroristák voltak, így azzal, hogy Olaszország leállította a migránshajók kikötését, egész Európát megvédték.

A kérdező véleményére, miszerint "a májusi választások után talán ön és Orbán Viktor lesznek a két legjelentősebb személy az európai politikában", Salvini azt mondta, nagyon jónak látja az együttműködését Orbánnal, annál is inkább, mert tanulmányozza és a magyar, főként adópolitikai intézkedéseit. Abban reménykedik, hogy a magyar kormányfővel együtt el tudják vinni azokat a jó változásokat, amelyek Magyarországon és Olaszországban végbe mennek.

Salvini szerint:

az ellenőrizetlen bevándorlás a rabszolgatartóknak hoz olcsó munkaerőt és új szavazókat a baloldalnak, mert az európai választópolgárok már nem szavaznak rájuk.

Éppen ezért az általa elképzelt Európában csak ellenőrzött, szabályozott bevándorlás lehetséges, ahogy ezt Ausztrália, az Egyesült Államok, vagy Kanada gyakorlata mutatja. Végül arról is beszélt, az új európai politika középpontjában a biztonság mellett a munkának, a családnak, a keresztény hagyományoknak és a környezetvédelemnek kell állnia. Szerinte Európa vagy most, a populisták által megmenekül, vagy pedig elpusztul, így a választás tétje, hogy

a szocialistákat és a kommunistákat sikerüljön kipaterolni Brüsszel szobáiból.