Buda, Richárd
-2 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Először mesélte el a magyar lottónyertes, hogyan tette tönkre életét a pénz

2019.05.13. 08:51

1959-ben, amikor kétéves volt a lottó, a 24. játékhéten 124 köteg piros százast, 1 millió 240 ezer forintot nyertem, amit hatalmas csinnadrattával adtak át a helyi takarékban

- mesélte a Délmagyarnak a "lottós kis Szabóként" ismert Szabó István, aki a nyeremény átvételekor éppen 18 éves volt. Óriási pénz volt ez akkoriban, ez pedig alaposan felforgatta Szabó életét.

Az első dolog, amit vettem, egy Pannónia motor volt 19 ezer 900 forintért. Az volt a lényeg, hogy csicsás legyen. A pénz sorsa az lett, hogy apródonként, három-négy-öt kötegenként kihordtam a takarékból, és a ruhásszekrényemben egy kalap alatt tartottam. Amikor napokra eltűntem, és a Rigolettóban kötöttem ki Budapesten, édesanyám mindig arról tudta, hogy körülbelül hány napig leszek távol, hogy hány köteg hiányzik a kalap alól. Volt olyan is, hogy jól leittam magam, és kizsebeltek. Amíg kimentem a vécére, a kabátot ostoba módon otthagytam a széken. Nagy könyörgésre egy kalauznő fölvett az éjszakai vonatra, így kerültem haza borostásan, éhesen, szomjasan, még jó, hogy itthon, a kalap alatt volt még lóvé

- mesélte Szabó a lapnak. 

A nyeremény valóságos átok volt neki. A sorsa nem alakult jól:

1962 nyarán IZS motorommal totál részegen egy utassal Ásotthalomnál, a Bokor tanya felé egy kanyart nem sikerült se bevenni, se kiegyenesíteni. Agyrázkódásom volt, másfél napig nem tértem magamhoz, a fogsorom kivertem. Kaptam hat hónap felfüggesztettet élet és testi épség veszélyeztetése miatt, és elvették a jogosítványomat 3 évre. Ekkor múltam 21. A jogosítványt gyorsan visszakaptam, mert jó kapcsolatom volt az akkori rendőrkapitánnyal, egy ügyvéd volt az összekötőm. Nem kis pénzeket fizettem ki nekik.

Aztán többször elvették a jogsiját, ő pedig mindig fizetett kenőpénzeket. Két év alatt elverte a pénzt. 

A börtön utolérte, amikor pedig szabadult, nem állt meg a lejtőn az időközben masszív alkoholistává váló férfi. 

Loptam, csaltam, sikkasztottam. 24 év, 4 hónap, 20 napot töltöttem börtönben, a legszebb éveimet töltöttem rácsok mögött

- mesélte. A rendszerváltás után a börtönben megtért, 1992-ben szabadult. 1999 óta nem iszik alkoholt. "A sok pénz is, amiért nem dolgoztunk meg, lehet méreg, akárcsak az alkohol" - vonta le a végkövetkeztetést Szabó, aki hamarosan lesz 78 éves. Jelenleg Kiskunmajsán, a reformátusok által fenntartott nyugdíjasotthonban él.