Teréz
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86% (353593 szavazat)

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1% (306608 szavazat)

Másodfokú figyelmeztetést adtak ki erős szél miatt

2019.05.13. 05:16

Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint néhány órán belül az ország nyugati felében és északkeleten, a sárospataki járásban erős széllökésekkel (60-85 km/h) újabb vihar érkezik. Délután a szél az Észak-Alföldre és a Tisza vonalához érkezik, erősebb lökésekre kell számítani. Zivatarra főként a középső országrészben van esély, egy-egy intenzívebb zivatarhoz rövid idő alatt 20-30 mm-t meghaladó csapadék is társulhat.

Másodfokú figyelmeztetést adtak ki széllökés miatt: Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala és Somogy megyére. Első fokút Komárom, Fejér, Tolna, Baranya, Borsod, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyére. 

24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hulhat Baranya, Somogy és Zala megyében, ezért esőre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Felhőszakadásra pedig Bács-Kiskun és Csongrád megyére, ott az intenzív záporokból 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

A hőmérséklet délután a Dunántúlon általában 9 és 17, keletebbre 18 és 24 fok között valószínű. Késő estére 8 és 16 fok közé hűl le a levegő.

Fákat döntött ki a szél

Elsősorban Somogy és Zala megyében okoz gondot az erős szél - írja az MTI. Legtöbbször fákat döntött ki a vihar. 

A somogyi Marcaliban vezetékre zuhant egy vastag ág, amelyet a város hivatásos egysége darabolt fel. Kéthelyen, a Balaton utcában egy kerítésre dőlt fa eltávolításán dolgoznak.

A Zala megyei Surdra ugyancsak kidőlt fához riasztották a tűzoltókat. Muraszemenyén a főútról, míg Murakeresztúron a vasúti sínekről távolítottak el fatörzseket.