Salamon
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

A pofonok 10 éve – Az Index történetének 2. része napjainkig

2019.05.13. 16:52 Módosítva: 2019.05.13. 21:14

20 éves lett az Index, ami hihetetlen dolog a jelenlegi sajtóviszonyok közt. De ugyanilyen meglepő az alapítás körüli idők ismeretében is. Hogy értse miért, olvassa el cikkünk első részét, majd vágjon bele a vad második fejezetbe alant.

Flórián tér, 2009–2019

Az Index 2009-ben volt 10 éves, és az ünnepi műsorunk tapasztalatai alapján a felnőttkorba lépett a lap. Uj Péter az ötéves születésnaphoz hasonló bizarrsági fokú halálmetál klipet talált ki, amelyben a szerkesztőség tagjai játszották a démoni, láncos metálosokat, e sorok írója pedig a kaszás mókust. Az 5 éves szülinap mintájára újra hívtunk sztájlisztokat, öltöztetőt, sminkeseket, kivonultunk a Budai-hegyekbe, és a kirándulók döbbenetére egész nap a láncainkat csörgetve rohangáltunk a dombokon. Viszont nemcsak hogy a felvételek készültek el, de a videó is, ami végül, az előzetes tervek szerint megjelent az Indexen.

Ezt hívják profizmusnak.

Történetírói szempontból a halálmetál klipnél többet mond el ez a werkfilm, amiben megszólal, vagy legalább hörög az Index mai hírnevét megalapozó munkatársak legtöbbje. Látható továbbá a szerkesztőséghez nem sokkal korábban csatlakozó Miklósi Gábor is, akit oknyomozó anyagai miatt vettek fel, majd csendes döbbenettel figyelte, hogy egyik első munkája lesz, hogy metálosra festik az arcát, hogy aztán talpig fekete bőrben kelljen rohangásznia új kollégáival.

Ebben a nosztalgikus filmben tűnik fel utoljára teljes életkedvvel és humorral Uj Péter. És bár a hagyományos média megkorbácsolásában csúcsosodó werkfilm spontán poén volt, de a viccből elhangzottak nagyon is ültek.

Ekkor már az elfeledett múlt volt a „megírta az Internet” fordulat.

A netes lapokat nem diákújságként, hanem komoly, a nyomtatott sajtót kiszorító, a tévés hírszolgáltatást kényszerhelyzetbe hozó médiumokként kezelték világszerte. Magyarországon ezen felül a politika által nehezebben sakkban tartható, és éppen ezért veszélyesebb szereplőként tekintettek az online szerkesztőségekre.

Eljött ugyanis a pártállástól függetlenül is várt kormányváltás, ami mégsem a korrupció végét hozta el, hanem az erőpolitizálást és az illiberális fordulatot. Ahogy a Fidesz rátenyerelt a gazdaságra, a hivatalokra és a sajtóra, úgy nőtt a nyomás az Indexen. A baloldali kormányok üzengetős kiborulásai csak gyerekes hisztik voltak a 2010 utáni nyomuláshoz képest. Terjedtek a mendemondák, hogy a tulajdonosunk politikai-gazdasági érdekeinek megfelelően igyekszik átvinni az akaratát. És az ajtórés alól kiszivárgó hírekből sejtettük, hogy a főszerkesztő lehet az ütközőzóna, ő fogja fel a támadásokat, amelyekből mi, újságírók már nem sokat érzékelünk. Hacsak azt nem, hogy Péter végleg eltűnt az irodájában, nem keringett többé vicceket harsogva vagy teásbögréket csörgetve a newsroom körül, és írásait is inkább csak a Tumblren láttuk, szarkasztikus posztok formájában.

Ekkor már új és minden eddiginél jobb székhelyünkön, az egykori óbudai dohánygyár tágas loftjában dolgoztunk. Elindult Plankó Gergő és Tamás Bence parlamenti sorozata, ami spontán adások után önálló stábbal dolgozó miniszerkesztőséggé alakult. Csapongó munkaszervezésükre még ma is emlékeztetnek Bence filctollas freskói és adásvázlatai egykori szobájuk falán. A magas nézettség mellett a sorozat sikerét jelzi, hogy a Parlamentben felvett zenés karácsonyi klipjük után ki is tiltották őket az épületből. 

2010 októberében szakadt át a MAL vörösiszaptárolója, ami újra teljes készültségbe helyezte a szerkesztőséget. Nagy Attila és Miklósi Gábor volt az első a helyszínen, majd Huszti István fotós és én mentünk le, hogy szó szerint napokra elmerüljünk a világvégés sci-fikre emlékeztető helyszínen. Tóth-Szenesi Attila belpolitika szerkesztőként kitűzte, hogy nem hagyhatunk feledésbe merülni egy ilyen mértékű katasztrófát, úgyhogy a stáb hónapokig járt le váltott műszakban, hogy kövessük a nyomozást, a mentést és a túlélők személyes történeteit.

Hatalmas mennyiségben jelentek meg cikkek, videók, egymást követték a politika számára kellemetlen sztorik. Az MVM-es mutyik feltárásáért Magyari Péter akkoriban kapta meg a legjobb tényfeltárónak járó díjat.

Szakítás és ágyba bújás

Az Index normális működésénél fontosabb ügy, hogy váratlanul elkezdtünk nem normális időket élni. Már nem a hivatalokban, bíróságokon folyt a harc, hanem üzletemberek, pártirodák zárt szobáiban, vagy telefonos fenyegetésekben.

A nem normális idők kezdetén pedig szinte egyszerre robbantak fel a lap körül az eddig lappangó aknák. A Fidesz antidemokratikus reflexei, a Facebook és Google reklámbevételeket elszívó hatása, Spéder Zoltán cégvezetési elképzelései, a gazdasági válság mind egyszerre éreztették hatásukat.

A nyomasztó hangulat néhány újságírónk számára napi munkahelyi tapasztalat lett. Baksa Roland, aki a Fidesz gazdasági bénázásáról és nem éppen propagandakiadványba illő brüsszeli fogadtatásáról írt cikkeket, közvetlenül is érezte Spéder Zoltán kritikáit. Hasonló volt a helyzet a Fideszt szarkasztikus publicisztikákban ekéző Tóta W. Árpáddal. Végül mindketten megelégelték a tulajdonos nyomását és felmondtak. Baksa az akkor még független Origóhoz, Tóta a HVG-hez igazolt.

Tudtuk, hogy a lapvezetés és a tulajdonos közt feszült a viszony, de mindenkit megrázott, amikor 2011. szeptember 5-én UP összehívta a szerkesztőséget, és bejelentette, hogy lemond a főszerkesztőségről, és távozik az Indextől. A szerkesztőség síri csendben hallgatta végig a rövid búcsút, majd délután hatkor úgy ürült ki a szerkesztőség, mint még soha. A termekben általában még éjfélkor is üldögélt néhány ügyeletes, vagy olyan újságíró, aki beragadt valami cikkel. Ezúttal azonban úgy néztek ki a szobák, mint valami zombitámadás után. Bekapcsolva hagyott monitorok villództak, félretolt székek az asztalok közt, üresen tátongott a pingpongterem. Épp csak ördögszekeret nem kergetett a szél a folyosókon.

A normalitást a 2000 óta velünk dolgozó Mészáros Zsófi főszerkesztői kinevezése állította vissza egy rövid időre. Beiktatása nem csak azért hatott megnyugtatóan, mert 2000-től az Indexnél dolgozott, és az állandóságot képviselte. Szakmai rátermettsége belpolitika rovatvezetőként, majd főszerkesztő-helyettesként is nyilvánvaló volt. És ami ugyanennyire fontos, ő volt az, aki a vezetés emberi oldalát is ügyesen és megfelelő érzékenységgel kezelte, ami nem mindig volt jellemző az Index cél- és férfiközpontú irányítására.

A szerkesztőségi hangulat a kilengések ellenére sem volt tragikus, amelyet a Mikes újságíró magánlakásán rendezett filmklub-paródiák is jeleztek. A program valamilyen trashfilm volt, amelyet egyikünk közhelyektől hemzsegő laudációval vezetett fel. Stöckert Gábor Machete-elemzése fenn is maradt az utókornak, a szerző engedelmével a filmklub akkori blogja közölte.

Buliznál egy jót májusban? Irány a Dürer Kert!

59515809 2548330651866891 7329066557651288064 o

Május 16-én és 17-én tartjuk az Index huszadik születésnapi buliját a Dürer Kertben. Igen. Ha szeretnél egy jót bulizni, akkor tarts velünk!

Ott lesz a Hiperkarma, az Üllői Úti Fuck, a Gustave Tiger, a Dope Calypso, a Fran Palermo és Galactic Jackson, de persze mi, a szerkesztőség is!

Elküldheted az üzeneteid az Index címlapon, szerezhetsz menő indexes ajándéktárgyakat, lesz tárlatvezetés a kedvenc képeinkből, meg persze torta és jó hangulat!

Esemény: Index20 szülinapi és támogatói buli
Jegyek: TIXA

A bizonytalanság azonban a levegőben maradt. 2012-ben Szily Laci és Illés Etele is leléptek az akkor világbirodalmi terveket szövő amerikai blogmédia, a Gawker magyar leányvállalatához. Bár nem politikai vagy tartalmi okokból távoztak, a szerkesztőséget megérintette a két régi és meghatározó munkatárs távozása. A kedélyek pedig nem tudtak lenyugodni, mert másfél év főszerkesztés után Mészáros Zsófi is felmondott.

Ekkor már nyílt titok volt, hogy Uj Péter új lap indítására készül, de a tényt megemészteni sem volt idő, mert sorban mondtak fel az Index meghatározó arcai: Magyari Péter, Király András, Vajda Gábor, Haszán Zoltán távoztak rövid idő alatt. A helyzetet pedig súlyosbította a bizonytalanság. Mi lesz ez az új lap? Kit hívtak még? Ki akarna menni? Ki kivel tárgyal a háttérben?

Mindezek a kérdések teljesen jogosak és vállalhatóak egy munkahely esetében, ami végül is üzleti megállapodás: te fizetsz nekem, én pedig a szerződés szerint dolgozom. Ha más jobbat ígér, akkor vele folytatom. Nem érzelmi kérdés. De 13 évvel az alapítás után is nyilvánvaló volt, hogy az Index nem hagyományos vállalkozás. Az amúgy szimpla üzleti lépés intrikák, bizalmatlanság, konspiráció melegágya lett. Barátok méregették egymást, senki nem tudta, ki mit mondhat a másiknak.

A helyzet olyan volt, mint egy hosszú és boldog kapcsolat végén a szakítás, ahol a felek hol durcáskodnak, hol vitatkoznak, hol pedig váratlanul újra az ágyban találják magukat, pedig az egészet nem így tervezték.

Így történt például, hogy a 444 indulása előtt, a legválságosabb pillanatokban az Anker klubban sodródott össze a teljes addigi szerkesztőség, a már átigazoltak, a maradók, és a kettő közt állók, hogy ugyanúgy bulizzunk hajnalig, mint azelőtt. Az este vicces folyománya, hogy a körben ott állt régi barátunk, Német Tamás, aki megemlítette, hogy ő kipróbálná ezt az egészet. Ha hétfőn írsz egy emailt, szólok a vezetőségnek, ígértem, gondolván, hogy csak az este lendülete beszélt belőle, de másnap befutott az a levél, ő pedig azóta is a lap újságírója.

Hosszas tépelődés után távozott Plankó Gergő és Tamás Bence is, plusz a vezetők jó része, Dudás Gergelyt leszámítva. Ő lett az Index főszerkesztője. Komoly sajtója van a frusztrációnak, amit a 444-ben okozott, hogy Dudás maradt, de mivel ez szerencsére nem tartozik a témánkhoz, koncentrálhatunk az Indexre.

Újságírás válság idején

A lap tehát eltévedve, kabát nélkül, átázott cipőben állt az egyre vadabb közéleti viharok közepette, és egy ázott buszjegyet szorongatott. Metaforánkban a frissen beiktatott Dudás Gergely ez a gyűrött jegy.

A bizalmi szavazáson ugyan egy emberként sorakozott fel mögötte a szerkesztőség, de ebben talán nagyobb szerepe volt az ijedtségnek, mint a meggyőződésnek. Míg ismertük UP kreativitását és Mészáros Zsófi jó meglátásait és vezetői erényeit, úgy a legtöbben nem tudták, mi Dudás szuperképessége. Hiába volt évekig rovatvezető, majd főszerkesztő-helyettes, inkább a nyüzsgő, bulizós oldala volt közismert.

A feszültség azonban kihozta Dudásból a válságmenedzsert. Egyszerre foglalkozott a szervezet és a munkafolyamat összes részével, embereket vett fel, cikkekről ötletelt, új projekteket indított be. A távozások hatására berezelt tulajdonosnál pedig elérte, hogy az ötleteihez pénzt is kapjunk. A letargia legjobb ellenszerét találta meg azzal, hogy évek stagnálása után az építkezés és bővülés jelei vettek körül minket. Visszajött főszerkesztő-helyettesnek egykori munkatársunk, Kárpáti Márton, a Hvg.hu-tól Dezső András, felvette Panyi Szabolcsot, 2017-ben pedig leigazolta a sztárújságíróként ismert Brückner Gergelyt.

A lendület hamar éreztette a hatását. Panyi és Dezső behozták az Indexbe az addig leginkább az amerikai sajtóra jellemző, hónapokig tartó és alapos nyomozás módszerét, amivel leleplezték a szürke eminenciást Rogán Antal bizniszei mögött, vagy az orosz titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező KGBélát.  Az orosz alvilágnak is magyar állampolgárságot szerző moszkvai agrárattasé, Kiss Szilárd sztorijára 2015-ben megkapták a Göbölyös Soma-díjat is. Munk Vera a szociális és kisebbségi ügyekben írt megkerülhetetlen cikkeket, és nagyot futott a magyar prostituáltak németországi sorsáról írt cikksorozata.

2014-ben pedig elkészült az Index jelenlegi dizájnja, annak a Szabó Zoltánnak a vezetésével, aki karrierjét még filmkritikusként alapozta meg a Grincs című film legendás kritikájával, és innen lett rovatvezető, majd tartalomfejlesztési igazgató. A szerző elképzelni nem tudja, mit jelenthet ez a pozíció, az viszont tény, hogy a címlapunk egyáltalán nem tükrözte az akkoriban a lap körül dúló turbulenciákat, helyette olyan progresszív volt, mintha egy szépreményű médiavállalat lennénk valamelyik derűs nyugati demokráciában. 

A rendhagyó időknek tudom be, hogy a szerkesztők belementek, hogy kiutazzak egy veszélyesnek tűnő külföldi riportra a forrongó Kijevbe. A riport szerencsés módon a forradalom legforróbb napjait mutatta meg, így már nem volt kérdés, hogy követem az eseményeket, így jutottam el a kelet-ukrajnai frontra, majd tudósítottam a Krím elcsatolásánál. Mellékesen pedig természetessé vált, hogy az Index ott legyen nemzetközi konfliktusoknál is. Ennek az iraki frontot és a líbiai polgárháborút is érintő cikk- és videósorozat lett az eredménye.

A konfliktuskereső reflexek jól jöttek, amikor 2015-ben megjelentek a határon az első menekültek. Ebben az időben született Nyilas Gergő belemenős riportja: kollégám menekültnek adta ki magát, hogy belülről lássa, miként bánnak a magyar hatóságok az ide érkezőkkel. A riporttal díjakat nyerő Nyilas egyúttal a magyar igazságszolgáltatás szervilitására is rá tudott mutatni: a bíróság később ugyanis – jogállamban példátlan módon – elítélte a közérdekű információkért dolgozó riportert.

Bár a kormány minden módon próbálta kirúgni alólunk a széket, és kisebbíteni a jelentőségünket, igyekezetük nagyjából olyan nevetséges volt mint az, hogy Nyugat-Európát válságban lévő, elveszett régiónak állítsák be.

Történetünkbe egy fájdalmas esemény rondított bele: kirúgták az egyik legjobb újságírónkat, Spirk Józsefet, amikor arról írt cikket, hogy Orbán Gáspárt Afrikából kellett hazahoznia a TEK-nek. Az információt nem tudtuk alátámasztani, az esetnek helyreigazítás, majd egy maszatos távozás lett a vége. 

Ekkor már a harmadik Orbán-kormány idején járunk. A hatalom a gazdaság letarolása után azon fáradozott, hogy kilőhesse az utolsó, tőle független szereplőket, a bíróságokat, a civilszervezeteket és a megmaradt szabad sajtót.

Két évvel a G-nap után, a semmiből érkezett a bomba: az Index Simicska Lajos tulajdonába került, majd mielőtt ez kiszivárgott volna, a lap nem éppen átlátható kavarás végén az ügyvédünk által létrehozott alapítvány tulajdonába pattant át. Tehát igaz volt az évek óta suttogott pletyka, és Simicsa Lajosnak opciója volt az Indexre. És csak a véletlenen, Orbán és Simicska összeveszésén múlt, hogy évekkel korábban nem mi lettünk az Origo.

Megoszthatnék feltételezéseket, hogy mi történt, de az az igazság, hogy a szerkesztőség sem tudja pontosan. Annyi biztos, hogy az Index ebben az időben olyan volt, mint egy Buster Keaton-börleszk főszereplője, aki hanyatt esik a toronyházról lógó pallóról, zuhanás közben visszapattan egy oroszlánketrec ponyvájáról, hogy az ablakon át beessen egy puha ágyba.

Azt még nem tudjuk, hogy hamarosan nem érkezik-e meg a tomboló, féltékeny férj a pisztollyal, de egyelőre egész kényelmesen heverészünk. De hagyjuk Buster Keatont, és térjünk vissza az illiberalizmus mocsarába.

Dühösek vagyunk, de függetlenek, írta a főszerkesztő ezen a napon, majd nem sokkal később mégis inkább felmondott.

Már rutinosan fogadtuk a helyzetet. Nem volt igazi rémület a szerkesztőségen. Rég átkerültünk háborús üzemmódba, amiben egyfajta könnyedséggel figyeltük a turbulens viszonyokat.

Hiszen egyértelmű volt, hogy a hatalmasságok a fejünk fölött igyekeznek dönteni sorsunkról, az idegeskedés pedig nem old meg semmit.

A lelazult hozzáállást segítette, hogy a kormány a legmocskosabb eszközöktől sem riadt vissza, hogy besározzon minket. A Fidelitas Simicskás szennyplakátot tolt a szerkesztőségünk kapujába, és egy lesifotóst állított a sarokra, remélve, hogy lefényképezhetik, ahogy munkatársaink megrongálják a plakátot. Szerencsénk, hogy sem a kormány, sem bértollnokai nem tudják, hogyan gondolkodnak a független, ésszel élő állampolgárok. Senkinek eszébe nem jutott kárt tenni a gyerekes plakátban, volt más dolgunk: újságot írtunk. 

2017 nyarán az egyik legrégebbi szerkesztőnk, Tóth-Szenesi Attila vette át a lap vezetését, sztoikus, nyugodt vezetési stílussal előzve meg, hogy a kívül tomboló hisztéria benn is elharapózzon. A kiélezett helyzetben a pártos elfogultság helyett érdemesebb volt továbbra is függetlennek maradni. Nekünk végül is egy dolgunk van, hogy csináljuk, amihez értünk, és tájékoztassuk az olvasóinkat, amíg csak lehet.

Az alapításnál, és a későbbi években sem gondolta senki, hogy ilyen környezetben fogunk dolgozni és élni, de – hol használjunk nagy szavakat, ha nem itt – felemelő érzés, hogy az újságíráshoz való viszonyunk 20 év alatt sem változott. Ezt pedig elismerte egy fideszes csinovnyik is, amikor bevallotta, először a fideszes pártkatonák is Indexet olvasnak, és csak utána csapják fel a pártsajtót.

De ennél sokkal jobban esett, amikor a támogatási kampányunk eredménye megmutatta: olvasóink is számítanak ránk. Hamarosan új fejezet kezdődik az Index-sztoriban, legalább is abban az értelemben, hogy megint irodaházat váltunk. Maradjanak velünk, hogy még sokáig szórakoztathassuk önöket.

Disclaimer

Írásom hangsúlyosan szubjektív visszaemlékezés, amely főleg saját emlékeimen, és nem mindig acélos memóriámon alapszik. De még a memóriámban is hatványozottan több név szerepel, mint amennyit meg tudtam említeni. A név szerint említettek a sztori érthetősége miatt kerültek a történetbe, és mellettük még ott van az a rengeteg kiváló kolléga és barát, akik szerepe ugyanekkora, de képtelenség lett volna érthető hosszúságban tartani a cikket minden fontos szereplő megemlítésével.

Ennek a 20 évnek számos más, releváns megközelítése van. Akit az adatok érdekelnek, olvassa el a Wikipedia szócikkét. A személyes visszaemlékezések közül ajánlom Mészáros Zsófi interjúját, és Uj Péter tizedik évfordulós megemlékezését. Gerényi Gábor alapító is írt egy hosszú, szubjektív blogot arról, ahogy ő látta az eseményeket.