A demonstrációt igen, a vonulást nem engedi a rendőrség Toroczkaiéknak
További Belföld cikkek
- Hármas karambol történt Budapesten az M0-son, több kilométeres a torlódás
- Több mint 460 hajléktalant regisztráltak egy éjszaka alatt Budapest belső területein
- Több mint egymillióan tartanak egy Magyarország elleni katonai támadástól
- Nem született megállapodás Ádám Zoltán perében
- Óriási problémára hívták fel a figyelmet a magyar igazságszolgáltatásnál
"A demonstrációnkat végül ma tudomásul vette a rendőrség, tehát törvényesen megyünk Törökszentmiklósra. A vonulás tiltása miatt a bírósághoz fordultunk, várjuk a döntést"
- írta ki csütörtök este Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke Facebookra.
Mint megtudtuk, a tudomásulvétel itt azt jelenti, hogy a rendőrség a törvény szerinti 48 órán belül nem jelezte, hogy tiltaná, tehát gyakorlatilag engedélyezi a Toroczkaiék legutolsó bejelentésében írt demonstrációt. A bejelentés szerint 21-én este héttől kezdődik a párt demonstrációja, amit egy helyre, a Kossuth térre jelentettek be Törökszentmiklóson, ahol színpadot is állítanak.
A politikus épp a napokban mutatta be új szervezetüket, a Magyar Gárdát megidéző Nemzeti Légiót. A politikus már a május 1-ji majálison is arról beszélt, hogy ne lepődjön meg senki, ha ilyesféle szervezet jön létre, a témát azonban felgyorsította, hogy Törökszentmiklóson egy – valószínűleg bedrogozott – férfi brutálisan megvert néhány embert, ami után a Mi Hazánk azt találta ki, hogy szimpatizánsaival végigvonul a településen.
Toroczkai napok óta arról beszél, hogy hiába a jogi ellehetetlenítési kísérletek, akkor is végrehajtják ezt a vonulást. A fáklyás vonulást ugyanis a rendőrség első és második körben is elutasította, illetve nem adott arra engedélyt. Legutóbb azt írta a rendőrség, hogy joggal feltételezhető, hogy a Mi Hazánk Mozgalom vonulása „kimondottan félelemkeltésre, a közösség egyes tagjai elleni erőszakra történő burkolt felhívást hordoz magában”.
Közben a Roma Sajtóközpont Facebookon tette közzé Pintér Sándor belügyminiszternek írt levelét, melyben azt kérik, vonják vissza a Mi Hazánk Mozgalom keddi rendezvényének engedélyét, és a rendőrség pedig fokozott figyelemmel őrizze a békét Törökszentmiklóson!