Antal, Anett
16 °C
23 °C

Orbán: Európában egy liberális maffia működik

DSZZS20181207016
2019.05.17. 08:16

Szerényen kell magunkat emlegetni az amerikaiakkal kapcsolatban.

Vallotta Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában a Donald Trumppal való hétfői, összesen háromnegyed órás találkozója kapcsán. A köztük lévő kapcsolatot egy globális trend részeként mutatta be, szerinte ugyanis 

Vannak olyan, a nép által megválasztott vezetők, akik nem egy világkormány felépítéséért dolgoznak, hanem saját nemzetüket képviselik.

A vezetők ezen csoportját "klubnak azért nem nevezné", de azt mondta, "tudunk egymásról, szurkolunk egymásnak". Trump Orbán állítása szerint "ismeri a magyar gazdasági modellt", illetve legjobban a migrációs politikát, azaz, hogy Magyarország (mely 2015-ben milliónyi menekültet engedett át Nyugat-Európa felé) "erővel megállította a migrációt".

A magyar kerítés olyan sikeres, hogy Washingtonból is látszik.

Annak ellenére, hogy méltatta az üzleti világból érkező elnök konkrétumokra, üzleti megállapodásokra törő megközelítését, riporteri kérdésre Washingtonban megköttetett konkrét megállapodást nem tudott említeni.

A magyar honvédség korszerűsítéséről, az elnöki találkozóra való belépőjegyként is emlegetett amerikai hadiipari-megrendelésekre - például egy új légvédelmi rendszerre - szerinte azért van szükség, mivel "a kritikus infrastruktúra" megvédésére való magyar képesség  "nem teljes".

Nem akarja elvetni a sulykot, de liberális maffia

Egy közepes európai országgal minden nagyhatalommal jó kapcsolatban van. Ez nem mondható el az európai országok többségéről.

"kérdezte" a műsorvezető, amire Orbán azt válaszolta, szokta is mondani a többi európai vezetőnek, hogy "nem tollas a hátunk", azaz ő tudja, hogy az európai hatalmak például "álszentek", azaz a szankciós politika ellenére mindenki üzletel az oroszokkal. 

Mielőtt belekezdett volna a választás tétjéről szóló kérdésre adott válaszába, Orbán arra intett, hogy neki már csak pozíciójánál fogva sem szabad elvetnie a kampányhajrában a sulykot, de:

működik egy liberális maffia, mely elemzőket, újságírókat, publicistákat fizet, hogy egy olyan valóságot kreáljon, ami elhiteti például, hogy a migrációt nem lehet megállítani. 

Egyes, az Európai Unióval kapcsolatos kérdésekről pedig ezeket mondta:

  • annak ellenére, hogy Manfred Webert nem támogatja, a választás eredményének ismeretéig nem akart megnevezni egyetlen, szerinte alkalmas bizottsági elnökjelöltet.
  • az Európai Bizottság magyar családtámogatásokat érintő  állítólagos vizsgálatával - amiről napokkal ezelőtt kiderült, hogy nettó álhír - kapcsolatban azt mondta, hogy Brüsszelben a migrációval akarják megoldani a népesedési problémákat, Magyarország pedig a családpolitikával. Azonban Orbán lényegében elismerte a Bizottság cáfolatát, amikor azt mondta

tulajdonképpen nem is a Bizottság "támadta meg" a babaváró programot, hanem a magyar kormány kérte a vizsgálatot,

  •  állítása szerint arra hivatkozva, hogy "később ne lehessen megtámadni". 

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. december 7-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)