A bíróság megtiltotta a kerületnek, hogy kerítést építsen a Hős utca köré

2019.05.23. 08:28

A kőbányai önkormányzat képviselőtestülete tavaly októberben úgy határozott, hogy a a Hős utcai lakótelep köré kerítést épít az ottani állapotok miatt, azonban szerdán a bíróság hatályon kívül helyezte a rendeletet, írja a Népszava.

A Hős utcai állapotokról, számos írás, videó számolt be, a környék gyakorlatilag élhetetlen, ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy felvásárolja illetve kisajátítja a lakásokat, hogy a helyére sportpályát építsen.

A lakásokért csak 4-5 millió forintot kínálnak, ami jelentősen a piaci ár alatt van. Az önkormányzat addig is beléptetőrendszert és kerítést kívánt felhúzni 131 millió forintért. „Ezt magántulajdonosok a helyszínen leszavazták, és később nyílt levélben is tiltakoztak a döntés ellen, melyet egy önkéntes ügyvéd segítségével megtámadtak a bíróságon”, írja a Mérce.