Orbán Viktor a saját támogatottságáról: ez nem valamiféle baleset

2019.05.25. 07:42

Nem nagy meglepetés, hogy  valamennyi kormánylap Orbán Viktor arcával és üzeneteivel jelentkezett szombat reggel a címlapján: "a bevándorláspártiak mind ott lesznek, legyünk ott mi is". A miniszterelnök ugyanis nemcsak a német Bildnek, majd pedig Hír Televíziónak adott interjút, hanem baráti kérdések között ismételhette meg kampányüzeneteit a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választás előtti napon – hiszen nincs kampánycsend – a Magyar Nemzetben is.

A kormánylapnak a kormányfő azt mondta, a baloldal azért akar kevert népességű Európát, mert felszámolná a nemzeteket, noha a kontinens erejét a nemzetállamok adják. Meggyőződése,

a következő évtizedekben Magyarországon csak úgy lehet politizálni, ha a migrációt tartják a legfontosabb kérdésnek.

Orbán Viktor szerint egy baloldali kormánnyal már úgy néznének ki a városaink, mint egyes franciák, németek, százezrével lennének itt a migránsok. Azt is mondta, hogy nem érzi feladatának az európai színtéren egyesíteni a jobboldalt, sőt:

Kizárólag azért foglalkozunk az európai viszonyokkal, mert nekünk Magyarország fontos.

Meglepetésre a kormánylap kérdezői hangot adtak a véleményüknek, hogy Magyarország számára mégiscsak jobb, ha a Fidesz benn marad az Európai Néppártban, hiszen az egy erőközpont, amely a nagypolitikai asztalnál ül. Ennek ellenére Orbán továbbra is csak lebegtette a Fidesz kilépését, bár némileg mintha visszavett volna a harci kedvéből:

Akkor maradunk a néppártban, ha Magyarországnak az az érdeke, hogy ott maradjunk.

A kormányfő arra a kérdésre, hogy az ellenzéket, csak az Orbán-gyűlölet tartja össze, azt felelte, nem ő akadályozza meg az ellenzéki pártokat abban, hogy győzzenek, hanem a magyar emberek. Mint mondta, "kilencedik éve nemzeti és keresztény alapon álló, nagyon stabil kormánya van" az országnak és szerinte az ellenzéki politikusoknak és szellemi műhelyeiknek meg kellene érteniük végre, hogy

ez nem valamiféle baleset, hanem ennek az országnak ez a kulturális identitása.

Orbán szerint tehát az ő kormányzása a magyarok kulturális identitásából fakad. Ezért a személyénél sokkal fontosabb és minden azon múlik, hogy amit ők képviselnek az összhangban van a magyar emberek értékeivel, amit meg az ellenzék, az teljesen idegen a társadalom többségének.

A magyarok nem akarják a soraikat migránsokkal feltölteni, hanem gyerekeket és unokákat akarnak, azt akarják, hogy a kormány ismerje el a családjukért tett erőfeszítéseiket, és védje meg a munkahelyeiket

– mondta a miniszterelnök, aki szerint tehát az ellenzék mindezeket veszélyezteti, nemhogy Magyarországon, egész Európában.

Frissítés: A hvg.hu vette észre, hogy Magyar Nemzetben és a Mediaworkshöz tartozó összes megyei lapban ugyanaz a beszélgetés jelent meg szombaton. Az interjút Csermely Péter, a Mediaworks tartalomfejlesztési vezérigazgató-helyettese készítette, mindenhol sajátként jelölik meg a szöveget. A cím természetesen ugyanaz, hívta fel a figyelmet a portál.