Emil, Csanád
9 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Légfegyverrel fenyegetőzött, elmenekült a rendőr elől, majd balesetet okozott a 16 éves fiú

2019.05.28. 10:05

Egy év 8 hónap fiatalkorúak fogházára ítélte, de végrehajtását 4 évre felfüggesztette a bíróság annak a bűncselekmény elkövetése idején 16 éves fiúnak, aki két éve nyáron egy közlekedési konfliktust követően sorozatosan rossz döntéseket hozva végül súlyos balesetet okozott.

A fiú a X. kerület Kozma utcában megelőzött egy autót úgy, hogy nem tette ki az indexet és túl közel ment a másik kocsihoz. Ráadásul neki állt feljebb, a piros lámpánál bemutatott a másik sofőrnek, majd elővette a nála lévő légfegyverét és fenyegetőleg az ablakon kimutatta. A megfélemlített sofőr ekkor felhívta a rendőröket.

A rendőrjárőr Rákoskeresztúron érte utol a fiatal fiút, aki félrehúzódott a kocsijával, majd amikor a rendőr kiszállt a kocsijából, a fiú elindult a sajátjával és nagy sebességgel menekülni kezdett. A rendőrautó üldözni kezdte, de a hajszának végül az vetett véget, hogy a fiú a Pesti út és a Bakancsos utca kereszteződésében nekiütközött egy másik autónak, amiben a sofőr súlyos sérüléseket szenvedett.

A fiút súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés miatt ítélték el tárgyalás nélkül, mivel beismerte tettét. A felfüggesztett fogház mellett a bíróság pártfogó felügyeletet rendelt el a fiú mellé, elvette másfél évre a jogsiját, valamint kötelezte a 300 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is.