Eltűnt egy brit turista Budapesten
A csomagjaival együtt tűnt el egy 35 éves brit férfi Budapesten, aki turistaként tartózkodott Magyarországon.
A Sean Martin Cremin nevű brit turistát egy V. kerületi reggelizőhelyen látták utoljára május 27-én, hétfőn, azóta nem adott életjelet magáról.
A Police.hu-n közzétett leírás szerint az eltűnt férfi kb. 170 centiméter magas, erős testalkatú, rövid világosbarna haja van. Eltűnésekor kék-fehér kockás inget és rövidnadrágot viselt.
A rendőrség azt kéri, hogy aki a képen látható Sean Martin Cremint felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, értesítse a rendőrséget az ismert telefonszámok bármelyikén.
FRISSÍTÉS: Sean Martin Cremin szerda reggelre előkerült. A Police.hu-ról eltűnt a róla szóló felhívás, egyik olvasónk pedig levélben jelezte, hogy a brit turista egy szelfivel adott életjelet magáról. "I am alive (életben vagyok)" – állt a képen látható cetlin, amelyet az arca elé tartott. "A barátai szerint nem először csinált ilyet, szokása néha teljesen eltűnni" – írta olvasónk.