Teréz
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86% (353593 szavazat)

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1% (306608 szavazat)

A Fidesz nem hajlandó kivizsgáltatni a patkányügyet, kivonult az ellenzék

D NOE20190529012
2019.05.29. 11:49
Valami nagyon nem stimmel a patkánymentesítéssel megbízott cégcsoport referenciáival, úgy tűnik, nemcsak a fővárosban, de az ország más pontján sem minden esetben végeztek olyan munkát, mint amire Budapesten szerződtek - a megfelelő tapasztalatot igazolva. Az ellenzék erre hivatkozva vizsgálóbizottság felállítását követeli, de Tarlós István és a kormányoldal napirendre sem volt hajlandó venni az ügyet.

Napirendre venni sem volt hajlandó a Fidesz-KDNP-s többség azt a közös ellenzéki javaslatot, amely vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazta annak érdekében, hogy kiderüljön, milyen körülmények között döntött a Fővárosi Közgyűlés tavaly nyáron az RNBH Konzorcium megbízásáról, továbbá decemberben a patkánymentesítési feladatokra fordított keretösszeg jelentős megemeléséről.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd és a DK főpolgármester-jelöltje az ülés előtt már arról beszélt, a ciklus végére a fővárosi közgyűlés gyakorlatilag működésképtelenné vált, Tarlós István szerdára összehívott közgyűlési ülést a főpolgármester a ciklus utolsó rendes ülésének szánja, holott olyan problémák vannak, amelyek nem tűrhetnek halasztást, mondta. A Párbeszéd társelnöke úgy fogalmazott, a budapestiek naponta szembesülhetnek azzal, hogy a főváros működésképtelenné vált, a város ugyanis egyre szemetesebb, a patkányok számának emelkedése pedig a "jéghegy csúcsa".

Egy a patkányhelyzet feltárását célzó fővárosi vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, mert mint mondta, ma már egészen biztosan látszik az, hogy

a patkánymentesítéssel megbízott konzorcium nem rendelkezik azokkal a referenciákkal, amelyek a közbeszerzési kiírásban feltételként szerepeltek.

Karácsony Gergely szerint az általuk javasolt vizsgálóbizottságnak fel kell tárnia, milyen visszaélések történtek a patkánymentesítésre kiírt közbeszerzésen, továbbá arról is, hogy a főváros megtett-e mindent a korrekcióra, az állam pedig megfelelően ellátja-e a népegészségügyi feladatokat. Kiemelte, a patkányirtást elnyerő konzorciumról kiderült, hogy vagy egyáltalán nem, vagy nem úgy szerzett tapasztalatot patkánymentesítésben, ahogyan az elő volt írva, most pedig az árversennyel elnyert közbeszerzés után pedig a korábbi költségek másfélszereséért végzi tevékenységét.

Karácsony szerint:

a közbeszerzést előkészítő bizottság anyagaival tavaly átverték a fővárosi képviselőket, hiszen azok annak szellemében döntöttek az RNBH Konzorcium megbízásáról, hogy ez a cégcsoport az elődjével azonos feltételekkel és a szakmai referenciák birtokában, olcsóbban fogja ellátni Budapest patkánymentes állapotának fenntartását.

Csakhogy ez a cég erre láthatóan képtelen, amit Karácsony szerint csak tetézett, hogy a kormányhivatal már tavaly ősszel a patkányok jelentős mértékű elszaporodásáról tett jelzést, az év végén pedig jelezte, hogy nem tudja ellátni azokat a feladatokat, amely a konzorcium munkájának megfelelő népegészségügyi, szakhatósági ellenőrzését lehetővé tenné.

Magyarán tavaly decembertől egészen május elejéig gyakorlatilag hivatalos kontroll nélkül, sőt, tavaly ősz óta a szerződésben előírt feladatok teljesítése nélkül fizeti ki minden egyes hónapban a konzorciumot Tarlós István. Ráadásul a főpolgármester helyettese, Szeneczey Balázs kezdeményezésére, a Fidesz-KDNP szavazatával néhány hete plusz több száz millió forintot is biztosítottak a patkánymentesítésre. Minderről úgy döntöttek a kormánypárti városvezetők, hogy az irtással tavaly nyár óta megbízott cégnek az eredeti szerződése szerint is éppen ugyanazokat a feladatokat kellett volna ellátni, mint amelyekre most pluszforrást kapnak, mondta el Karácsony.

Tényleg lenne mit vizsgálni

A főpolgármester-jelölt és a DK-s Gy Németh Erzsébet, valamint az MSZP-s Horváth Csaba mindezt a V. Naszály Márta párbeszédes politikus, I. kerületi önkormányzati képviselő által több vidéki nagyvárostól kikért közérdekű adatokra hivatkozva állította. Mindezeket azonban a fővárosi Fidesz-KDNP, valamint Tarlós István sem volt hajlandó megvizsgálni, sőt nem engedték napirendre venni a javaslatot, ezért az ellenzéki képviselők kivonultak a közgyűlésről.

Pedig az Index birtokában lévő dokumentumok pedig valóban azt támasztják alá, hogy az RNBH Konzorcium által becsatolt referenciaanyagok nem lehetnek rendben.

Egy biztos, a Főpolgármesteri Hivatal „A főváros patkánymentes állapotának a fenntartása” címmel írta ki és folytatta le a közbeszerzési eljárást 2018-ban, és ugyanazokat a feltételeket támasztotta a pályázókkal szemben, mint korábban. Más kérdés, hogy a referenciafeltételek az eljárás folyamán módosultak, egyes forrásaink szerint éppen úgy, hogy az RNBH a számára szükséges, és valamiképpen még elszámolható összeget a konzorcium be tudja írni, mint a referenciamunkákból származó árbevételt.

Már korábban is felmerült az is – hiszen a patkányirtást 47 éven át nagy sikerrel végző Bábolna Bio megtámadta a közbeszerzési eljárást, sőt, jelenleg is pereskedik a döntéshozatal vélt jogszerűtlenségei miatt – hogy valami más szempontból sem volt hiteles a referenciákban. A tavalyi tenderre három ajánlat érkezett, többek között pályáztak a bábolnások is, de nem ők győztek. Az RNBH Konzorcium vitte el a munkát, egy négytagú cégcsoport, amelyben benne van

  • a Rovért Kft.,
  • a Növényvédő és Kártevőirtó Kft.,
  • a Bogármérnökség Kft. és
  • a Hygiénia Kártevőirtó és Szolgáltató Kft.

A munkát a fővárosi önkormányzat nettó 1,3 milliárd forintra becsülte, de ez a négyes kicsit több mint egymilliárdért is elvállalta. A Bábolna évi 253 millió forintot (=1,265 milliárd) kért volna.

A TENDER ÉRDEKESSÉGE VOLT, HOGY BÁR BUDAPESTI MUNKAVÉGZÉSRŐL VAN SZÓ, A NYERTES KONZORCIUM TAGJAI MIND VIDÉKI CÉGEK, RÁADÁSUL EGYIK SEM SPECIFIKUSAN PATKÁNYIRTÁSSAL, HANEM PÉLDÁUL SZÚNYOGGYÉRÍTÉSSEL, NÖVÉNYVÉDELEMMEL ÉS KÁRTEVŐ-MENTESÍTÉSSEL, FŐKÉNT ROVARIRTÁSSAL FOGLALKOZIK.

Az RNBH azóta sem árult el sokkal többet a budapesti tevékenységéről, honlapja például semmilyen fővárosi prevenciós vagy egyéb információval nem látja el a lakosságot, kizárólag a patkánybejelentő – egyébként nyilván fontos – telefonszám és emailcím található meg rajta. A Bábolna Bio megtámadta a döntést, a jogorvoslati eljárás még zajlik, ám a szerződést a közérdekre hivatkozva közben megkötötték az új nyertessel.

Az átadás-átvétel éppen a jogvita miatt nem ment zökkenőmentesen, így miután három hétre teljesen megállt az irtás, a nyári, rendkívül szapora szezonban. Mindez egyértelműen nehezíthette az RNBH munkáját. Ám a konzorcium esetében valószínűleg más problémák is akadályozták Budapest patkánymentességének fenntartását.

Egyfelől maga Reisinger Mátyás konzorciumvezető nyilatkozott arról, hogy szerintük sokkal több patkány volt, illetve van a fővárosban, mint amennyire ők szerződtek, és amire fel voltak készülve. Szakmai források szerint ez azt jelenti, hogy nem rendelkeztek elegendő szakemberrel, de még egy fővárosi telephelyük sem volt a budapesti irtási, mentesítési munka ellátására.

Ahogyan a szükséges tapasztalat és felkészültség sem lehetett meg. Már csak azért sem, mert

a konzorcium több cége sem volt felelős korábban teljes nagyvárosok, de még kisebbek patkánymentes állapotának fenntartásáért.

Ennek már csak az is oka lehet, hogy az önkormányzatok erre nem szerződtek, szerződnek nagyon senkivel, a budapesti nagy mentesítés után a Bábolna Bio megbízásai szóltak erre a jogcímre a fővárosban, méghozzá azért, mert az irtási tevékenység mellett ebbe a feladatba minden prevenció és megelőző vizsgálat beletartozott.

Nem arra és nem úgy szerződtek

V. Naszály Márta azt mondta az Indexnek, hogy a pályázatához csatolt referenciákat a Tarlós István által jelölt bírálóbizottságnak ellenőriznie kellett, mielőtt a közgyűlés döntést hozott a szakvéleményük alapján, amely egyértelműen az RNBH megbízását javasolta.

V. Naszály furcsállotta, hogy semmiféle háttér-dokumentum nem állt rendelkezésre az addig teljesen ismeretlen cégcsoport korábbi munkáiról. Amikor pedig a patkánypopuláció megemelkedéséről érkeztek a hírek, továbbá egyre-másra kapta a lakossági patkánybejelentéseket is, V. Naszály jobban utána akart járni, mi áll a probléma hátterében. Közérdekű adatigényléseket nyújtott be, és meglepetésszerű válaszokat kapott.

Miskolc városának jegyzője például arról tájékoztatta a képviselőt, hogy sose, a konzorcium egyetlen vállalatával sem szerződött kártevő-mentesítésre.

Az Index ezzel szemben talált olyan közbeszerzési eljárást még 2016-ból, mely szerint „Miskolc város közigazgatási területén, közterületeken végzendő intenzív rágcsálóirtás végrehajtása” címen szerződött az önkormányzat a konzorcium egy tagjával, méghozzá a Bogármérnökség Kft.-vel. az ellentmondás feloldása érdekében még a múlt héten Miskolc Önkormányzatához, valamint a helyi jegyzőhöz fordultunk. Alakszai Zoltántól azt kívántuk megtudni, miért állította V. Naszály Márta kérdésére, hogy semmiféle szerződésben nem álltak a konzorcium vállalataival. Tudni szerettük volna továbbá, hogy pontosan milyen munkát végzett Miskolcon a Bogármérnökség, és hogy látnak-e különbséget a patkánymentesítési és a rágcsálóirtási munkák tárgya között. Nem kaptunk választ.

Nem mindegy ugyanakkor, hogy egyszeri, intenzív patkányirtásról, vagy inkább állandó patkány, illetve rágcsálómentesítésről van szó. Ez derült ki a V. Naszálynak adott szegedi válaszból is, hiszen a szegedi jegyző arról tájékoztatta a képviselőt, hogy

Szeged város nem kötött semmiféle megállapodást kártevő-mentesítési feladatokra.  Szegeden a konzorcium egy tagja, a Hygiénia Kártevőirtó és Szolgáltató Kft. a polgármesteri hivatal épületeiben, még 2006-ban, meghatározott időben végzett patkányirtást.

Mindez azt jelenti, hogy a konzorcium referenciái között hiába szerepel Szeged, mint egy százezernél nagyobb lakosságú város patkánymentességének fenntartására irányuló munka referenciája, az RNBH egyetlen tagja sem látott el ilyen feladatot ott. Sőt, mint az a Hygiénia Kft. és Szeged 2006-os szerződéséből kiderül: konkrétan 13 épületben kellett irtaniuk, csakis akkor, ha ezt az önkormányzat, avagy a polgármesteri hivatal megrendelte tőlük.

Karácsony Gergely (Együtt-Párbeszéd) zuglói polgármester három ellenzéki párt (MSZP-Párbeszéd-DK) által támogatott főpolgármester-jelölt (k) és Trippon Norbert az MSZP képviselője (j2) elhagyja a Városháza dísztermét ahonnan az ellenzék kivonult a Fővárosi Közgyűlés ülésén.
Karácsony Gergely (Együtt-Párbeszéd) zuglói polgármester három ellenzéki párt (MSZP-Párbeszéd-DK) által támogatott főpolgármester-jelölt (k) és Trippon Norbert az MSZP képviselője (j2) elhagyja a Városháza dísztermét ahonnan az ellenzék kivonult a Fővárosi Közgyűlés ülésén.
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Mindez igencsak eltér attól a tapasztalattól, amelyről már évekkel korábban megírtuk, a Bábolna Bio Kártevőirtó Kft. 1971 óta

irtotta és távol tartotta a patkányokat a fővároshoz tartozó 525 négyzetkilométeren, azon belül több mint 220 ezer objektumban, valamint az azokhoz tartozó csatornahálózatban.

Éppen ezért nem is lett volna csoda, ha az új cégcsoportnak beletörik a bicskája a Bábolnának is komoly kihívást okozó feladatba. Ám a helyzet értékelése a közegészségügyi szakhatósági jelzések ellenére elmaradt, így az igencsak kínos őszi-téli helyzet miatt decemberben  Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére, nyilván a botrány elkerülése miatt a fővárosi közgyűlés egy rapid döntéssel rendelkezett arról, hogy 2019-ben 650 millió forinttal megemelik a patkánymentesítésre szánt évi 260 millió forintos keretet.

Most, május elején pedig ebből 300 millió forintot meg is kapott az RNBH Konzorcium. Úgy, hogy Tarlós István és a Fidesz meg sem hajlandó vizsgálni azt, hogy képesek-e ellátni a feladatukat és rendelkeznek-e a szükséges tapasztalattal egy Budapest méretű nagyváros patkánymentesítéséhez.