Lúgos támadás: az elkövetőnek kártérítést ítéltek, az áldozata még nem kapott semmit

O5A0899
2019.05.29. 13:40
Egy fillér kártérítést sem kapott a lúgos támadás áldozata a tavaly júliusi jogerős bírósági ítélet óta, az elkövetőnek viszont 591 ezres kártérítést ítéltek meg a rossz börtönkörülmények miatt.

Tavaly júliusban ítélték jogerősen tizenegy év börtönbüntetésre a lúgos támadásként elhíresült ügyben Bene Krisztiánt, azt az orvost, aki az ítélet szerint 2013 márciusában maró lúggal öntötte le volt barátnője, Renner Erika nemi szervét és altestét, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele.

A Kúria hozta a végleges ítéletet az öt évig húzódó ügyben, és az áldozatnak különféle jogcímeken - a Bene által ellopott laptop és telefon miatt, valamint az évekig szóló tárgyalásokkal összefüggő egyéb költségek megtérítésére – 739 ezer forint kártérítést ítélt meg a bíróság. 

Hol a pénz?

A Kúria tavaly júliusi jogerős ítélete helyben hagyta a kártérítésre vonatkozó előző (megismételt másodfokú) ítélet rendelkezéseit, és további kártérítési összeget ítélt meg, így jön ki a Renner Erikának járó, összesen 738 951 forint kártérítési összeg.

A nő viszont az Indexnek azt mondja, 

a mai napig egy fillért sem látott a sok százezres összegből.

A tavaly júliusi ítélet után szeptemberben Renner Erika benyújtotta kártérítési igényét, ezt a Fővárosi Törvényszék végrehajtási osztálya be is fogadta. December közepén aztán ez az igénylés útra kelt a bíróságok között, a Fővárosi Törvényszékről az ügyhöz egyáltalán nem kötődő Budapest Környéki Törvényszékre postázták a dokumentumot, ahonnan négy nappal később vissza is küldték a feladónak, és a levélben azt írják „nyilvánvalóan tévesen került megküldésre” hozzájuk.

Az ide-oda postázás közben a Renner Erikának megítélt kártérítés még mindig nem volt sehol, ezért ő panaszt tett, amire újabb pár hónap elteltével február közepén kapott választ, hogy adminisztrációs hiba és téves iktatás történt, de február elsején elindult a végrehajtási eljárás.

Az eljárás tehát papíron már folyt, de pénz még nem volt sehol (azóta sem), közben viszont az ügyben elítélt ex-orvosnak a rossz börtönkörülmények miatt a Fővárosi Törvényszék Büntetésvégrehajtási Csoportja 2019. febr. 28-án kelt végzése 591 ezer forint kártérítést ítélt meg. Ebből a végzés szerint mindössze 250 ezret kaphat az áldozat. (Ugyanis, ha valakinek tartozása van és pénzhez jut, abból automatikusan vonhatják az összeget.)

A végzés úgy szól, hogy a végrehajtási csoport "a sértett ezt meghaladó igényét elutasítja."

Május 21-én megkérdeztük a Fővárosi Törvényszéket, hogy miért utasítják el a fennmaradó összeg kifizetését, ha a nőt 738 951 forint illeti meg, nem 250 000 forint. Megkeresésünkre az elmúlt egy hétben nem válaszoltak.

A támadás

A lúgos támadásként elhíresült bűncselekményben Bene Krisztián kábító-altató injekciót adott áldozata combjába, majd az öntudatlan, égési sérülésektől szenvedő áldozatot bevonszolta a fürdőszobába, elvette telefonját és laptopját, hogy a támadást rablásnak álcázza, majd rázárta az ajtót, és magára hagyta.

A támadás miatt a maró anyag teljesen szétroncsolta Renner Erika nemi szervét, így az életminősége már sohasem lesz ugyanolyan, mint előtte. A nő nyolc műtéti beavatkozáson van már túl, átmenetileg még a vizeletürítési képességét is tönkretette a sérülés.

Tavaly júliusban tizenegy év börtönbüntetésre ítélte a lúgos támadással vádolt B. Krisztiánt a Kúria. Fellebbezésnek helye nincs. Az öt éve húzódó ügyben a vádlottat korábban már háromszor elítélték.

Frissítés: A Fővárosi Törvényszék cikkünk megjelenése után korábban írásban feltett kérdéseinkre sajtóközlemény formájában válaszolt. Részletesen felidézték az áldozatot illető kártérítések és bűnügyi költségek előéletét, majd pedig azt a kártérítései ítéletet, amely a támadó fogva tartását érintette. A bírósági magyarázat szerint "a kártalanításból kizárólag a kártérítésként megítélt összeget lehetett levonni, ezért utasította el az FT a sértett ezt meghaladó igényét. A végzés ellen sem az ügyészség, sem az elítélt, sem a sértett nem jelentett be fellebbezést, így az  2019. március 29-én jogerős lett. Erről a tényről és arról, hogy az összeg kifizetését a Magyar Állam nevében eljáró Igazságügy Minisztérium (IM) rendelkezik az FT a sértettet tájékoztatta", írták. Tájékoztatásuk szerint a bíróság a jogerőre emelkedést követően a végzést az IM részére megküldte annak érdekében, hogy a végzésben megítélt összegek kiutalásáról 60 napon belül gondoskodjon.

Renner Erika és a neki járó, különböző jogcímű – így kártérítés, vagy akár bűnügyi költség miatt járó – összegek tehát a kormány kezében vannak.

(Borítókép:  Bene Krisztián, a lúgos orvos megismételt másodfokú eljárás tárgyalásának negyedik tárgyalási napján - fotó: Ajpek Orsi / Index)