Tarlós: Meg kell vizsgálni, jó helyen vannak-e a szállodahajók a belvárosban

DSC09882
2019.05.30. 11:46

Meg kell vizsgálni, jó helyen vannak-e a szállodahajók a belvárosban, ezt az állandó belvárosi jelenlétét az érintett társaságok bevonásával érdemes áttárgyalni, mondta lapunknak Tarlós István főpolgármester. Mint elmondta, Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel egyeztet az ügyben, hogy közösen találjanak megoldást.

Közölte, megérti az üzleti szempontokat, hogy kedvező a frekventált részeken horgonyozni, de a forgalom miatt, és hajózási biztonsági szempontokból sem biztos, hogy ez egy jó gyakorlat, ezért elképzelhető, hogy ezeket a kikötőket kijjebb kell helyezni. Hozzátette azt is, hogy a folyami közlekedés szabályainak megállapítása nem fővárosi kompetencia.

Hogy a forgalom mekkora, az jól látható az alábbi, két évvel korábbi – olvasónk által készített – felvételen is, azóta ráadásul nőtt is a forgalom a Dunán:

A városnéző esti túrák a hatalmas szállodahajókkal még az ágazatban dolgozók szerint sem jó gyakorlat.

A főpolgármester elmondta azt is, hogy a BKV-vezérigazgatója elrendelte a közlekedési társaság kishajóinak műszaki felülvizsgálatát, elsősorban azokét, amiket a BKV bérbe szokott adni magánvállalkozóknak.

Hangsúlyozta, hogy a tragikus balesetet szenvedett Hableány nem a BKV tulajdona volt, igaz, korábban eseti alkalommal bérbe vették. A BKV-hajók azonban nem közlekedhetnek éjszaka. Tarlós közölte azt is, hogy napirenden van a BKV kishajóflottájának fejlesztése, megújítása is.

(Borítókép: Nagy Attila Károly / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport