Edit
10 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Egy félkarú cigányprímás unokája sosem adja fel

10 MEZEI
2019.06.02. 14:28

„Nagyapám hazatért az erdélyi lövészárokból, hogy a háború után újra cigányprímás lehessen Nagylétán. Egy évvel később a vendéglőben egy román és egy magyar katona összeveszett egy tanítónőn, fegyvert rántottak, egy eltévedt golyó úgy eltalálta a nagyapámat, hogy vállból elvesztette a karját. Ezután hegedűről cimbalomra váltott” – Mezei Ádámnak elég meggyőző családi története van a meg nem alkuvásról.

Mezei Ádám ugyan nem félkarú cimbalmos, de nem kevés akadályt kellett legyőznie neki sem. A nagylétai cigánytelepről indulva szerzett diplomát, most pedig a Salva Vita alapítványnál vezető trénerként, foglalkozási tanácsadóként dolgozik, nemrég pedig Jószolgálat-díjjal tüntetették ki.

Nagyléta szélén – mára már Létavértessé összeolvadt össze – a Kádár-érában is klasszikus cigánytelep volt. Az aszfaltút és a közmű addig ért, ameddig a „magyarok” laktak. Az iskola valójában szegregált volt: a telepi gyerekek külön osztályba jártak – persze, hogy a „C”-be – sőt, külön épületbe.

Apja a „fekete vonattal” ingázott a budapesti lakótelepi építkezések és az otthon között, ahogyan szinte az összes férfi a telepről. A környező három téeszben cigányok nem dolgoztak, valahogy így alakult.

A kis Mezei azonban csak két hetet járt a C-be: talán a nagyon kedves tanítónő, Pokol Anna szólt az igazgatónak, az érdeklődő gyerekről, talán az anyja járta ki – talán a cigányprímás nagypapa is kellett hozzá, akit jól ismerhetett a vendéglőbe járó orvos, iskolaigazgató, a helyi elit –, mindenesetre a fiúcska átkerült a másik épület B. osztályába.

Az első nap elég emlékezetesre sikerült: „A gyerekek körbeálltak a szünetben, és lökdöstek, azt kiabálták, cigány, cigány. Következő szünetben vittem magammal egy ugrálókötelet, és amikor megint körbeálltak, megpörgettem. Többé nem piszkáltak” – Mezei szerint azonban a látszat ellenére a történet nem a cigányságának szólt, egyszerűen jött egy új gyerek a közösségbe, bekóstolták. Ha nem ennyiről szólt volna, talán nem is maradt volna annyiban a dolog – véli örök optimistaként. „Boldog gyerekkorom volt, élveztem a szabadságot a telepen, ahol nyolc éves koromig éltem. Inkább a szüleim vágyódtak el onnan, 8 éves voltam, amikor beköltöztünk a városba.”

Azt ugyan nem érezte, hogy cigánysága miatt többet kellene letennie az asztalra azért, hogy ugyanazt az elismerést megkapja, bár találhatott volna rá bizonyítékot: igyekezete, jó tanulmányai, megnyert szavalóversenyei, aktív szereplése, és az osztálytársak felső osztályban elnyert szimpátiája ellenére a csillebérci úttörőtáborba az osztályfőnök ellenkezése miatt sosem juthatott el. „Nem haragszom rá, inkább sajnálom, hogy így kellett leélnie pedagógus éveit” – mesélte a tanárnőről, aki a továbbtanulásnak is keresztbe tett: igaz, egy másik világban talán ehhez nem lett volna elég annyi, hogy a bizonyítvány mellé tett jellemzésben – amit a tanár a Mezei által kiszemelt katonai középiskolának küldött – beleírja: „cigány család gyermeke”.

A majdnem kitűnő tanulót be sem hívták a felvételire.

Végül is nem bánta meg: így került Debrecenbe, orosz-latin szakos gimnáziumba, ahol előítéletek helyett inkább türelmet kapott. „A kollégiumi évek alatt elszaladt velem a ló, harmadikban félévkor kilenc tárgyból álltam bukásra. Kicsaphattak volna, de nem tették.” A bukást elkerülte, az érettségi lement.

A rendszerváltás hajnalán leszolgált másfél év katonaság egy névazonosság révén szerencsésen lement: az ütegparancsnokot is Mezeinek hívták, inkább nem piszkálták, a budaörsi bázisról szabadon járhatott ki, és szerencséjére a laktanyának a Kamaraerdei ifjúsági Parkkal is volt kapcsolata, ahol Mezei programszervezőként tudhatta le a szolgálat nagy részét.

Az egyetemhez viszont közvetve a rendszerváltás kellett: polgárjogot nyert a korábban csak megtűrt szociológia, és önálló szak lett a szociális munka is, amit Mezei leginkább a sajátjának érzett.

A debreceni egyetemi éveket már családosként fejezte be – feleségétől öt gyereke született –, közben nevelőként végzett szociális munkát.

Gyerekkorában szülei nagy csodálkozására fáradhatatlanul járt a vasárnapi iskolába bibliaórákra a református lelkészhez, és a rendszerváltáskor újra felfedezte magának a Bibliát.

Első diplomás munkahelyét Pécelen találta meg a szociális központban, amit egy civil szervezet vitt, amíg a polgármester vissza nem vette önkormányzati hatáskörbe a szolgáltatást. Mezei újra megpályázta a családsegítői szolgálat vezetői állását, de megint a cigányság köré húzott falba ütközött. „A polgármester a pályázatomra széljegyzetet írt, azt osztotta szét a szavazáskor a testületnek. Az állt rajta: gondoljátok meg, ugyan melyik magyar akarna segítséget kérni egy cigány embertől. Nyertem is volna, de nem akartam perre menni.

Innen inkább a Roma Polgárjogi Alapítványhoz került, de a konzervatív beállítottságú Mezei nem egészen passzolt a Horváth Aladár vezette szervezethez. Amikor a volt SZDSZ-es parlamenti képviselő Horváth odahívta – az első Fidesz kormány idején járunk –, Mezei azzal vállalta el a munkát, hogy a politikai, világnézeti különbségek ne kerüljenek elő. A munkakapcsolat három évig tartott, de Mezei idővel mégis úgy érezte, ez egyre több konfliktussal jár, váltani kell.

„Rájöttem, hogy a cigányságom, amivel addig nem nagyon foglalkoztam, mekkora kincs a magyarságom mellett” – mondta Mezei, aki szomorúnak tartja a „magyarok és cigányok” felosztást, ő maga inkább cigányokról és nem cigányokról beszél. „Hiszen hogyan választhatnám el magam a magyarságomtól, az anyanyelvemtől, a kultúrámtól, a történelmemtől, amely mellett ott van a cigányságom is.” Mezei katolizált, és a váci egyházmegyében az ott szolgáló pap mentorálásával cigány pasztorációt vitt. 2009-ben ez azonban megint a cigányságon bukott el:

A Szent Jobb körmenethez szervezett cigány híveket. A száz főt sokallták, elég lett volna pár „díszcigány”. A kapcsolat ezzel megszakadt.

„Cigánykérdés volt, van és lesz. Ez független a politikai elittől, ilyen a hatalom természetrajza. Ha jól mennek a dolgok, a cigányság eszköz, szavazótábor, ha rosszul, akkor bűnbak. Hogy melyik, az most épp lebegtetve van” – mondta Mezei, aki szerint ebből helyi, közösségi szinten létrehozott személyes kapcsolatokkal lehet kilépni, az egyházon keresztül megmutatva, hogy a cigány kultúrának is vannak olyan értékei, amelyeket érdemes lenne beemelni a keresztény liturgiába.

Nem nagy ívű „Roma évtized program” kell, hanem kisebb léptékű, konkrét projektek.

Jelenlegi munkája azonban nem közvetlenül áll kapcsolatban a cigánysággal: a Salva Vita 2010-ben hívta magához. A szervezet egy időben az autistákra fókuszált, ma már szélesebb körben, általában a megváltozott munkaképességűeknek segít munkához jutni.

A Salva Vitában a napi munkában mindegy, hogy cigány vagy nem cigány a munkakereső, de Mezei azt látja, hogy nagy bizalommal vannak felé a segítségre váró cigány emberek. És talán hitelesebben mondhatja, ha úgy érzi, a munkára szorulónak is többet kell tennie azért, hogy valóban segíthessenek neki.

Jellemzően vagy magas kvalifikációjú, vagy egyszerűbb munkákról van szó, a tapasztalat szerint a kettő közötti átmenet kevésbé jellemző.

A Salva Vita emellett a kormány által is támogatott Segítő Vásárlás programot viszi 2013 óta, amely 58 szociális műhelyben készült termék értékesítését végzi, webáruházon keresztül.

Mezei a pasztorációval sem hagyott fel teljesen, néhány fős csoporttal börtönmissziót visz. „Sajnos itt nagyobb arányban vannak cigányok, de ez a tevékenység sem köthető szorosan a cigányságomhoz, bár a megértésben talán segít. De mindegy, hogy a kereszténységet kereső ember itt cigány vagy nem cigány.” A lényeg, hogy nyitott legyen és olyan szemléletet kaphasson, amellyel a rácson belül is teljesebb életet élhet, és szabadulása után nagyobb eséllyel integrálódhasson. „Az emberrel vagyok empatikus, nem a bűnnel” – mondta Mezei.

„Békességem van abban, amit teszek, remélem istennek tetsző utat járok.”

A Jószolgálat-díjat 2016-ban a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány hozta létre, a  díj médiapartnere 2019-ben is az Index.

(Borítókép: Mezei Ádám feleségével. Fotó: Nagy Szabolcs/Index)