Lekerült a lepel Nagy Imre szobráról

61EBFC9B-1B10-4CE4-B945-5902C79C4967
2019.06.05. 18:20 Módosítva: 2019.06.05. 22:24

Szerda délután leszedték a leplet Nagy Imre szobráról a Jászai Mari téren.

A helyszínen az látszik, hogy egyelőre kordonnal körbe van kerítve a park, és a közelébe se lehet menni, viszont az egyik itt dolgozó szakmunkástól azt tudtuk meg, holnap hajnalban, 4-5 óra körül a kerítést is lebontják. Ugyan a tábla szerint csak 2019 szeptemberében lenne esedékes az átalakítás befejezése, de ezek szerint hamarabb kész lettek a munkával.

Hogy lesz-e hivatalos átadó, egyelőre nem tudni, sehol se találni róla információt. Pedig a parkosítás már megtörtént, szerda este utolsó lépésként a padokat szerelik, úgyhogy akár már csütörtökön átadhatnák, ha szeretnék.

Többen is megállnak az erre járók közül, hogy megnézzék a szobrot, sokaknak viszont fel se tűnik egyelőre a változás.

Az 1956-os forradalom miniszterelnökeként kivégzett politikus szobrát tavaly decemberben távolítottak el – titokban, nagy felháborodást keltve – a Vértanúk teréről. Helyére az 1919-es vörösterror áldozatainak 1945-ben ledöntött emlékműve, pontosabban a megsemmisült eredeti alkotás rekonstrukciója kerül. A szobrot a Jászai Mari térre helyezték át, ahol a rendszerváltás előtt Marx és Engels páros szobra állt. Az aktus ellen 

  • Nagy Imre unokája,
  • a Nagy Imre Alapítvány 
  • a Nagy Imre Társaság
  • és a szobor készítője, Varga Tamás is tiltakozott.

Miután viszont teljes mértékben rábízták a szobor új környezetének kialakítását, Varga Tamás megadta az engedélyt, májusra pedig már át is szállították a műalkotást az új helyére. Az elmúlt hetekben fekete lepel borította a szobrot, ezt szerdán vették le róla.

Cikkünk egy korábbi verziójában tévesen állítottuk azt, hogy a Nagy Imre Társaság nem tiltakozott a szobor áthelyezése ellen, sőt örömmel vették ezt. Ezzel ellentétben, mint azt dr. Haas Péter, a társaság alelnöke közölte, tiltakoztak "a szobor hajánál fogva előrángatott, álságos indokokkal történt áthelyezése ellen, és az új helyszínt, a Jászai Mari teret sem találták megfelelőnek és méltónak a szobor számára".