Endre, Elek
14 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Civil szervezet terjesztett drogot a Balatonnál

DMOHA20180629004
2019.06.06. 16:04

Egy civil szervezet kereskedett kábítószerrel a Balaton déli partján az elmúlt hat-hét évben, mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján a somogyi rendőr-főkapitányság.

A szervezet 2007-ben alakult, célja pedig a közbiztonság fenntartása volt, de a kezdeti 12 fős taglétszám pár év alatt két-három főre csökkent. Az elvileg bűnmegelőzéssel foglalkozó egyesületnek sem a rendőrséggel, sem a polgárőrséggel nem volt kapcsolata, a rendőrség viszont felfigyelt rájuk. 

Megtudták, hogy az egyesület elnöke hetente járt fel Budapestre kábítószerért terepjárójával, amire a szervezet bűnmegelőzési védjegye is fel volt festve.

Az elnök a heti adag egy részét megtartotta magának, hogy fedezze A saját szükségleteit,

mondta el Szijártó István Somogy megyei főkapitány-helyettes az MTI-nek. A többit értékesítette, majd a gyanú szerint évekig ezzel kereskedtek a déli parti Balatonszemesen és Balatonőszödön.

A rendőrség az ügyben négy ember ellen indított eljárást kábítószer-kereskedelem miatt, másokat pedig drogfogyasztással gyanúsítanak.

(Borítókép: Mohai Balázs / MTI)