DNS és ujjlenyomat alapján azonosíthatók az áldozatok

2019.06.06. 11:06

„Az ilyen balesetekben a halottak olyan szinten roncsolódnak, hogy a személyazonosításuk csak ujjnyomok, DNS-maradványok, fogászati adatok alapján történhet meg. Ehhez az azonosításhoz idő kell, de ez az idő még mindig rövidebb az Interpol révén, mint ha bűnügyi jogsegély keretében fordulnának adategyeztetésért egymáshoz az érintett országok” – közölte a Hableány tragédiája kapcsán a helyszínen Kreitz Zsuzsanna rendőralezredes. A holttestek azonosítása az Interpol protokolljának megfelelően történik.

A sajtótájékoztatón a dél-koreai rendőrség egyik interpolos vezetője elmondta: speciális eljárással az áldozatok ujjlenyomata alapján is megállapítható a személyazonosság, noha a vízben a maradványok erősen roncsolódnak.

A minták alapján azonban bizonyossággal azonosíthatók az áldozatok. „Reméljük, mielőbb sikerül megtalálni a holttesteket” – mondta Im Bjungho, aki az Index kérdésére elmondta: ha a víz hőmérséklete nem éri el a 30 fokot, az ujjlenyomatvétel technológiája akár egy három hónapja víz alatt lévő holttest esetében is alkalmazható.

Ezután azonban valóban csak a DNS-, illetve a fogminták alapján állapítható meg a személyazonosság – derült ki Keller Éva, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének vezetőjének szavaiból.

A balesetnek hét túlélője van, hét holttestet az első két órában találtak meg. Azóta az eltűntként számontartott 21 áldozatból nyolc került elő holtan. A kutatásban részt vevők a Duna teljes déli szakaszán továbbra is keresnek még 11 dél-koreai utast és a hajó 2 fős magyar legénységét.

A Hableány roncsában is lehet még több holttest. Az eredetileg 50 tonnás, 27 méter hosszú hajó jelenleg 9 méter mélyen, az oldalán fekszik, kiemelésére várhatóan még napokat kell várni. A műveletet nagyjából 420 centiméteres vízállásnál lehet megkezdeni, ez a hét második felére várható. Addigra juttatható a helyszínre a jelenleg az Óbudai-sziget közelében lévő Clark Ádám úszódaru.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport