Menyhért, Mirjam
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Kiemelték, Csepelre viszik a Hableányt

A Hableány kiemelése

Index
2019.06.11. 16:59
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Shipfinder hajófigyelő oldalon látható, hogy a Hableányt szállító uszály megérkezett a csepeli szabadkikötőbe délután 5-kor. A 21. kerületi Szikratávíró utca közelében található kikötőbe tolta be a Botond nevű hajó.

    A Margit hídtól egy óra alatt ért Csepelre a Hableány, amit a BRFK szakemberei vizsgálnak majd át, hogy még pontosabb képet kapjanak arról, miként történt a tragédia.

  • Gyorsan halad az uszályon a roncs, hamarosan Csepelre ér.

  • Kedd reggeltől kezdve szinte folyamatosan közvetítettük élőben az Index Facebook-oldalán az elsüllyedt Hableány mentését. Ebben a posztban összegyűjtöttük a közvetítéseket:

  • A kormánypártok köszönetüket fejezik ki a dunai hajóbaleset mentési feladataiban részt vevő valamennyi szakembernek, írják közleményükben. "A rendkívül nehéz körülmények között végzett professzionális munkájuk, példaértékű helytállásuk minden tiszteletet megérdemel. Egyúttal részvétünket fejezzük ki az elhunytak hozzátartozóinak, osztozunk a tragédia okozta fájdalmukban" - fogalmaznak.

  • A Margit hídtól pár méterre megállt az uszály, rajta a Hableánnyal, de csak azért, hogy egy teljes fordulatot tegyen. A Botond ugyanis tolóhajó, így juttatja el a roncsot a csepeli kikötőbe. Újra mozgásban a két hajó, elindultak dél felé.

  • Négy óra előtt pár perccel elindult a kék uszály, rajta a Hableány roncsával Csepel felé. Megvárták, amíg a Clark Ádám úszódaru biztonságos távolságra kerül, mostanra üres az út az uszály előtt.

    Az elindulás után néhány méterrel odébb viszont lehorgonyzott és újra megállt.

  • A Botond hajó beállt az uszály elé, amire a Hableányt emelték, és hamarosan megindulnak a csepeli hajókikötő felé a Dunán. 

  • A kék uszályon leszerelték a huzalokat a Hableány alól és színes kötelekkel rögzítették a hajóroncsot, így több mint nyolc óra után készen áll arra, hogy a csepeli hajókikötőbe indulhasson a rendőrségi vizsgálatra. 

    A Clark Ádám úszódaru távolodik a roncstól, a Botond nevű hajó pedig közeledik hozzá, hogy elszállítsa.

  • A Clark Ádám daru fél 4-kor elindult az uszály elől, amire a Hableányt kiemelték. Valószínűleg helyet csinál a Botond tolóhajónak, ami az uszályt és rajta a roncsot hamarosan Csepelre szállítja. 

  • Itt lehet végignézni 40 másodpercben a ma reggeltől kora délutánig tartó kiemelés folyamatát:

  • Egyelőre nem mozdult a Hableány roncsa a Margit híd mellől, az uszályon várakozik, hogy egy tolóhajó eljuttassa a csepeli hajókikötőbe. Ott a rendőrség helyszíni szemléje folytatódik rajta.

    A Shipfinder nevű oldal információi szerint egy Botond nevű tolóhajó van a helyszínen, a rendőrségi forrásaink szerint valószínűleg ez juttatja majd Csepelre a Hableányt.

  • A Magyar Televízió riportere Visegrádról jelentkezett be, éppen a Viking Sigyn hajó mellett áll, ami egy napja ott vesztegel. A riporter azt mondja, motorcsónakkal megközelítették a hajót, és látszott, hogy a sérülések már nem látszanak az orrán, valószínűleg lefestették a baleset óta.

    Nem sikerült kideríteniük, miért vesztegel a Viking Sigyn szállodahajó, de az biztos, hogy hétfőn újabb helyszíni szemlét tartott rajta a magyar rendőrség.

    A hajó korábban elhagyta Magyarország területét, majd újabb utasokkal újra visszatért. 

  • A rendőrök levonultak, a hatósági lezárásokat megszüntették a mentés környékén, a hajóról pedig leszedték a korábbi rögzítő kábeleket. A Margit hídon egy járdaszakasz még le van zárva, ahol a riporterek dolgoznak.

    Megnyitották a Jászai Mari térnél a Margit híd és Képviselői Irodaház között álló Nagy Imre szobor hídját is, így többen most onnan nézelődnek.

    Korábban a Margit híd egyik sávja le volt zárva és a rakparton is korlátozták a forgalmat.

  • A Katasztrófavédelem helyettes szóvivője a Magyar Televízió riporterének azt mondta, különösen nehéz helyzetben voltak munkatársaik, nemcsak azért, mert hordalék borította a hajót, fel kellett készülniük, hogy veszélyes tárgyak között dolgoznak, hogy megsérül felszerelésük és extrém időjárási körülmények is voltak a hőség miatt. "Nagy fizikai és lelki megterhelést is jelent ez a mentés" - fogalmazott Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivő-helyettese.

  • Úgy néz ki, mintha a szállodahajó orrának nyoma látszódna a Hableány oldalán, talán ez a háromszög alakú horpadás lehet az ütközés nyoma. A második képen a Viking Sigyn orra látható.

  • A Viking Sigyn szállodahajó a napokban újra Magyarországra érkezett, további vizsgálatokat végeztek rajta a nyomozás során, mondta Gál Kristóf ORFK-szóvivő a mentés helyszínénél zajló sajtótájékoztatón.

    A Budapesttől délre eső teljes mederszakaszon megduplázott létszámmal keresik tovább az eltűnt személyeket (4 főt) a belügyminiszter utasítására, mondta egy koreai újságíró arra vonatkozó kérdésére, hogy a magyar rendőrségnek melyek a további kutatási tervei.

  • "A Hableány rendőrségi vizsgálata a mentéssel egy időben elkezdődött, hiszen a szemlén nemcsak a sérülések vizsgálata a lényeg, hanem a mentési állapot rögzítése is. A csepel-szigeti hajókikötőben folytatódik majd a szemle szakértők bevonásával, hajózási szakemberek jelenlétével folytatódik majd a munka. A szabadkikötőben a  rendőrség napokkal ezelőtt kialakított egy területet, ahol zökkenőmentesen zajlik majd a szemle" - mondta Gál Kristóf, ORFK szóvivő a Margit hídnál zajló sajtótájékoztatón kedden háromnegyed 2-kor.

    Négy holttestet emeltek ki a hajótestből, mondta még a szóvivő, azonosításuk folyamatban van. Vélelmezhetően a halottak között van az elhunyt kislány és a hajó magyar kapitánya is, tette hozzá Gál Kristóf.

    A rendőrség megduplázta a kutatásban résztvevők létszámát, hogy a még eltűnt négy személyt mielőbb megtalálják.

    Egyetlen gyanúsított van a nyomozásban, a szállodahajó ukrán kapitánya.

  • "Valószínűleg a csepeli szabadkikötőbe viszik majd a hajóroncsot" - mondta Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ társadalmi kapcsolatok osztályának vezetője az Indexnek. "A kiemelés után a BRFK hatáskörébe tartozik a hajó sorsa, ugyanis baleseti helyszínként vizsgálni fogják" - fogalmazott.

    A TEK munkatársa az Indexnek megerősítette, hogy négy holttestet emeltek ki kedden a Hableányból és további négy személyt még keresnek. "Van hordalék a hátsó teremben, ahol a turisták tartózkodtak, így elképzelhető, hogy ott még találhatnak valakit" - mondja.

  • A mintegy hétórás kiemelési folyamatot követően letette a Clark Ádám úszódaru a Hableány Dunából kiemelt roncsát arra az uszályra, amelyen elszállítják majd a hajó maradványait. A roncsot deszkákkal, úgynevezett párnafákkal támasztották alá az uszályon, nagyon lassan emelték át.

    A munkálatoknak ezzel még nincs vége.

    A kiemelés reggel hatkor kezdődött, nyolc órára nemcsak a hajó kapitányi hídja került felszínre, hanem megkezdődött az áldozatok utáni kutatás is. Később szintről szintre emelték a roncsot és szivattyúzták a vizet a hajótérből.

    A búvárok reggel 4 áldozatot emeltek ki a hajóroncsból, 4 másikat még keresnek, ám egyelőre nincs arról információ, hogy van-e esélye annak, hogy még a hajótestben találnak holttesteket.

    5768778882342849130 HUSZ9968
    Fotó: Huszti István / Index
  • A köztévé tudósítója szerint egy dél-koreai stáb a pesti alsó rakparton, a lezárt területen rögtönzött stúdiót állított fel, és onnan tudósítottak a Hableány kiemeléséről, a stábot azonban elküldték a rendőrök. Az MTI képe már a felső rakparton készült róluk.

  • Centinként egyensúlyozzák, lassan és óvatosan elemelik felfelé a vízfelszíntől a Hableányt, amelyet eközben folyamatosan szivattyúznak, jelentette tudósítónk a helyszínről. Ez a kiemelési munka utolsó fázisa, ezután megpróbálják a roncsot egyben a Dunán ott horgonyzó uszályra emelni.

  • Szabad a bejárás, noha továbbra is a Margitszigeten van berendezve a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveletirányító központja, ahol jelenleg is nagy a készültség. A szigeten egyébként nemcsak a TEK sátrai, hanem a mentőegységek és a koreai hatóságok korábban felállított sátrai is várják a kiemelést. Jelenleg is itt van kikötve a Dunaújváros nevű katonai hajó is, amelyhez a gumicsónakok és a rendőrhajók is csatlakoznak, amikor visszatérnek a szigethez a mentőegységek.

    A TEK egyébként a sziget bejáratánál egy nagy molinón mondott köszönetet a lakosság türelméért és segítségéért.

  • Noha a pesti alsó rakparton rengetegen várakoznak a kiemelésre, sokan különböző eszközökkel vagy akár kempingszékkel felkészülve mentek ki a Képviselői Irodaház oldalába, a budai oldalra ez nem jellemző. Egy, csak egy érdeklődő van a vidéken, ő viszont távcsővel felszerelkezve szemléli az eseményeket.

  • Leszerelték annak a kék uszálynak az oldalát, amelyre a roncsot emelik majd át. Már a Hableány végső kiemelésére készülhetnek tehát a helyszínen. Eközben továbbra is nagy erőkkel szivattyúzzák a hajótestet, jelentették a helyszínről tudósítóink. A hajótest ugyanis most, két plusz acélsodrony áthúzásával került abba a pozícióba, hogy ki tudják belőle szivattyúzni a vizet úgy, hogy az sehol nem folyik vissza.

    Korábban a kiemelés menetéről megírtuk: az első szakasz akkor ér véget, amikor az ablak alsó éle vízszintbe kerül, a második fokozat az utastéri ablakok víz felé emelése, majd megkezdik a víz szivattyúzását. 

    Ha ez megtörtént, és a roncs teljesen kiemelhető törés, roncsolás nélkül, akkor a már most ott parkoló uszályra rakják majd fel.

  • A rendőrség csak újságírókat enged a Margit híd Parlament felőli járdájára, illetve a híd pesti hídfőjéhez is a rakparthoz. A nézelődőket nem engedik tovább a rakpart felé a Képviselői Irodaház sarkától, az autóforgalom viszont továbbra is zavartalan az alsó és felső rakparton is.

    A rendőrségi felhívás ellenére azért 1-200 ember kijött nézelődni. Körülbelül 60-70 ember áll az irodaház híd felé eső sarkánál, már hajnal óta kint van legtöbbjük. És ugyanennyi nézelődik az irodaház Parlament felőli sarkánál is, ahol szintén lezárták a gyalogosforgalmat a híd irányába.

    Többen távcsővel és kisszékkel készültek, hogy láthassák a hajó kiemelését, és miközben nézik a történéseket, a telefonjukon frissítik a híreket, hol tart éppen a projekt. A távcsövek néha körbejárnak, illetve akinek van, hangosan informálja a többieket. Mostanra egyébként nagyon meleg lett, tűz a nap, a nézelődőket azonban nem zavarja.

  • Mintegy húsz perccel azután, hogy három búvár lement a Hableány fedélzetének alsó részébe, ami még mintegy másfél méteres mélységben víz alatt lehet, kijöttek a hajtótestből. A búvárok ruhája teljesen iszapos. Most azt látni, hogy újra elkezdték kiszivattyúzni a vizet a hajóból.

    • Lassan 6 órája zajlik a Hableány sétahajó mentése a Duna mélyéről. 
    • A mentés – ahogy azt hétfőn ígérték – megfontoltan halad, többször megálltak, megigazították a hajótest alatt átfűzött hevedereket, egy ponton pedig a félig kiemelt hajó besodródott az egyik, mellette álló uszály alá.
    • A búvárok eddig 4 áldozatot emeltek ki a hajóroncsból, 4 másikat még keresnek.
    • A mentést nehezíti a tűző nap és az erős sodrású Duna.
    • Egy mentésben részt vevő ember beesett a folyóba, őt nagy nehezen sikerült kimenteni.
  • Létrát hoztak, három magyar búvár pedig lement a fedélzet alsó részébe, amely még körülbelül másfél méteres víz alatt lehet.