Mit törölt az ukrán hajóskapitány a telefonjáról?

902A5454
2019.06.12. 16:22

Úgy tudjuk, hogy a Fővárosi Törvényszék döntését követően az ukrán hajóskapitány óvadékát elutalták a bíróságnak, amely leghamarabb csütörtökön érkezik meg a bíróság gazdasági hivatalába. Ezután a nyomozati bíró jelzi majd a büntetés-végrehajtási intézetnek, hogy Jurij C. – rajta lábbilinccsel – szabadlábra kerülhet.

  

A törvényszék azután döntött az óvadékról és a lábbilincs feltételeiről, hogy a múlt héten a Fővárosi Főügyészség fellebbezett a Budai Központi Kerületi Bíróság döntése ellen, ami óvadék ellenében engedte a férfi szabadlábra helyezését, ugyanakkor néhány pontban szigorították a szabadlábra helyezés feltételeit, például abban, hogy a férfinak hetente kétszer meg kell jelennie a hatóságok előtt.

A törvényszék szerint hogy a védelem által megjelölt összegnél jóval magasabb óvadékkal és a mozgását nyomon követő technikai eszközzel biztosított bűnügyi felügyelet ellensúlyozhatja a szökés, elrejtőzés veszélyét Jurij C.-nél. A közlemény arra nem tért ki, hogy a bíróság tart-e esetleg attól, hogy a férfi bizonyítékokat tüntethet el, amire az ügyészség a fellebbezésnél utalt. Kiderült ugyanis, hogy az ukrán férfi a baleset után a telefonjáról adatokat törölt.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője szerint az ügyészég a telefonos adattörlésre vonatkozó bizonyíték miatt is indokoltnak tartotta a férfi letartóztatását, és ezt a fellebbezésben hangsúlyozták is, és emiatt az óvadékot mint lehetőséget, ki kellett volna zárni. 

„A bíróság az ügyészi fellebbezésnek ezzel a részével azonban – végzéséből és közleményéből is kitűnően – egyáltalán nem foglalkozott”, mondta az Indexnek Rab. A bíróság szerint az sem releváns az ügyben, hogy Jurij C.-t a holland hatóságok is gyanúsítják, mivel április elsején ott is balesetet okozott.

Szabó József, a törvényszék szóvivője

azt mondta, hogy az ügyészség nem kellően támasztotta alá a törlésre vonatkozó bizonyítékot, és azt sem tudják, hogy egyáltalán mit törölt ki.

A bíróság egyelőre nem mérlegelte a bizonyítékokat, feltételezésekre pedig nem lehet a letartóztatást alapozni, mondta.

Mint ismert, a Viking Sigyn szállodahajó kapitánya május 29-én nekiment és elsüllyesztette a Margit hídnál a Hableány nevű városnéző hajót, a 33 utasból hét embert ki tudtak menteni. A Hableány kapitánya és matróza is meghalt, négy embert még keresnek.

(Borítókép: Viking Sigyn hajó a budapesti kikötőben 2019. május 30-án, amelynek kapitánya Jurij C. ütközött a Hableány sétahajóval 2019. május 29-én. Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport