Tombol a hőség, kiadták a Vörös kódot

2019.06.12. 16:11

A Szociális Ügyekért Felelős Államtitkár június 12-én 15 órától kiadta a vörös kód figyelmeztetést országosan. Kérik, hogy az érintett intézmények a vörös kód ideje alatt alkalmazandó eljárásrend alapján járjanak el.

A vörös kódot -10 °C alatti, vagy 27 °C fölötti nappali középközéphőmérséklet esetén adják ki. Ilyen esetben a szociális intézményeknek szállást kell adniuk az arra rászorulóknak, illetve ha nincs a környéken hajléktalanszálló, egyéb szociális intézményben kell elhelyezni azokat, akik ezt kérik. A befogadott személy krízisellátásban részesül, azaz a testi épség megóvásához és pihenéshez szükséges feltételeket biztosítják, illetve a kiszáradást megelőzve folyadékot is adnak a kód visszavonásáig. 

Ahogy azt korábban írtuk, szerdától hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos is, a legmagasabb szintű, harmadfokú intézkedés vasárnap éjfélig lesz érvényben. Hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szerdától a napi átlaghőmérséklet mindenütt meghaladja a 25 Celsius-fokot. Csütörtöktől 27 Celsius-fok feletti értékek várhatók - írták. Az NNK azt kéri, hogy a hőségriasztás ideje alatt mindenki különösen ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre, és kerülje a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők, és a zsíros ételek fogyasztását. A központ azt javasolja, hogy legmelegebb órákban, 11 és 15 óra között lehetőleg senki se tartózkodjon a tűző napon.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy a tartós hőségben, az átlagosnál melegebb időben az egészséges szervezetet is extrém igénybevétel éri. A szív- és a keringési betegségben szenvedőkön túl ilyenkor bárkinél előfordulhatnak egészségi panaszok.

Az NNK azt kéri, hogy akik a hőség ellenére gépjárműbe kényszerülnek, fokozott óvatossággal vezessenek. Figyelmeztettek továbbá arra, hogy a déli órákban a vízparton pihenők is kerüljék a napozást és ne ugorjanak a vízbe felhevült testtel.