Magdolna
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Kiszállt a pécsi ellenzéki összefogásból az LMP

2019.06.13. 18:11

Az LMP nem vesz részt a pécsi ellenzéki összefogásban, nem támogatják a közös polgármesterjelöltet, helyette inkább önállóan indulnak valamennyi választókerületben, írja a párt Baranya Megyei Elnöksége sajtóközleményében.

Mint írják, 

Pécsen a baloldal tette lehetetlenné a teljes ellenzéki együttműködést.

Előbb azzal, hogy szerintük a "baloldali pártok" saját jelöltjüket egyeztetés nélkül jelentették be, majd pedig az EP-választás után a korábban megállapított politikai kereteket vették semmibe.

Még január elején jelentette be a Momentum, a DK és az MSZP, hogy Péterffy lesz a közös polgármesterjelöltjük az októberi önkormányzati választáson, áprilisban pedig a Jobbikkal és az LMP-vel kiegészülve bejelentették , hogy közös listával indulnak a választáson.

Az LMP most azt írja, Pécs számára alkalmatlan jelöltnek tartják Péterffy Attilát, és ezért nem is támogatják jelöltségét.

Ezt azzal indokolják, hogy "az LMP zöld pártként soha nem fog támogatni olyan polgármesterjelöltet, aki – a hőerőmű egykori vezetőjeként – személyében összefüggésbe hozható a mecseki erdőrészek tarvágásáért, fairtásáért." 

A párt azt is írja, a többi párt "egyértelműen kinyilvánította, hogy amennyiben az LMP nem támogatja formálisan Péterffy Attila jelölését, elutasítják az együttműködést pártunkkal." Ezzel pedig szerintük a baloldal felrúgta az ellenzéki megállapodást, éppen ezért   

az LMP önállóan indul valamennyi pécsi választókerületben.

Azt is írják, mindezek ellenére továbbra is nyitottak egy ellenzéki együttműködésre, mert ők is tudják, hogy ez áll Pécs érdekében. De csak akkor, ha "az garanciát jelent az átláthatóság, a korrupciómentesség biztosítására, a felelős vagyongazdálkodás megvalósítására, és a fenntartható városfejlesztési elvek érvényesítésére."

(Borítókép: Dr. Keresztes László Lóránt facebook)