Zsolt
5 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Sokkolta VV Fanni anyját a hír, hogy a lánya feltételezett gyilkosát kiengedték

2019.06.14. 06:04

Percekig sírtam, nem akartam elhinni, amit hallok, mert ez egyszerűen nem történhet meg. Becsapva érzem magam, ez az ember éli a világát, míg nekünk mindennap fáj a lányom hiánya 

- mondta a Blikknek Novozánszki Fannit gyászoló édesanya, Kati, aki bevallása szerint sokkot kapott, amikor megtudta a hírt. A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint házi őrizetbe kerül a Novozánszki Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. László.  A Budai Központi Kerületi Bíróság végzését a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék megváltoztatta, ugyanis úgy ítélte meg, hogy az arányosság, a fokozatosság és a szükségesség elvének szem előtt tartása mellett a bűnügyi felügyelet az eljárás jelenlegi szakaszában már elegendő, de szükséges eszköz is a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok biztosításához.

Novozánszki Fanni, ismertebb nevén VV Fanni 2017 novemberében tűnt el. Holtteste azóta sem került elő, pedig már keresték a Dunában és a veszprémi erdőben is.   

Nem értem, hogy engedhették ki. Attól félek, megszökik, s eljut egy olyan országba, ahonnan nincs kiadatás, és sosem kapja meg a méltó büntetését. Nem tudom, hogy áll a nyomozás, csak bízom abban, a rendőrök mindent megtettek, hogy kiderüljön az igazság. Remélem, annyi bizonyíték van a kezükben, hogy ha tényleg ő ölte meg a lányomat, akkor élete végig rácsok mögött marad

- mondta Fanni édesanyja.

Az, hogy házi őrizetbe került, B. Lászlót is meglepte.  "Nagyon meglepődtünk, mi sem számítottunk arra, hogy befogadják a fellebbezésünket, s az ügyfelemet hazaengedik" - mondta a Blikknek a gyanúsított védője, dr. Bálint Roland. "Hatalmas megkönnyebbülés ez az ügyfelemnek, jól érzi magát otthon, de kell egy kis idő, mire visszaáll az élete. A legnagyobb öröme, hogy másfél év bezártság után végre bármikor találkozhat a rokonaival, a barátaival" - tette hozzá.

A Blikk szerint két rendőr és egy bűnügyi technikus kísérte el B. Lászlót a börtönből, ám nem a szülői házba, hanem a nagyszülei lakásába vitték, ahol a bokájára nyomkövetőt szereltek.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport