Jeszenszky: Antall tényleg beszélt Orbánnal a halála előtt, de nem csak vele

2019.06.15. 12:24

A Népszava csinált interjút Jeszenszky Géza volt külügyminiszterrel, egykori norvég és amerikai nagykövettel.

Jeszenszky ebben egyebek mellett azt mondta, hogy

  • oslói nagykövet volt, amikor a kormány támadni kezdte a Norvég Alap pénzosztását. Ő megpróbálta volna elsimítani a dolgokat, nem értett egyet a támadással, de hiába kért találkozót Lázár János minisztertől, csak egy helyettes államtitkárig jutott. Végül lemondott posztjáról, mert államközi szerződést sértő ügyet nem akart képviselni.
  • Vannak olyanok, akikkel egykor politikai ellenfelek voltak, de ma már sokkal kedvezőbben ítélik meg az Antall-kormány működését, és barátok lettek vele. Ilyen például Szent-Iványi István.
  • A fia, Jeszenszky Zsolt szerinte nem politikai, inkább pszichológiai okok miatt látványosan kormánypárti, így akar saját jogon ismertséget és népszerűséget szerezni.
  • 1989. június 16-án, Nagy Imre és társai újratemetési szertartásán találkozott először Orbán Viktorral. Gratulált neki, és hozzátette, hogy veszélyesnek, korainak tartotta az oroszok kivonulását követelő beszédét, hiszen akkor még atomfegyverek is voltak az országban. 
  • Az, amit a kormány emlékezetpolitikának nevez, eufemisztikus kifejezése a történelemhamisításnak. "Most éppen Nagy Imrét akarják kiretusálni a forradalomból. Korábban historizálásnak hívták, amikor a történetírás a politika szolgálólányává válik. Az viszont nem történész, aki hajlandó a hatalmat így szolgálni".
  • Jeszenszky cáfolta azt a legendát, hogy Antall József halála előtt Orbánt nevezte politikai örökösének. Jeszenszky azt mondta, Antall nővérének lánya a felesége, így elég jól ismerte Antall véleményét. "Amikor válságosra fordult az állapota, határozott álláspontja volt, hogy nem akarja megkötni az MDF kezét, ezért nem nevez meg senkit utódjának. A tehetségesnek és felkészültnek tartott ellenfeleit viszont mindig is becsülte. Halála előtt nem csak Orbán Viktorral beszélt, hanem az SZDSZ-es Tölgyessy Péterrel is. A legendából csupán annyi igaz: számoltunk a lehetőséggel – mi több, kívánatosnak tartottuk volna –, hogy az 1994-es választás után az MDF koalíciót kössön a Fidesszel. Ebből semmi nem lett, vesztettünk."
  • Antall József sosem volt horthysta.
  • Mindenkit személyes felelősség terhel, aki látta, hogy Orbán rossz irányba fordul, de asszisztált ehhez, és máig kitart mellette. Az, amit a mai Fidesz képvisel, teljesen ellentétes a rendszerváltozás szellemiségével, céljaival, módszereivel. "Semmiképpen sem tudtam volna elképzelni például, hogy a parlament egy mindenre rábólintó intézménnyé válhat, amilyen Kádár idején volt", mondta Jeszenszky.

Az egész interjút ide kattintva olvashatja.