Az eltitkolt szadizmust vizsgálná egy 56-os testület a kenesei, a tatabányai és a békési megtorlások miatt

2019.06.17. 08:28 Módosítva: 2019.06.17. 08:28

Máig nem ismert részleteit tárná fel a Nemzeti Emlékezet Bizottsága az 1956-os forradalom utáni megtorlásoknak. A Magyar Nemzetben közöltek szerint a kontrollálatlan kegyetlenkedések sokkal több áldozattal jártak, mint amennyi a hivatalos adatokból kiolvasható.

Vidéken, elsősorban Békésben, Tatabányán és Balatonkenesén a karhatalmisták brutálisan felléptek a passzív ellenállást folytató lakosság ellen is. 

A kétszázon felüli kivégzés mellett tízezreket fogtak perbe, ítéltek el, internáltak vagy vertek félholtra – mondta a lapnak Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese, aki szerint jelentős mértékű volt a jogon kívüli megtorlás. Az áldozatok később úgy nyilatkoztak, hogy a pufajkások közölték velük: „Csak a bőrükkel” kell elszámolni. Jellemzően nem érte őket semmilyen retorzió.

„A kenesei honvédüdülőben egy rendkívül kegyetlen pufajkáscsoport vert tanyát, s bár nem gyilkolták meg az odahurcolt áldozataikat, a szerencsétleneket gyakorlatilag meghalni küldték haza a súlyos bántalmazások után”, írja a lap.

Módszerük volt, hogy nem az 56-os események miatt indítottak ellenük eljárást, hanem valamilyen koholt, köztörvényes váddal kerültek ezekre a helyekre, ezért a megtorlás több további kiemelt pontját tervezik megvizsgálni, és a Nemzeti Levéltárral közösen az egész országra kiterjedően nekiálltak egy 1956-os perkataszter kialakításának.