István, Vajk
20 °C
35 °C
Index - In English In English Eng

9 millió forinttal húzta le diákjait egy tanár, börtönbe mehet

2019.06.18. 17:59

Egy év nyolc hónap börtönre ítélte 138 rendbeli csalás miatt a Kecskeméti Járásbíróság azt a kecskeméti tanárnőt, aki diákoktól franciaországi utazás szervezésére több millió forintot csalt ki – tájékoztatta a Kecskeméti Törvényszék kedden az MTI-t. Az ítélet nem jogerős.

A közlemény szerint az anyagi gondokkal küzdő tanárnő 2016 tavaszán hatnapos franciaországi kirándulást hirdetett meg kezdetben az iskola tanulói, később mások részére is.

Azt ígérte, a 45 ezer forintos részvételi díj az útiköltségen felül fedezi a szállást, a félpanziós ellátást, a belépődíjakat és egy sétahajózást is a Szajnán. A kedvező lehetőséget a jelentős előfoglalási és diákcsoport-kedvezménnyel, valamint a sokéves utazásszervezési tapasztalata révén kiépített kapcsolataival magyarázta.

Az utazásra jelentkező 213 embernek a tanárnő október elején valótlanul arról számolt be, hogy a szállást és a buszokat is lefoglalta. A kirándulást azonban a tervezett október 31-i indulás előtti napon e-mailben lemondta azzal az indokkal, hogy öt jelentkező adatlapját nem kapta meg, így a diákcsoport-kedvezményt nem tudja érvényesíteni.

Csakhogy a bíróság szerint valójában esze ágában sem volt megszervezni az utazást.

A kirándulás lemondása után az utazásra jelentkezők egy parkolóban találkozót szerveztek a tanárnővel és kérték, hogy bizonylatokkal igazolja a buszrendelést és a szállodai foglalásokat. Ekkor a tanárnő valótlanul azt állította, hogy egy budapesti cégtől bérelt buszokat, majd később a becsapott embereknek egy általa hamisított bizonylatot is elküldött az busztársaságnak való utalásról.

A vádlott az elmaradt utazást követően még heteken át hitegette a jelentkezőket, hogy a befizetett részvételi díjakat visszatéríti, különféle kifogásokra hivatkozva azonban rendszeresen kibújt fizetési kötelezettsége alól; 138 sértettől több mint 9 millió forintot vett át, amit két ember kivételével nem térített meg. A tanárnő a tárgyalások során tagadta az ellene felhozott vádakat.